27. mai 2021
A mai naptól kezdve a norvég hatóságok nem tesznek különbséget az országba való beutazáskor a feltétlenül szükséges és szabadidős célú utazás között.
A mai naptól ismét bevezetik a tavaly nyáron megismert térképes verziót, vagyis a karantén letöltésének helyszínét nem az utazás célja, hanem a kiindulási pont (átszállás esetén a köztes landolás helyszíne is) határozza meg.
Azoknak az utasoknak, akik alacsony a fertőzöttségű országból érkeztek, mostantól nem kell karantén szállodába mennie, a kötelező karantén időt otthonukban is letölthetik.
Azoknak, akik magas fertőzöttségű területről érkeznek, továbbra is karantén szállodába kell menniük, tekintet nélkül az utazás céljára.
A mai naptól az alábbiak szerint alakulnak a kötelező karantén letöltésének szabályai:
Akik Európán (EU/EØS+Egyesült Királyság) kívülről érkeznek, a kötelező 10 napos karantén időt karantén szállodákban kell letölteniük, amit akkor van lehetőségük hamarabb elhagyni, ha az érkezést követő hetedik napon elvégzett teszt eredménye negatív lett.
Azok az utasok, akik olyan európai országból érkeztek, ahol alacsony a fertőzöttség (az elmúlt 15 napban 100 ezer lakosra vetítve kevesebb, mint 150 az új fertőzött és az elvégzett tesztek legfeljebb 4 százaléka pozitív) nem kell karantén szállodába menniük, a karantén időt otthon vagy egyéb, a karantén letöltésére alkalmas egyéb helyszínen is letölthetik.
Azok az utasok, akik olyan európai országból érkeztek, ahol magas a fertőzöttség (az elmúlt 15 napban 100 ezer lakosra vetítve több, mint 150 új fertőzött) karantén szállodába kell menniük, amit akkor van lehetőségük hamarabb elhagyni, ha az érkezést követő harmadik napon elvégzett teszt eredménye negatív lett. A negatív teszteredmény után a fennmaradó karantén időt otthon vagy a karantén letöltésére alkalmas egyéb helyszínen is letölthetik. A hetedik napon lehetőségük van ismét tesztelni. Amennyiben ez a teszt is negatív, úgy a továbbiakban nem szükséges karanténban lenniük.
A különösen magas fertőzöttséggel rendelkező európai országokból érkező utazóknak karantén hotelbe kell menniük, amit akkor van lehetőségük hamarabb elhagyni, ha az érkezést követő hetedik napon elvégzett teszt eredménye negatív lett. Ezzel a csoporttal kapcsolatban további információk később érkeznek.
Amennyiben úgy adódik, hogy Magyarország a statisztikák alapján teljesíti azokat a feltételeket, hogy karantén hotel helyett otthonunkban töltsük le a kötelező karantén időt, ez csak a közvetlen járatokkal való érkezéskor van így automatikusan. És itt lép életbe az apró betűs rész. Amennyiben Magyarország és Norvégia között átszállással közlekedünk, akkor a Norvégiába való belépéskor az a mérvadó, hogy honnan indult az a járat, amivel beérkeztünk Norvégiába, nem csak az, hogy a kiindulási pont Magyarország volt. (PÉLDA: Tegyük fel Magyarország zöld. Közvetlen Norwegian járat híján Budapestről átszállással érkezünk Norvégiába. Tegyük fel, Lengyelország benne van a kivételnek számító országok csoportjában, de pl. Németország nincs. Ez esetben varsói átszállás esetén valóban letölthető otthonunkban a karanténidő, viszont pl. frankfurti átszállás esetén továbbra is kötelező karantén hotel van!)
Továbbra sem ajánlottak a nem feltétlenül szükséges külföldi utazások. A Külügyminisztérium ezen ajánlását jelenleg július 1-ig hosszabbította meg.
A mai nappal, vagyis május 27-én Magyarország piros kategóriában van. Ez azt jelenti, hogy azok az utasok, akik Magyarországról érkeznek, karantén szállodába kell menniük, amit akkor van lehetőségük hamarabb elhagyni, ha az érkezést követő harmadik napon elvégzett teszt eredménye negatív lett. A negatív teszteredmény után a fennmaradó karantén időt otthon vagy a karantén letöltésére alkalmas egyéb helyszínen is letölthetik. A hetedik napon lehetőségük van ismét tesztelni. Amennyiben ez a teszt is negatív, úgy a továbbiakban nem szükséges karanténban lenniük.
Forrás: Regjeringen
Szerkesztette: Orbán-Kereki Renáta
koronavírus, beutazás Norvégiába, beutazási szabályok