A számik
A lapp megnevezés, ami több országban is elterjedt, pejoratívnak számít. Sámi vagy sábmelaš ("számi testvér") néven emlegetik saját magukat.
Területileg Észak-Norvégiában, Svédországban, Finnország legészakibb részein és Oroszországban élnek. Számukat kb. 70-80 ezerre becsülik. Az ősi nyelvet kb. a népesség fele beszéli csak, ugyanis az ősi számi nyelv 100 éve felbomlott.
Az oldal tartalma
A számik főként rénszarvasok tenyésztésével, földműveléssel és halászattal foglalkoznak. Mára mindenhol kisebbségben élnek. Sosem teremtettek nagy birodalmat, nem igáztak le más népeket, hanem békésen éltek a természettel összhangban. A 9. századtól kezdve a számikat rendszeresen adóztatta Norvégia, de a svédek, a finnek, a karjalaiak és az oroszok is. Az adókat kezdetben prémben és halban fizették. A kíméletlen adóztatás, valamint a norvég, svéd és finn lakosság terjeszkedése folyamatosan északabbra, korábban lakatlan területek felé szorította a számikat. A 18. században, a Svédország és Dánia-Norvégia közötti békeszerződés záradéka biztosította a számiknak a két állam közötti szabad átjárást, és semlegességet garantált számukra a háborúk során. Ez a számik jogait elismerő szerződés nagy jelentőséggel bírt a népcsoport számára. Ahogy sok más természeti népet, a számikat is elérték a keresztény térítők. Megjelentek az evangélikus templomok, az oroszországi részen pedig az ortodox kolostorok. A hittérítés a 19. században érte el a legnagyobb hullámban a területet. Lars Levi Laestadius lelkész puritán mozgalma elítélte a számi kultúrát. Az ördögtől valónak tekintették a sámánizmust, ezért elégették a sámándobokat (kb. 70 db maradt fenn belőlük), tiltólistára került a sámánzene, és a joika hagyományos dalformát sem használhatták. A számik ekkor lázadtak fel először, ám a csoportok közötti távolság miatt szervezetlenül és kis létszámban, így könnyű volt leverni őket. A lázadókat bebörtönözték vagy megölték. Norvégiában a 19. század végére erősödött meg az asszimilációs politika, amiben intézményesített norvégosítással próbálták beolvasztani a számikat a norvégok közé. Például csak az vehetett földet, akinek norvég neve volt és beszélt norvégul. Hasonló kirekesztő-asszimiláló politikát folytattak a finnek is. Svédország fajbiológiai vizsgálatok révén próbálta igazolni a számik alacsonyabbrendűségét, és létszámuk kordában tartása miatt sokakat sterilizáltak egészen 1975-ig. A skandináv országokban a számi gyerekeket olyan bentlakásos iskolákba küldték, ahol nem használhatták az anyanyelvüket, és megpróbálták átnevelni őket. A kegyetlen intézkedésnek azonban volt egy pozitív hozadéka is: az írás-olvasás elsajátításával a fiatalok előtt kinyílt a világ.
Ma már Svédországban, Finnországban és Norvégiában egyaránt működik számi parlament, illetve Norvégiában megalapították a Számi Tanács nevezetű szervezetet, amely a számi nép valamennyi tagját képviseli. Van saját himnuszuk, valamint zászlójuk is, amelynek színei a híres északi fényt idézik. Az anyanyelvük mindhárom országban hivatalos, és tanulhatják is azt egészen a felsőoktatási intézményekig. Hírlapok, folyóiratok, könyvek jelennek meg számi nyelven, vannak saját rádió- és televíziós műsoraik is. A számik 1976-tól tagjai a Természeti ("Őslakos") Népek Világtanácsának (WCIP).
Az oroszországi számik rövid története
A számik lakóhelye a skandináv területeken kívül az Oroszországhoz tartozó Kola-félszigetig terjed. Az orosz krónikák 1000 körül említik először a népcsoportot "lop" néven. Ugyanúgy, mint a skandinávok, az oroszok is megadóztatták őket a történelem folyamán. A 15. és 16. században megjelentek a Kola-félszigeten az ortodox kolostorok, melyek a keresztény hit terjesztését voltak hivatottak szolgálni, a gyakorlatban azonban kisajátították a legjobb halászhelyeket és legelőket. Az Oroszországhoz tartozó számik 1764-ben jobbágyokká váltak, és el kellett tartaniuk a kolostorokat is. 100 évvel később, a jobbágyfelszabadítás után sok számi esett az orosz kereskedők és hitelezők áldozataivá, akik alkohollal vették rá a számikat az előnytelen üzletekre.
