24. sep. 2021
A fertőzések aránya csökken, a kórházban fekvők száma állandósulni látszik és néhány héten belül a norvég lakosság nagy része teljes mértékben oltott lesz. Az FHI szerint kicsi az esélye, hogy a vírushelyzet olyan szinten emelkedik, hogy a helyzet kontrollálhatatlanná váljon, így javaslatukra a kormány úgy döntött, hogy szeptember 25 -én, szombaton 16.00 órától Norvégiába visszatérnek a normális hétköznapok.
Normál élet, de fokozott elővigyázatosság
Azzal, hogy visszatérünk a normál kerékvágásba, minden eddigi, korona vírussal kapcsolatos országos szabály, korlátozás megszűnik kivéve egyet: aki megfertőződik a Covid-19 vírussal, annak továbbra is iszolációba (karanténba) kell vonulnia.
Mik változnak holnap délután négykor?
eltűnik az egy méteres védőtávolság - akkor és azzal ölelkezünk, fogunk kezet akivel és amikor csak akarunk
a továbbiakban nem lesznek szabályozva, hogy egy-egy rendezvényen hányan vehetnek részt - szabad a koncert, színház, fesztivál stb.
az italmérést már nem kötik ételfogasztáshoz - anélkül is elfogyaszthatunk egy jó pofa sört, vagy egy pohár bort, hogy előtte alaposan bekajálnánk. Visszatérhetnek a péntek esti sörözések.
FONTOS szem előtt tartani, hogy annak a személynek, aki légúti fertőzésre/korona vírusra utaló tüneteket vesz érszre magán, továbbra is tesztelnie kell és amennyiben a teszt pozitív eredményt ad, izoláció (otthoni karantén) szükséges. Ez nem csak egy javaslat. Ennek a szabálynak a be nem tartása továbbra is büntetést von(hat) maga után a vírusvédelmi rendelkezések megszegése miatt!
Azoknak a nem oltott személyeknek, akik egy háztartásban élnek egy fertőzött személlyel javasolt a teszt elvégzése és az izoláció. A pandémia alatt már mindenki számára alaposan megismert tanácsot a kormány továbbra is fenntartja: mossunk gyakran kezet, zsebkendőbe vagy a könyökhajlatba köhögjünk, és maradjunk otthon, ha betegek vagyunk. Bár a fertőzésvédelmi szabályok és javaslatok túlnyomó többsége megszűnik, a kormány továbbra is arra kéri a cégeket, hogy tartsák be a megfelelő fertőzésvédelmi intézkedéseket, például az ügyfelek/vásárlók számára változatlanul tegyék elérhetővé a kézfertőtlenítők használatát. Az iskolák és óvodák számára továbbra is fenntartják a "közlekedési lámpa" szabályokat. Az intézmények zöld szinten működnek, azonban továbbra is előfordulhatnak helyi szabályozások/szigorítások, amennyiben a helyi vírushelyzet ezt megköveteli.
Normál élet, fokozott elővigyázatosság - Országos szabályok és javaslatok
Kézhigiénia
Gyakran mossunk kezet szappannal vagy alkoholos kézfertőtlenítővel
Köhögés
Zsebkendőbe vagy a könyökhajlatba köhögjünk. A használt zsebkendőt dobjuk ki, utána mossunk kezet
Javaslat légúti fertőzés esetén (láz, köhögés, torokfájás, szaglás- és ízérzékelés elvesztése, általános állapot romlása)
maradjunk otthon és teszteljük magunkat
gyermekek és diákok negatív teszttel térhetnek vissza az óvodákba, oktatási intézményekbe.
a tünetek teljes elmúlása után egy nappal visszatérhetünk dolgozni, iskolába
Óvodás korosztály: Azoknak a gyermekeknek, akiknek például csak folyik az orruk nem kell otthon maradniuk. További tünetek megjelenése esetén - például láz, köhögés, torokfájás és rossz közérzet - azonban a gyermekeknek otthon kell maradniuk, és akkor térhetnek vissza az óvodába / iskolába mikor állapotuk javulni kezdett.
Tesztelés
A tesztelés javasolt:
mindenkinek, akinek újonnan fellépő légúti tünetei vagy a COVID-19-re jellemző egyéb tünetei vannak, oltási státusztól függetlenül
fertőzött személlyel egy háztartásban élő oltatlan személyek
fertőzött személlyel közeli kapcsolatba kerülő oltatlan szemények
Izoláció fertőzés esetén
Szabály, hogy a COVID-19 által fertőzött személyeknek izolálniuk kell magukat oltási státusztól függetlenül. Az elszigeteltség azt jelenti, hogy a saját otthonában vagy más megfelelő lakóhelyen tartózkodik, amennyire csak lehetsége elkülönítve másoktól (az ugyanabban a háztartásban élőktől is).
Azok az emberek, akik otthon vannak elszigetelve, a tünetek megjelenése után 5 nappal befejezhetik az izolációt, amennyiben lázcsillapító készítmények használata nélkül legalább 24 órán keresztül lázmentesek.
Ha a pozitív teszttel rendelkező személy nincs teljesen beoltva, és nincsenek légúti fertőzésre utaló tünetei, akkor a teszt dátumától kell számítani az 5 napot.
Fertőzési út felkutatása
A kommune-k rutinszerű fertőzés követésének csak a háztartások tagjaira és közeli kapcsolatokra, például barátnőre kell kiterjednie. Amennyiben megfertőződtünk, értesítsük azokat a személyeket, akikkel találkoztunk és buzdítsuk arra, hogy tesztelje magát.
Javaslat közeli kontaktoknak
Az oltatlan, fertőzöttel egy háztartásban élő személyeknek és a fertőzöttel közeli kapcsolatba került személyeknek ajánlott, hogy 7 napig tartózkodjanak a másokkal való érintkezéstől és teszteljék magukat.
Ha a közeli kontakt nincs kitéve további expozíciónak, akkor ahelyett, hogy tartózkodna a másokkal való érintkezéstől, választhatja a rendszeres tesztelést is:
hét napon keresztül naponta teszteli saját magát a már több helyen kapható gyorsteszttel
hét napon keresztül, minden második napon PCR tesztet végeztet
Szájmaszk
A szájmaszk használatára vonatkozó ajánlás / szabály szükség esetén helyi intézkedésként bevezethető. Az egészségügyi intézményekben a szájmaszk használata továbbra is fontos fertőzésvédelmi intézkedés.
Forrás: Regjeringen
Szerkesztette: Orbán-Kereki Renáta
újranyitás, szabéályok, könnyítések, koronavírus