Gyorséttermi üzletvezető
Hol dolgozol jelenleg?
Burger King - Ålesund majd Oslo Ullevål.
Milyen munkatapasztalattal rendelkezel?
Egyetemista voltam, amikor kiköltöztem, és a suli mellett 5 hónapot dolgoztam a McDonald’s-ban. Más jellegű munkám még nem volt azelőtt, azaz a nulláról indultam.
Mikor érkeztél Norvégiába? Hogyan zajlott a kiköltözés?
2017-ben költöztem ki. Az akkori párom itt élt már 7 éve, és hozzá jöttem ki. Mivel vele távkapcsolat után költöztem össze, így érdekes volt a helyzet. Hála égnek minden jól alakult, és mar már házasok vagyunk. Egyedül jöttem ki, a családom otthon maradt. 19 évesen az első két napot rendesen megszenvedtem, nagyon hiányzott az egyetem (félbeszakítottam), a barátaim, és legfőképpen a családom. Ennek ellenére semmit sem csinálnék másképp!
Hogyan találtad meg az első munkahelyed?
Alapvetően nem szerettem volna dolgozni, mert a továbbtanulás volt a célom, de nem tartózkodhattam volna tovább az országban, így angol B2 és norvég kezdő szinttel próbáltam szerencsét. A párommal minden nap 2-3 órát azzal töltöttünk, hogy személyesen bevittem az önéletrajzomat a boltokba/gyorséttermekbe stb. Soha nem felejtem el, hogy kinyomtattam 250 darab önéletrajzot, és csak pár darab maradt amikor visszahívtak a Burger Kingből… hihetetlen volt.
Milyen nyelvtudás és végzettség volt szükséges a pozícióhoz?
Az angol jól jött, mert a munkatársaim többsége lengyel volt, akik nem sokat beszéltek norvégul. Amikor kiköltöztem angol B2 és német B2 nyelvtudással rendelkeztem, azelőtt soha nem láttam/hallottam a norvégot. Amiatt, hogy nyelvsuliba jártam, kasszán is kaptam műszakot. Két hónapig medarbeider voltam, majd egy matservering kurzus elvégzése után műszakvezető lettem. A kurzus árát a főnököm álta.
Milyen bruttó órabéred vagy éves béred van?
Medarbeiderként 147 koronát kaptam per óra. Műszakvezetőként 167 koronát. Minden nap este hattól +5, este tíztől + 10 korona járt pluszba. Pénteken és szombaton éjszakai műszak volt, ami négyig tartott.
Milyen béren kívüli juttatásokat kapsz?
Semmit, sajnos.
Van-e túlóra? Fizetett vagy lecsúsztatható?
A túlóra fizetett volt. Szerintem ez annak tudható be, hogy a quinix rendszeren keresztül a kártya regisztrálta az érkezést és a távozást, a főnök pedig hajlandó volt kifizetni ezt. Elég gyakoriak voltak a túlórák.
Milyen hátrányai, nehézségei vannak a munkádnak?
Újként, pláne új műszakvezetőként én kaptam az összes hétvégét és éjszakai műszakot. Az ember minél jobb, annál jobban használják ki, a végén már 180 órát dolgoztam per hó. Tapasztalatom szerint a norvégok rettenetesen lenézik az ilyen helyen dolgozókat. Nem egy incidensem volt, amikor attrocitások értek mind engem, mind a munkatársaimat. Volt olyan is, hogy pusztán azért, mert kifogyott a szirup a kólagépből, a kedves vendég a kiszolgálóra öntötte az üdítőt. De a legtisztességtelenebbek az éjszaka érkező részeg fiatalok.
Mi az, amit szeretsz a munkádban?
Nagyon sok kultúrával találkoztam, nemzetközi barátságokat alakíthattam ki, megismerhettem a város lakóit.
Van-e a jelenlegi pozíciódban fejlődési lehetőség?
Lenne, de azok, akik már ott vannak jó pár éve (értsd: többségben lengyelek), nagyobb előnyben részesülnek - bár ez teljesen főnök és helyzetfüggő.
Milyen személyes tanácsod lenne azok számára, akik most fontolgatják a munkakeresést ebben a foglalkozási körben?
Készülj fel arra, hogy mint kezdő, a hét minden napján, a nap minden percében készen kell állj a munkakezdésre. Ha nemet mondasz, többet nem hívnak. Ha pedig igent mondtál, készülj fel arra is, hogy a műszak amibe érkezel, valószínűleg az egyik legnehezebb a héten.