Az orosz állam kedvezményeket ígért a számiknak, ha felhagynak a vándorló életmóddal. Ezzel egyidejűleg elterjedt a vegyes házasság, és erős oroszosodás kezdődött. A 20. században a szovjetek tovább folytatták az elnyomó és asszimiláló politikát: megszüntették a számik téli szálláshelyeit, illetve hatalmas területeket sajátítottak ki a nehézipar és hadsereg számára. Ennek eredményeképpen a számik között az alkoholizmus népbetegséggé vált, alacsony volt az iskolázottság és magas a munkanélküliségi ráta. Az ipari hulladékok, nehézfémek és savas esők egyre kilátástalanabbá tették a mindennapi életet.
Az 1980-as években felelevenítették a számi irodalmi nyelvet az iskolákban, de már cirill betűkkel. Az Oroszországban élő kb. 2000 számi lakosnak kevesebb, mint a fele használja csak az anyanyelvét.
A kizsákmányolás, és a halászati jogok elvesztése jelenti ma a legnagyobb kihívást az oroszországi számiknak. Bár a regionális jogszabályok szerint a megyei közigazgatásnak meg kell védenie a számik jogait, az emberek úgy érzik, hogy elfelejtették őket. 2010-ben megalapították a Kola Számi Tanácsot a skandináv számi parlament mintájára, de nincsen politika és törvényhozó ereje sem, inkább csak képviseleti funkciót lát el.
A számi hitvilág: a sámánizmus
A számi kultúra fontos része a sámánizmus, ami népi hiedelmekből fejlődött hitvilággá. Nagyon nehéz pontos képet festeni az ősi hitvilágról, mert az írott feljegyzések csak a 12. századtól kezdve léteznek, és azokat is a keresztények készítették. A sámánizmusból hiányzik a filozófia, a dogma és a morális rendszer, ezért nem nevezhető klasszikus értelemben vett vallásnak.
A természeti és természetfeletti erők (szellemek) irányították a számik életét. Féltek a halottaktól, ezért úgy gondolták, hogy az emberek a haláluk után szellemként élnek tovább. Az élők tisztelték őket, és igyekeztek elkerülni haragjukat. Rendszeresen mutattak be nekik áldozatokat, főként rénszarvasokat, azok közül is a legszebbeket. Ezeket az áldozóhelyeket (sieidi) kövekből vagy farönkökből építették. A számi folklór noajde (noaidi) néven emlegeti a sámánokat. Ők azok a kiválasztott személyek, akik kommunikálni tudnak a szellemekkel. Nem papok, hanem különleges tulajdonságokkal rendelkező közvetítők. Jellemző volt az az elképzelés, hogy a sámánok sorsa eleve elrendeltetett, azaz születésüktől fogva nyilvánvaló volt, hogy különleges jövőjük lesz: pl. magzatburokkal születtek, vagy hosszasan betegek voltak gyerekkorukban. A sámán a szellemek segítségével adott tanácsot, gyógyított és jósolt. A sámánok rendszeresen szarvasagancsot és a rénszarvas bőréből készült kabátot vettek fel a szertartásokhoz. Ezáltal kapcsolódtak a rénszarvas szelleméhez. A számik nagy becsben tartották a halott állatok csontjait is, és úgy temették el őket, hogy minden csontjuk meglegyen, mert akkor hitük szerint a rénszarvas lelke tovább tudott vándorolni és újjászületni. A számik dobjaik pergamenjén örökítették meg a világmindenségről alkotott képüket. Az alvilágot a halottak kultuszával kapcsolatos szimbólumokkal díszítették, a középrész az emberek és szellemek által lakott földi életet jelenítette meg, míg a mennyország istenekkel és égi lényekkel benépesített dimenziót képviselt. A sámán ezzel a három világgal tudott kommunikálni, amikor extázisba került. A keresztény hittérítés során a sámándobok többsége megsemmisült, mert ördögi dolognak tekintették. Mára kb. 70 darab marad fenn belőlük. A számi hitvilág régiónként és törzsenként kisebb eltéréseket mutatott.
