1. feb. 2021
A ma délutáni sajtótájékoztatón az oslói városi tanács vezetője ismertette a február 3-tól, szerdától érvényes szabályokat:
óvodákban, barne- és ungdomskole-ban vörösről sárga készültségi fokra állnak át
a videregående skole-k továbbra is vörös készültségi fokmarad érvényben
sport- és szabadidős tevékenységek megengedetté válnak az ungdomskole korosztályig, bel- és kültéren, azonban meccsek és versenyek még nem szervezhetők
az élsportolóknak is megengedik a szervezett tréningeket. Szervezett tréningek szintén engedélyezetté válnak a videregående korosztálytól felfelé is, vagyis a felnőtteknek számára is
kinyithatnak a könyvtárak
a szabadonálló boltok kinyithatnak, azonban a bevásárlóközpontoknak és nagyáruházaknak továbbra is zárva kell tartaniuk
uszodák kinyithatnak az iskolai úszásórák céljából, óvodásoknak, barne- és ungdomskole-ba járó diákok számára szervezett úszótanfolyamok szintén megtarthatóak
Az éttermek melyek nem bevásárlóközpontban vagy nagyáruházban vannak nyitva lehetnek, azonban az alkoholértékesítés tilos
gyermekeknek szánt szabadidős programok szintén engedélyezetté válnak
fogadhatunk vendégeket és mehetünk vendégségbe (max 10 főig)
maszkviselés továbbra is kötelező boltokban, tömegközlekedésen és tömegközlekedési állomásokon
amennyiben másoktól nem lehetséges minimum egy méteres távolságot tartani (beleértve az egymás melletti elhaladást is) továbbra is kötelező a maszkviselet
tréningsenterek, bingo termek, múzeumok, mozik és színházak továbbra is zárva kell, hogy tartsanak
továbbra sem javasolt a nem feltétlenül szükséges utazás
Nordre Follo lakosainak továbbra sem javasolják a hytte-be való utazást
Ha a fertőzöttségi ráta továbbra is alacsony szinten marad, akkor a jövő héten további könnyítéseket terveznek, elsősorban a középiskolás (videregående) korosztályra vonatkozóan.
Szerkesztette: Orbán-Kereki Renáta
koronavírus, szabályok, szigorítás, Norvégia, korona