Hivatásos sofőr (áruszállító)
Hol dolgozol jelenleg?
Áruszállítóként dolgozom egy kisebb fuvarozó cégnél. Norvégia legnagyobb élelmiszerláncának a boltjaiba terítjük az árut. Trondheimben van a telephely, a mi cégünk csak Trondheimben, és körülbelül 100 km-es körzetében szállít árut.
Milyen munkatapasztalattal rendelkezel?
Az eredeti szakmám bolti eladó. Ebben szinte semennyi időt sem dolgoztam. 3 éve vezetek teherautót. Korábban dolgoztam gyárban szalag mellet, voltam targoncás, vendéglátásban is dolgoztam, szóval sokféle tapasztalatom van.
Mikor érkeztél Norvégiába?
Norvégiába 2011-ben jöttem ki egy ismerős által. Elég hamar lett is munkám, újságot hordtam ki éjjel. Ehhez elég volt az alapfokú angol nyelv is, szinte bárkit felvettek akkoriban. Ez inkább részmunkaidős állás volt, napi 6 órát dolgoztam heti 6-szor, így azért meg lehetett élni belőle. Mivel itt a tél hosszú, hideg, elég csapadékos, és egész éjjel kinn voltam a szabadban, nem igazán szerettem ezt a munkát. 2012-ben elköltöztem Norvégiából, laktam több másik európai országban, majd 2019-ben újra kiköltöztem újra Norvégiába. Ekkor már megvolt a teherautó jogosítványom és pár éves tapasztalatom. Egy barátom is nálunk dolgozik, ő ajánlott be, így először vikarnak vettek fel, de két hét után pont volt egy szabad túra, amire kerestek embert, és megkaptam az állandó szerződést.
Hogyan találtad meg az első munkahelyed?
Erről ugye írtam az előző kérdésnél, az első munkám egy sima NAV-os hirdetés által lett. Viszont ma már nyelvtudás, autó, jogosítvány nélkül szerintem elég nehéz ismeretlenül elkezdeni, főleg mióta ez a vírusos időszak van.
Milyen nyelvtudás és végzettség volt szükséges a pozícióhoz?
A mostani teherautósofőri munkámhoz elég volt a magyar jogosítvány, sofőrkártya. Németországban csináltam a targoncás jogosítványt, azt is elfogadták, semmi extra kurzus vagy honosítás nem kellet. Itt szinte mindenhol elég az angol is, ha az ember kamiont akar vezetni, mivel ugye ebben a szakmában sok beszélnivaló nincs. Persze biztos jobb munkákra tud pályázni az, aki tud norvégul is, én is beszélek elég alap szinten, ennyi elég itt.
Milyen bruttó órabéred vagy éves béred van?
Éves bruttó bér eléggé óraszám függő olyan 450 és 500 ezer között van körülbelül. 207 korona a bruttó órabérem, túlóra és minden egyéb tarifflønn alapján van számolva.
Milyen béren kívüli juttatásokat kapsz?
Béren kívül nem igazán kapunk semmilyen juttatást. Mivel élelmiszert szállítunk, gyakran lehet ingyen hazavinni tej vagy hústermeket, amiknek közeleg a lejárati dátuma és már nem szállítjuk ki.
Van-e túlóra? Fizetett vagy lecsúsztatható?
Túlóra előfordul, főleg a karácsonyi időszakban, mert akkor jóval több az árumennyiség. Viszont nyáron mikor mindenki nyaral, nincs egyetem sem, jóval kevesebb. Mi heti 4 napot dolgozunk, egy nap szabad, de így is van általában 20, 30 óra túlóra, amit kifizetnek.
Milyen hátrányai, nehézségei vannak a munkádnak?
Ennek a munkának a hátránya a korai kezdés például. 5 vagy 6 órakor van munkakezdés, nincs fix napi munkaidő: amikor minden boltba minden áru ki van szállítva aznapra, akkor végzel, így annyival rosszabb, mint annak, aki pl. fixen 4 órakor végez minden nap. Másik, hogy nagy a felelősség. Egy ilyen nagy járművel nagyon könnyen és nagyon hamar lehet nagyon csúnya baleseteket okozni. Az árura is figyelni kell, hogy úgy rakodja az ember, hogy az épségben odaérjen, ahova visszük. Télen sokszor kell olyan helyre menni, ahol nem takarítják az utat rendesen, kisebb faluban lévő boltokba például. Ami itt Norvégiában még hátrány szerintem, hogy rengeteg olyan ember vezet autót, akinek nem kellene, és nekünk ezekre is figyelni kell, hamár ők nem teszik. Nagyon sokan - főleg télen - indokolatlanul lassan haladnak, és amikor már az ötödik olyan autó megy előtted aznap, aki a 80 helyett 50 km/h-val érzi magát biztonságban, az azért idegesítő tud lenni.
Mi az, amit szeretsz a munkádban?
Amit szeretek az az, hogy viszonylag kötetlen, egyedül vagyok egész nap, akkor van szünet mikor én akarom. Nincsenek hülye kollégák, se egy főnök egész nap a hátam mögött. Én nem tudnék napi 8 órában egy irodában ülni és nézni a monitort. A fizetés sem rossz, és mivel például mi élelmiszert szállítunk egy viszonylag biztos munka, mi a vírus kezdete óta is ugyanannyit dolgozunk.
Van-e a jelenlegi pozíciódban fejlődési lehetőség?
Fejlődés vagy továbblépés nem tudom mennyire jellemző ebben a szakmában. Nyilván több tapasztalattal, több nyelvtudással kaphat az ember másik cégnél olyan munkát, ami neki jobban tetszik. Például nálunk nincs hosszútáv, sem nemzetközi vezetés, sokaknak viszont az jobb, mert ott egész nap úton van, kényelmesebb. Nálunk vannak napok, mikor több időt vesz igénybe az árut ki be pakolni, mint a vezetés.
Milyen személyes tanácsod lenne azok számára, akik most fontolgatják a munkakeresést ebben a foglalkozási körben?
Ebben a munkakörben szerintem a megfelelő jogosítvánnyal, tapasztalattal, minimum angol nyelvtudással viszonylag könnyű munkát kapni Norvégiában. Viszont a cég nem ad szállást, nem fog segíteni a papírokat elintézni. Annak, aki nem itt él ezek helyismeret nélkül nehezen fog menni, mivel nem az unióban vagyunk, nem olyan egyszerűek itt ezek, mint mondjuk Németországban vagy akár Svédországban, Dániában.