top of page

További szigorítások Február 1-től

1. feb. 2021

juli15.jpg

Vasárnap este 22.15-re a kormány sajtótájékoztatót hívott össze Bent Høie Egészségügyi Miniszter vezetésével.


Miután többen pozitív eredményt kaptak a gyorsabban fertőző mutálódott brit koronavírus variánsra elvégzett teszt során, így HALDEN és SARPSBORG is bekerült a legszigorúbb intézkedéseket bevezető ún. RING 1 városok közé Február 1-én 0.00 órától.

Ezzel egyedőben FREDRIKSTAD és HVALER szintén bekerült a korlátozás alá vont városok közé, a RING 2 csoportba.

A tervek szerint MOSS és VÅLER szerdától átkerült volna a gyengébben szabályozott, Ring 2 csoportba, azonban a történtek miatt szintén a RING 1-es, legszigorúbban szabályozott települések között folytatják.

A jelenlegi csoportba sorolások első körben február 10-ig érvényesek.


Mind Haldenben, mind Sarpsborgban találtak a mutálódott vírussal megfertőződött személyeket, azonban a fertőzés kiindulópontját nem sikerült azonosítani és egyelőre nem találtak kapcsolatot Nordre Follo-i fertőzöttel. Vasárnap este a kalnesi kórház is bejelentette egy alkalmazottja megfertőződését. Haldenben a városi jégcsarnokban fertőződtek meg legalább 37-en. Bezárása előtt, mintegy 400-an tartózkodtak a jégcsarnokban Halden kommune már a sajtótájékoztató előtt jelezte, hogy hétfőn és kedden az iskolák és óvodák zárva tartanak.


Emlékeztetőül a szigorított szabályok:


RING 1

Oktatás

  • Óvodák, barneskole-k és ungdomsskole-k VÖRÖS KÉSZÜLTSÉGI fokon üzemelhetnek

  • középiskolák (videregående), szakiskolák, főiskolák és egyetemek DIGITÁLIS OKTATÁSRA ÁLLNAK ÁT, minden tanterem és épület lezárásra kerül.


Rendezvények

Minden kültéri és beltéri rendezvény megtartása tilos, kivéve a temetések

Sport és szabadidős tevékenységek Tilos minden kül- és beltéri sport és szabadidős tevékenység, beleértve az edzéseket, kórus- és színpadi próbákat is


Munkahelyek

Aki teheti, dolgozzon OTTHONRÓL, ehhez a munkáltatónak mindent eszközt és lehetőséget biztosítania kell


Üzletek és kereskedelmi egységek

Minden üzlet és kereskedelmi egység bezár, kivéve az alábbiak:

  • élelmiszerboltok (beleértve a kioskokat és helsekost boltokat )

  • gyógyszertárak

  • benzinkutak-

  • kötszerboltok

  • optikusok

  • Vinmonopolet

  • fodrászok, kozmetikusok, tetoválók stb- egészségügyi vállalkozók, mint pl. fizioterapeuták, csontkovácsok, pedikűrösök

  • Mezőgazdasági és állattenyésztési termékeket árusító boltok

  • Állateledelt és egyéb háziállatok ellátására szolgáló termékeket árusító boltok

  • Különböző szakembereket ellátó cégek raktár- és nagykereskedelmi része

  • egyes boltok, kizárólag a megrendelt áruk átvételének céljából, azonban az áru átvételekor is biztosítaniuk kell az előírt járványügyi feltételeket


Éttermek, kávézók, bárok, hotelek

  • Az éttermek zárva kell, hogy tartsanak, azonban elvitel céljából nyitva lehetnek

  • tilos az alkoholértékesítés

  • a szállodákban lévő éttermek kiszolgálhatják az ott lakó vendégeiket


Az alábbiak zárva tartanak

  • edzőtermek

  • vidámparkok, bingó termek, játéktermek, játszóházak, bowling termek és hasonló, rendézvények tartására alkalmas termek

  • múzeumok

  • mozik, színházak, koncerttermek és hasonlók

  • minden egyéb nyilvános hely és vállalkozás, ahol kulturális és szabadidős rendezvények szervezhetők


Egyéb javaslatok

  • senki ne menjen vendégségbe és ne fogadjon vendéget (ezalól kivételt képeznek a háziápolók és háziápolásban résztvevők, illetve az életük utolsó fázisában lévők meglátogatása).

  • az egyedülálló személyek állandó helyszínen találkozhatnak 1-2 fix ismerőssel

  • gyerekek találkozhatnak a saját kohortjukban lévőkkel- mindenki kerülje a nem feltétlenül szükséges utazást

  • a Ring 1 városaiban élők elutazhatnak nyaralóikba, azonban kizárólag a velük egy háztartásban élőkkel, nyaralóikban ne fogadjanak látogatókat. A bevásárlást lehetőség szerint még lakóhelyükön intézzék el

  • a kommunéknek gondoskodniuk kell arról, hogy a tömegközlekedési eszközök maximum 50%-os kihasználtsággal működhetnek

  • a fodrászok és egyéb szolgáltatók, ahol nem lehetséges az egy méteres távolság megtartása, vezessék be a kötelező maszk használatot, amennyiben ez nem lehetséges (pl. kozmetika) függesszék fel szolgáltatásukat

  • A kommunéknek javasolják a karanténban lévő fertőzötteknek a megfertőződés 7-10 napján való tesztelését. Szintén kérik a kommunéket, hogy ne csak a fertőzöttekkel kapcsolatba került közeli kontaktnak minősített embereket tegyék karanténba, hanem az azokkal egy háztartásban élőket is.