A számik néhány istensége:
Akka - termékenység istennőinek gyűjtőneve
Beaivi - a nap istennője, az emberi lények anyja
Bieggagallis - a napistennő férje, az emberi lények atyja
Bieggolmai - a szelek istene
Biejjenniejte - a gyógyítás és az orvoslás istennője
Horagalles - a mennydörgés istene
Jahbme akka - a halottak istennője, az alvilág és a holtak birodalmának úrnője
Lieaibolmmai - a vadászat és a felnőtt férfiak istene
Mano, Manna vagy Aske - a hold istene
Mubpienålmaj - a gonoszság istene
Radien-attje - a világ teremtője és a legfőbb isten
Rana Niejta - a tavasz istennője
Ruohtta - a betegségek és a halál istene
Stallo - a vadon rettegett emberevő óriásai
Tjaetsieålmaj - a víz, a tavak és a halászat istene
A számi énekhagyomány: Jojka
A jojka magában hordozza a szent és profán szimbólumok sok jellegzetességét. Nem nevezhető dalnak, sokkal inkább kommunikációs eszköz, mely nagyon szorosan az identitás részét képezi. Ritmikai-zenei eszközökkel működik, alig tartalmaz szöveget. A speciális hangképzése miatt messzire elhallatszik a kietlen tundrán. Valaha a társadalomba történő befogadás rítusa is a jojkák segítségével történt: jojkával mutatták be az újszülötteket a közösségnek, és a felnőtté avatás is jojkával történt, tehát lefedték a számik életének teljes spektrumát. Napjainkban a sámánizmussal való összefonódásaként kap leginkább hangsúlyt. Hagyományosan a jojkálás része volt a szórakozásnak és ünnepeknek, kvázi elvárás volt mindenkivel szemben, hogy tudjon jojkát költeni. A középkortól kezdve jelentek meg írott anyagok a jojkáról a hittérítők közbenjárásával. Az első jelentős mű 1673-ban jelent meg (Johannes Schefferus: Lapponia), ami csak említést tett a jelenségről, de nem elemezte. A 18. századtól kezdve a hittérítők a pogányság szimbólumaként említik, és a rituális szertartások mágikus, ördögi énekeként írják le.Magyarországról Kodály Zoltán egyik munkatársa, Szomjas-Schiffert György utazott 1966-ban Finnországba, hogy népzenei gyűjtést végezzen Nunnanen faluban. Az anyagot az MTA Népzenekutató Csoportja dolgozta fel, jelenleg pedig a Zenetudományi Intézet archívumában őrzik.
A jojka körülbelül az 1970-es években került vissza a köztudatba, és újra része lett a hétköznapoknak és ünnepeknek, rendszeresek a jojkaversenyek. Froda Fjellheim norvég zeneszerző pedig a 2013-as Jégvarázs meséhez írt olyan zenét, melyben az egyházi kantátákat a déli számi jojkával ötvözte
A jojkahagyomány fejlődése jelentős eltéréseket mutat régiónként. A déli területeken például a zenei világot erősen befolyásolta a svéd népdalkincs, keleten pedig jellemzőek a hosszabb szövegek.
5 hagyományos karasjoki jojka egy 1954-es, helyi gyűjtésből:
A számik és a rénszarvastartás
Rövid története
A számik és a rénszarvasok közötti kapcsolat több ezer éves múltra tekint vissza. A történelmi feljegyzések szerint kb. 800 környékén háziasították a rénszarvasokat. A számi pásztorok nomád életmódot folytattak, vándoroltak az állataikkal a téli és nyári legelők között. A számi társadalom alapja a mai napig a siida, a családok közössége. Ez egy ősi közösségi rendszer, melyben mindenkinek megvolt a saját felelőssége és feladata.Az 1900-as évektől kezdve egyre fontosabbá vált a hústermelés, és egyre több technológiát kezdtek alkalmazni az állattartásban (pl. hómobil). A modernkori rénszarvastartás nem lenne lehetséges az évezredekre visszanyúló, nemzedékről nemzedékre átadott hagyományos tudás fenntartása nélkül.
