top of page

Bodø és 10 szomszédos város is lezárásra kerül

12. mars 2021

juli15.jpg

Az elmúlt hetekben Bodø megpróbálta átvenni az irányítást a dél-afrikai vírusmutáció terjedése felett, azonban ma újabb 7 pozitív tesztet jelentettek.


Az önkormányzat az eddigi legszigorúbb intézkedések bevezetése mellett döntött a vírus további terjedésének megakadályozása érdekében. A szigorított szabályok egyelőre egy hétig lesznek érvényben.


Kai Brynjar Hagen járványügyi szakorvos is megerősítette, hogy a vírus brit változata is eljutott a kommunébe és aggódik, hogy ez keveredhet a dél-afrikai vírusmutációval.

A szakemberekkel történt egyeztetést követően Nordland államigazgatási vezetője segítséget kért a kormánytól, így március 13. szombat 0 órától március 19-e, péntekig Bodøben és tíz szomszédos településen helyi szigorítások lépnek életbe.


Bodø városában az ún. "A", vagyis különösen magas készültségi szint kerül bevezetésre. Ez többek között azt jelenti, hogy mindenki, aki teheti, dolgozzon otthonról, bezárják az üzleteket, és sárga készültségi szintre állnak át az óvodákban és az iskolákban. Az óvodákkal és iskolákkal kapcsolatban Bodø bejelentette, hogy saját hatáskörben az ennél is magasabb, vörös szintet léptetik életbe.


Beiarn, Fauske, Gildeskål, Hamarøy, Meløy, Rødøy, Saltdal, Steigen és Sørfold városokban az ún. "C", vagyis meglehetősen magas készültségi szint kerül bevezetésre.Ezeken a településeken az üzletek nyitva maradhatnak, de szintén azt kérik, hogy aki teheti, dolgozzon otthonról, valamint az óvodákban és az iskolákban sárga készültségi szintre állnak át.


Forrás: NRK

Szerkesztette: Orbán-Kereki Renáta

koronavírus, szabályok, szigorítás, lezárás, Norvégia, Bodø

bottom of page