Kötelező maszkviselet

  • amennyiben másoktól nem lehetséges minimum egy méteres távolságot tartani

  • boltokban, a nyitva lévő bevásárló központokban (ahol pl. gyógyszertár, vagy élelmiszerbolt működik), telefonon/interneten megrendelt áruk átvételekor, temetéseken stb

  • az ügyfeleket fogadó alkalmazottak, amennyiben nem lehetséges minimum egy méteres távolságot tartani

  • taxik utasai

  • A kötelező maszkviselet alól felmentést kapnak a 12 év alattiak, valamint azok, akiknél egészségügyi okokból ellenjavallt a maszk viselése



RING 2

Oktatás

  • Óvodák, barneskole-k és ungdomsskole-k SÁRGA KÉSZÜLTSÉGI fokon üzemelhetnek-

  • VÖRÖS KÉSZÜLTSÉG a középiskolákban (videregående)

  • szakiskolák, főiskolák és egyetemek DIGITÁLIS OKTATÁSRA ÁLLNAK ÁT, minden tanterem és épület lezárásra kerül.


Rendezvények

Az országos ajánlások vannak érvényben


Sport és szabadidős tevékenységek

20 év feletti felnőtteknek tilos minden kül- és beltéri sport és szabadidős tevékenység, beleértve az edzéseket, kórus- és színpadi próbákat is


Munkahelyek

Aki teheti, dolgozzon OTTHONRÓL, ehhez a munkáltatónak mindent eszközt és lehetőséget biztosítania kell


Üzletek és kereskedelmi egységek

Minden üzletek és kereskedelmi egység bezár, kivéve az alábbiak:

  • élelmiszerboltok (beleértve a kioskokat és helsekost boltokat)

  • gyógyszertárak

  • benzinkutak

  • kötszerboltok

  • optikusok

  • Vinmonopolet

  • fodrászok, kozmetikusok, tetoválók stb

  • egészségügyi vállalkozók, mint pl. fizioterapeuták, csontkovácsok, pedikűrösök

  • Mezőgazdasági és állattenyésztési termékeket árusító boltok

  • Állateledelt és egyéb háziállatok ellátására szolgáló termékeket árusító boltok

  • Különböző szakembereket ellátó cégek raktár- és nagykereskedelmi része

  • egyes boltok, kizárólag a megrendelt áruk átvételének céljából, azonban az áru átvételekor is biztosítaniuk kell az előírt járványügyi feltételeket


Éttermek, kávézók, bárok, hotelek

Az éttermek melyek nem bevásárlóközpontban vagy nagyáruházban vannak nyitva lehetnek, azonban az alkoholértékesítés tilos

Az alábbiak zárva tartanak

  • edzőtermek

  • vidámparkok, bingó termek, játéktermek, játszóházak, bowling termek és hasonló, rendézvények tartására alkalmas termek

  • múzeumok

  • mozik, színházak, koncerttermek és hasonlók

  • minden egyéb nyilvános hely és vállalkozás, ahol kulturális és szabadidős rendezvények szervezhetők, ez alól kivételt képeznek a gyerekeknek és 20 év alatti fiataloknak szervezett rendezvények

  • uszodák, fürdők, spa-k, hotelek medencéi zárva tartanak, azonban 20 év alattiaknak megengedett az iskolai úszás, óvodásoknak és barnesole-ba járóknak az úszás tanfolyamok, valamint a versenyszerűen úszók edzései.


Egyéb javaslatok

  • senki ne menjen vendégségbe és ne fogadjon vendéget (ezalól kivételt képeznek a háziápolók és háziápolásban résztvevők, illetve az életük utolsó fázisában lévők meglátogatása).

  • az egyedülálló személyek állandó helyszínen találkozhatnak 1-2 fix ismerőssel

  • óvodába és barneskole-ba járó gyerekek találkozhatnak a saját kohortjukban lévőkkel

  • mindenki kerülje a nem feltétlenül szükséges utazást

  • a Ring 1 városaiban élők elutazhatnak nyaralóikba, azonban kizárólag a velük egy háztartásban élőkkel, nyaralóikban ne fogadjanak látogatókat. A bevásárlást lehetőség szerint még lakóhelyükön intézzék el

  • a kommunéknek gondoskodniuk kell arról, hogy a tömegközlekedési eszközök maximum 50%-os kihasználtsággal működhetnek

  • a fodrászok és egyéb szolgáltatók, ahol nem lehetséges az egy méteres távolság megtartása, vezessék be a kötelező maszk használatot, amennyiben ez nem lehetséges (pl. kozmetika) függesszék fel szolgáltatásukat

  • A kommunéknek javasolják a karanténban lévő fertőzötteknek a megfertőződés 7-10 napján való tesztelését. Szintén kérik a kommunéket, hogy ne csak a fertőzöttekkel kapcsolatba került közeli kontaktnak minősített embereket tegyék karanténba, hanem az azokkal egy háztartásban élőket is.

  • azok, akiknél megfertőződés esetén nagy a kockázata annak, hogy súlyosan megbetegszenek vagy meghalnak, fokozottan vigyázzanak magukra


Kötelező maszkviselet

  • amennyiben másoktól nem lehetséges minimum egy méteres távolságot tartani

  • boltokban, a nyitva lévő bevásárló központokban (ahol pl. gyógyszertár, vagy élelmiszerbolt működik), telefonon/interneten megrendelt áruk átvételekor, temetéseken stb

  • az ügyfeleket fogadó alkalmazottak, amennyiben nem lehetséges minimum egy méteres távolságot tartani

  • taxik utasai

  • A kötelező maszkviselet alól felmentést kapnak a 12 év alattiak, valamint azok, akiknél egészségügyi okokból ellenjavallt a maszk viselése


Forrás: NRK


Szerkesztette: Orbán-Kereki Renáta

koronavírus, Norvégia, szigorítás

bottom of page