Modernkori rénszarvastartás
A rénszarvastartás ma Norvégiában országos viszonylatban kis iparág, de számi és helyi viszonylatban is nagy jelentőséggel bír. Nemcsak gazdasági és foglalkoztatási szempontból fontos, hanem a számi kultúra egyik legfontosabb része.A 2007-es rénszarvasterelési törvény értelmében a számi rénszarvastartási területeken csak számik foglalkozhatnak az állatok tartásával, közülük is csak azok, akiknek ez a fő tevékenysége. A számi réntenyésztési területen kívül is van korlátozott rénszarvastartási tevékenység Dél-Norvégiában, amely körülbelül 10 ezer rénszarvasból áll, ahol számik és nem számik is foglalkoznak az állattartással.Norvégiában a rénszarvasok száma ingadozik, de általában 200 ezer körül van. Manapság körülbelül 3000 számi foglalkozik a tartásukkal, főként Finnmark megyében. Egy száminak átlagosan 70 rénszarvasa van. Fő bevételüket a hús, bőr, csont és aganacs képezi, ezen kívül kapnak még állami támogatásokat is.
Kihívások
A rénszarvasoknak nagy és zavartalan területekre van szükségük egész évben. Megzavarhatja őket bármilyen ipari beruházás, bányászati tevékenység vagy szélenergia-fejlesztési projekt is. Egy 2004-es norvég jelentés szerint a rénszarvaslegelők 30%-a elveszett a kizsákmányolás miatt. Természetes veszélyt jelentenek az állományra a ragadozók. A hiúzok, medvék, réti sasok és farkasok több ezer rénszarvast esznek meg évente. Ilyenkor a rénszarvas tulajdonosa teljes kártérítésre jogosult. Ugyancsak komoly kihívás az éghajlatváltozás, amely a rénszarvasok hagyományos vonulási útvonalait és étkezési szokásokat is megváltoztathatja.
Érdekességek
Nemcsak a hímeknek, hanem a nőstényeknek is van agancsa. Az agancs növekedését nem a tesztoszteron, hanem egy hasonló szerkezetű mellékvesekéreg-hormon szabályozza.
Nagyon erős szaglásuk van: 60 cm mély hórétegen keresztül is ki tudják szagolni a kedvenc eledelüket, a zuzmót.
Egyedül a rénszarvasok képesek az ultraibolya fényt látni az emlősök közül. Míg az ember körülbelül 400 nanométerig lát, addig a rénszarvas több, mint 320 nanométer hullámhosszúságú fényben is képes látni. Ezt a spektrumot (320-400 nm) az emberi szem már nem képes érzékelni, nekünk az már "fekete".
A bébi rénszarvas születését követő 90 percen belül képes futni. Néhány óra elteltével pedig több kilométert is meg tud tenni.
A szárazföldi emlősök között a leggazdagabb, legerősebb teje a rénszarvas tehénnek van. Zsírtartalma 22%, fehérjetartalma 10%.
Hagyományos számi ételek
A hagyományos számi ételeket két szóban lehet összefoglalni: hús és hal. Az étrendjüket gyógynövényekkel és bogyós gyümölcsökkel egészítették ki, amikor rendelkezésre álltak (vegetáriánusként nem maradtak volna életben).
A halakat saját maguk fogták ki, és frissen, sózva, szárítva vagy füstölve fogyasztották. A hal mellett a számik rengeteg rénszarvashúst ettek, szintén frissen, szárítva vagy tartósítva. Medvehúst is fogyasztottak időnként. A lisztet és a sót vásárolták, mert ezek nem voltak elérhetőek helyben.
A számik a rénszarvas minden részét felhasználták: a koponyát, a patákat, a velőt és a vért is. A beleket és a gyomrot megtisztítva fekete pudingot (vérből és lisztből készült) vagy füstölt, darált rénszarvaspogácsát (buoidecalmmas) készítettek. A múltban a rénszarvasokat fejték, és sajtot készítettek a tejből. Ezt a szokást ma már nem gyakorolják. Az 1930-as években a számik többségének hegyi szarvasmarhája és kecskéje is volt, de mára ez is megváltozott.
