Full-stack fejlesztő
Hol dolgozol jelenleg?
Egy nagyobb norvég tech cégnél vagyok full-stack fejlesztő.
Milyen munkatapasztalattal rendelkezel?
A BSc diplomámat 2017-ben szereztem Magyarországon, majd két és fél évet dolgoztam egy kisebb cégnél full-stack és AI fejlesztőként.
Mikor érkeztél Norvégiába? Hogyan zajlott a kiköltözés?
Tavaly ősszel költöztünk ki a feleségemmel Osloba. Először egy AirBnB-t foglaltunk le két hétre, közben kerestünk albérleteket. Az egyik látogatás nagyon jól sikerült, köcsönös szimpátia volt, így a kiutazáshoz képest három napra már az új albérletben voltunk. Szerencsére az AirBnB-t sikerült lemondani, és visszakaptuk a nagy részét. Ezt mégegyszer biztosan nem csinálnám így, mert nagy mázli volt hogy ezt sikerült így megszervezni.
Hogyan találtad meg az első munkahelyed?
Tavaly nyáron indult a munkakeresés. Több cégnél is történt sikertelen első körös interjú, aztán az egy közvetítő segítségével az egyik összejött. Az első interjú Skype-on bemutatkozás volt, mind a részemről, mind a cég részéről. A második szintén Skype-os szakmai volt, itt a megpályázott pozícióhoz szükséges programnyelv részleteire kérdeztek rá, illetve arra voltak kíváncsiak, hogy egy esetleírás alapján hogyan oldanám meg a problémát, mire gyanakodnék, stb. A harmadik interjú személyesen történt, a cég biztosította a repülőjegyet. Körbevezettek, bemutatták a kollégákat, illetve a HR-essel beszélgettünk. Ez után pár órával értesítettek, hogy megvan a munka, így költözés után egy héttel már kezdtem is dolgozni.
Milyen nyelvtudás és végzettség volt szükséges a pozícióhoz?
Norvég nyelvtudás nem elvárás, többen vannak a cégnél akik csak angolul beszélnek, a kollégák pedig kérésre rögtön angolra váltanak. A cég biztosít Norvég képzést, illetve a kollégák megbecsülik azokat a külföldieket, akik tudnak Norvégul is. Honosításra nem volt szükség, az második interjú szakmai volt, így ott felmérték a tudásomat.
Milyen bruttó órabéred vagy éves béred van?
Bruttó 40-50 ezer korona / hó, de a szerződésben éves megállapodás van.
Milyen béren kívüli juttatásokat kapsz?
Ingyenes telefon internettel, illetve a kantinában étkezés.
Van-e túlóra? Fizetett vagy lecsúsztatható?
Nincs tervezett túlóra, de ha valamit elrontasz egy release-el, akkor ki kell javítanod. Rugalmas a munkaidő, 9:00-15:00 a törzsidő. Az esetleges túlórát le lehet csúszni vagy be lehet írni pluszként. Van aki vállal néhány hetente 0-24 supportot, ilyenkor bármikor hívhatják ha incidens történik, és 20 percen belül elérhető kell hogy legyen (tehát pl. moziba nem lehet menni), természetesen ezt külön honorálják.
Milyen hátrányai, nehézségei vannak a munkádnak?
A csapatunk egy éve 15 fő volt, most ez feleződött, a munka viszont ugyan annyi maradt, így fontos problémák gyakran maradnak hosszabb ideig megoldatlanok. Néha egy code review-ra napokat kell várni. Korábban túl sok volt a meeting, volt olyan hogy szinte abból állt egy nap a héten, szerencsére ezt redukálták. Néhány rendszer elég régi, így sok időt töltünk manapság ezek egyesítésén, modernizálásán.
Mi az, amit szeretsz a munkádban?
Rugalmas munkaidő
Home office
A munkaidő lejártát / hétvégét / vakációt tiszteletben tartják.
Nagyon jó légkör, (a vírus előtt) gyakori social eventek
Expert kollégák, akik szívesen segítenek és sokat lehet tőlük tanulni
Fejlődési lehetőség, a munkaidőnk 10%-át fordíthatjuk új technológiák megismerésére
Ingyenes norvég képzés, boldogulási lehetőség angollal
Van-e a jelenlegi pozíciódban fejlődési lehetőség?
Nagy hangsúlyt feketetnek a karrier fejlesztésére. Biztosítanak konferencia részvételi lehetőséget, illetve "community of practice" jegyében különböző technológiákat megismerésére fordíthatjuk az időnket. Cégen belül lehetőség van más feljesztői team-ekbe átmenni, ha azt jobb lehetőségnek gondolod. Választhatsz hogy az experté válás útján haladsz előre, vagy szeretnél inkább manager lenni. Abszolút nincs tekintélyelvűség a vezetőségnél, így csapat hozhat fontos döntéseket.
Milyen személyes tanácsod lenne azok számára, akik most fontolgatják a munkakeresést ebben a foglalkozási körben?
Gyakran látni álláshirdetéseket frontend/backend/full-stack pozícióra, így nagy az igény a képzett munkavállalókra. Az állásinterjúkon szűrnek, így fontos a releváns szakmai tapasztalat, a szakmai interjún sok múlik. Illetve légy naprakész az új technológiákból. A norvég tudás hiánya nem kizáró tényező, de növeled az esélyeidet ha van.