21. feb. 2021
A legtöbb szigorú rendelkezést felfüggesztik, főleg a gyerekekre és fiatalokra nézve - mondta Erna Solberg.
Boltok, bevásárlóközpontok:
Az üzletek és bevásárlóközpontok a szokásos módon nyitva tarthatnak, de létszám korlátozásokat és beléptetés-ellenőrzést kell bevezetniük, hogy lehetővé tegyék a távolságtartást. Ugyanez vonatkozik a vidámparkokra, a fürdőkre, a vízi parkokra, a gyógyfürdő létesítményekre, a szálloda medencéire, az edzőtermekre, a bingótermekre és a játéktermekre.
Egyetemek, főiskolák:
A hallgatók fizikailag jelen lehetnek az egyetemeken, főiskolákon és szakiskolákban, megerősített elővigyázatossággal. Kerülni kell a nagyobb előadásokat és összejöveteleket, de kis csoportokban történő tanítás elvégezhető, ha azt felelősségteljesen szervezik meg. Az egyetem megnyitása magában foglalja az olvasótermek és a könyvtárak megnyitását is.
Éttermek, kávézók, bárok:
A kormány úgy véli, túl korai lenne az alkohol kiszolgálás tilalmának feloldása. 22.-én éjféltől oldják ezt fel részlegesen, és étel felszolgáláshoz kötött. Csak ülőhelyeken szolgálhatnak fel alkoholt, távolságtartást követelnek az asztalok közt és regisztrálni kell minden vendéget.
Szociális kontakt, vendégség:
Mint korábban, 5 vendég megengedett, ill. több, amennyiben távolságot tudnak tartani. Gyerekek találkozhatnak osztálytársakkal.
Otthoni munka (hjemmekontor):
Ajánlott mindenkinek, aki megteheti, hogy otthonról dolgozzon
Sport-, és szabadidős tevékenységek:
A 20 év alatti gyermekek és fiatalok a szokásos módon edzhetnek és részt vehetnek szabadidős tevékenységekben. Részt vehetnek olyan sporteseményeken is, amelyek ugyanazon önkormányzat résztvevőit hívják össze.Bent legfeljebb 50 ember lehet ilyen rendezvényeken. A szabadban a korlát 200, sportolókat, edzőket, bírákat és nézőket is tartalmaz. Ha a gyerekek és fiatalok egy másik település sport csapatával edzenek, akkor versenyezhetnek a sportcsapattal, ha a fertőzési helyzet lehetővé teszi. Ugyanaz a csoport, amely szoros kapcsolat nélkül sportol, részt vehet szabadtéri rendezvényeken ugyanazon sportkörzet vagy régió résztvevőivel. Felnőtteknek nem ajánlott szervezett beltéri tevékenységet folytatni. A szabadban a felnőttek szervezetten végezhetnek testmozgást, ha jó távolságot lehet tartani. Az élsportolók a szokásos módon edzhetnek, mind szabadban, mind beltéren. Az élsport sporteseményei megengedettek, kivéve azokat a bajnoki mérkőzéseket, amelyeket a csúcs sportágakban továbbra is el kell halasztani. Ez vonatkozik a saját klubjukon kívüli más csapatok elleni edzőmeccsekre is.
Utazás bel-, és külföld:
A külföldi utazás nem ajánlott. A kormány arra is kéri az embereket, hogy kerüljék a felesleges belföldi utazásokat. Belföldön utazhatnak hyttébe (tulajdonos vagy bérlő is) vagy a szállodába, de lehetőség szerint kerüljék a tömegközlekedést. Azoknak az embereknek, akik kevésbé szigorú intézkedésekkel élő más kommunékbe utaznak, be kell tartaniuk a lakóhelyükön érvényes szokásokat.
Iskolák, óvodák:
Továbbra is sárga készültségi szinten működnek.
Rendezvények:
Azokat a rendezvényeket, melyekre különböző kommunékből érkeznek résztvevők, le kell mondani. Privát rendezvényeken 10 fő, bérelt helyiségben. Max 100 fő más rendezvényeken, ahol rögzített ülőhelyek vannak. Kinti rendezvényeken max 200 fő, illetve 600 fő 3 csoportra osztva, rögzített ülőhelyeken.
Alkohol árusítás:
Éttermekben kizárólag akkor értékesíthető, amennyiben a vendégnek ételt is felszolgálnak este 22.00 óráig.
A rendezvényeken való alkoholárusításra ugyanez a szabály vonatkozik.
Forrás: Bergens Tidende
Szerkesztette: Kiss Marietta
koronavírus, szabályok, szigorítás, Norvégia