A hagyományos számi ételeket megtaláljuk a modern konyhában is, de természetesen új ételekkel egészültek ki, mint például a rénszarvaspörkölt (renkok). A friss húst általában megfőzik, és kenyérrel vagy burgonyával fogyasztják. A szárított rénszarvashús is kedvelt csemege, bár egyes területeken nem szárítják és füstölik a húst, hanem vékony szeletekre vágják és kisütik (souvas). A vacsoraasztalon gyakran találunk halat, a legkedveltebb halfajta a tavi szajbling (arctic char). A halakat sütve vagy főzve fogyasztották. Régi recept szerint pedig még süteményt is készítettek halbélből és burgonyából, ez azonban ma már szinte teljesen eltűnt a fogyasztott ételek közül.
A nyári hónapokban sok gyógynövényt és bogyós gyümölcsöt fogyasztottak: áfonyát, vörösáfonyát, fekete áfonyát, hegyi sóskát (rénszarvastejjel kásának megfőzve) és orvosi angyalgyökeret nyersen vagy pirítva.
A hagyományos számi népviselet
A hagyományos számi népviselet (kolt vagy gákti) tájegységenként eltérő (inari, kolai, koltai, luei, pitei vagy északi), de közös jellemzőjük, hogy a természet színeit jelenítik meg: a pirosat, kéket, sárgát és zöldet. A felhasznált anyagok főként a gyapjú, pamut, prém és szarvasbőr.
A gákti vagy kolt szabását meghatározta a viselője neme, kora és családi állapota. A férfiak ruhája általában rövidebb volt, mint a nőké.
A viselet részei:
Kabát (takki): szövetből vagy bundából készült, főként téli viselet a felnőttek és gyermekek számára. Állógalléros, bebújós bunda. A női bunda gallérját és ujját gyöngyökkel vagy hímzéssel díszítették.
Ing: a női és a férfi viselet közös része, egyenes szabású, főként vászonból készül.
Lábmelegítő (säpikkäät): bőrből készült lábmelegítő, melyet főként a férfiak hordanak a lábszár melegentartására.
Fülvédő (vasannahkalakki): rénszarvasbőrből készül, főként gyermekek hordják.
Kesztyű: rénszarvasbőrből készül, régen szénával, manapság gyapjúval bélelt.
Öv: a nők fehér vagy sárga színű övet hordanak piros, szőtt mintával, a férfiak főként feketét ezüst díszítéssel.
Sapka (négyszél-sapka): piros szalagokkal díszített kék színű sapka négy csúccsal. A szegélye piros, melynek mintája megegyezik a gákti mintájával.
Lábbeli (skaller): rénszarvasbőrből vagy prémből készül, régen szénával, manapság pedig gyapjúval bélelik ki. Télen magasabb szárú, térd felett végződő, felfelé kunkorodó orrú csizmát viseltek.
Köpönyeg, poncsó (luhka): rénszarvasbőrből készül, esőkabátként funkcionál.
Számi hiedelem, hogy a sarki fény idején a nők nem mehettek ki fejkendő nélkül, mert azt gondolták, hogy az aurora borealis a hajuknál fogva elragadhatja őket. Egy másik érdekesség, ha egy elvált férfi a volt felesége által készített gáktit visel, akkor egyértelműen azt jelenti, hogy még mindig szereti.
Számi nemzeti himnusz
A számi nemzeti himnusz (sámi soga lávlla) eredetileg Isak Saba verse. 1906. április 1-én jelent meg első alkalommal a "Sagai Muittalægje" című újságban. Isak Saba egy norvég iskola tanára volt, emelett pedig számi folklórkutató. Ő volt az első számi, akit képviselőnek választottak a norvég parlamentbe.
A költemény 1986 augusztusában vált a számik nemzeti himnuszává. A himnusz zenéjét Arne Sørli szerezte, és azt a 15. számi konferencián 1992-ben, Helsinkiben minden számi nyelvre lefordítottak.
