28. mai 2021
A kormány döntésének megfelelően május 27-én újabb könnyítések kerülnek bevezetésre azáltal, hogy tovább lépünk az újranyitás második szintjére.
Mint azt már korábban is írtuk, a kormány újranyitási terve négy lépésből áll. Az első lépés a húsvét előtt bevezetett országos szigorítások egy részének visszavonása volt, most pedig a második szinten beharangozott könnyítések nagy része kerül bevezetésre.
Óvodák, iskolák, SFO
Az óvodák, iskolák és SFO mostantól zöld szinten üzemelnek tovább, azonban helyi szinten lehetnek korlátozások.
Szabadidős tevékenységek
A sport, valamint a kulturális és szabadidős tevékenységek, szervezett edzésének ajánlott csoportlétszáma a 20 év feletti felnőttek számára beltérben 10-ről 20 főre, kültéren 20-ról 30 főre növekszik. Lehetőség van arra, hogy egyszerre több csoport is edzést tartson, feltéve, hogy külön csoportokban, egymástól elkülönülve tartják őket.
Rendezvények
A gyermekek és fiatalok számára tartott rendezvényeken is többen vehetnek részt mostantól. A beltéri rendezvényeken akár száz, 20 év alatti gyermek és fiatal is részt vehet, amennyiben ugyanabból a kommune-ből származnak. A nyilvános, beltéri rendezvényeken az eddigi 10 helyett akár 50 fő is részt vehet, akkor is, ha nincsenek rögzített székek. A magánrendezvényeken (amelyekre nem magánházakban, kertekben és hytte-ben kerül sor) beltéren az eddigi 10-ről 20 főre, a szabadban pedig 20-ról 30 főre növelik résztvevők maximálisan megengedett számát. Ilyen rendezvénynek számítanak pl. a bérelt helyiségekben vagy nyilvános helyeken tartott ünnepségek. Otthonunkban mostantól az eddigi 5 helyett akár 10 vendéget is fogadhatunk, azonban továbbra is meg kell tartanunk ez egy méteres védőtávolságot.
Belföldi utazások
A belföldi utazások már nem ellenjavalltak, azonban fontos, hogy az utazást úgy tervezzük meg, hogy a lehető legkisebb esélyét adjuk a fertőzés terjedésének. Ez különösen fontos azok számára, akik magas fertőzési nyomással rendelkező területekről utaznak.
Alkohol felszolgálás
Mostantól egészen éjfélig lehet alkoholt felszolgálni, és megszűnik az a kitétel, mely szerint kizárólag ételfogyasztás mellé ihatunk alkoholt. Továbbra is követelmény azonban a megfelelő védőtávolság betartása és az asztalok ennek megfelelő elhelyezése.
Tesztelés
A kormány lehetővé teszi a tömeges tesztelés fokozottabb alkalmazását ott, ahol az újranyitás növeli a fertőzés kockázatát, különösen azokon a területeken, ahol már régóta szigorú intézkedések vannak érvényben. A kormány megváltoztatja a tesztek elvégzésének kritériumait is, hogy az önkormányzatok a fertőzöttség gyanúja nélkül is tesztelhessék az embereket.
Forrás: Regjeringen
Szerkesztette: Orbán-Kereki Renáta
koronavírus, újranyitás, szabályok, beutazási szabályok