A himnusz első versszaka (Bede Anna fordítása):
"Hol Északnak fénye fénylik, számik élnek szép szelíden, hegyek lánca láncolódik, tó táncol tó közelében. Csúcs hegyhátról, bérc lankásról, fa mennyboltig magasodik; folyó fodroz, lomb lengedez, szikár sziklák lépegetnek, szikár sziklák lépegetnek a tomboló tengerbe."
A számi nyelv(ek)
A finnugor eredetű számi nyelv az uráli nyelvcsaládba tartozik. Nyelvükhöz valószínűleg nyelvcsere útján jutottak, mert embertanilag eltérnek az uráli népek többségétől. A számi nyelveket három nagy csoportba sorolják:
Déli számi nyelvek: déli, umei számi
Északi számi nyelvek (a legtöbben ezt beszélik): pitei, lulei és északi számi
Keleti számi nyelvek: inari, kolta, kildini, teri, akkala (kihalt), kemi (kihalt) és kainuu számi
A Számi Irodalmi Tanács 1978-ban az északi számit fogadta el hivatalos helyesírásként. A számi és a magyar nyelv rokonságának első kutatója a magyar Sajnovics János volt. A magyar és a számi nyelv rokonsági bizonyítását "A magyar és lapp nyelv azonos" című művében foglalta össze 1770-ben. Az írás vegyes érzelmeket váltott ki, Magyarországon inkább ellenezték, és megkérdőjelezték Sajnovics nyelvészeti ismereteit és kutatásának módszertanát.
Néhány bizonyítottan finnugor származású szó a műben (északi számi helyesírással):
Njuollâ - nyíl
Čoarˈve - szarv
Dálvi -tél
Vuodja - vaj
Vârrâ - vér
A 19. század második felében Halász Ignác folytatta munkáját. Háromszor is járt a számiknál nyelvészeti és népköltészeti gyűjtőúton. A 20. században Lakó György nyelvész főleg a vogul és permi nyelveket kutatta, de eljutott a lulei számikhoz is, és egy 1500 szavas szógyűjteményt készített.
A múltban a számi nyelv hátrányos helyzete miatt sokan nem tanultak meg írni és olvasni anyanyelvükön, sokan napjainkban sem tudnak helyesen írni. Fontos szerephez jutott így a szájhagyomány útján terjedő irodalom, élén a mesékkel. A számik hatalmas szókincset alakítottak ki a természeti táj és az állatok, különösen a rénszarvasok leírására. A rénszarvas színére, nemére, belső tulajdonságaira, szőrzetére is vannak számi elnevezések. easse, čoavččis: borját nyáron elveszített réntehén garit: fiatal hím, amelynek nyakáról tavasszal kihullott a szőr čoarvai: feltűnően nagy agancsú rénszarvas
A hó és a jég színének, állagának és mennyiségének leírására is hatalmas, közel 300 darabos szókészletük van.
Például:
habllek: száraz és könnyű porszerű hó
åppås: érintetlen, nyomok nélküli hó
A számi zászló
Az első, nem hivatalos számi zászlót Stueng Máret számi politikus és aktivista tervezte 1962-ben. Ez csak piros, sárga és kék színből állt. A hivatalos számi zászló 1986. augusztus 15-én született egy újság (Sámi Áigi) versenyfelhívásának eredményeképpen. Több, mint 70 javaslat érkezett be a kiírásra, a nyertes tervet Astrid Båhl számi művész nyújtotta be. Ugyanebben az évben hivatalos státuszt is kapott Norvégiában a zászló, így a számi nemzeti napon, február 6-án, kötelező az önkormányzatoknak kitűzni a norvég nemzeti zászló mellé.
A zászló színei, piros, kék, zöld és sárga, a hagyományos számi népviseletből (kolt) származnak. A négy szín szimbolizálja az lételemeket. A zöld a növényeket és Lappföldet, amely létfontosságú a túléléshez. A kék a vizet képviseli, amely az élet elixírje. A piros a tűz, a meleg és a szeretet jele. A sárga a napot és a hosszú távú életet jelképezi. A kör pedig a nap és a hold szimbóluma.
A számi építészet: Lavvu és Goahti
A lavvu gyorsan építhető sátor, ami azt a célt szolgálja, hogy könnyen követni tudják a rénszarvas csordáikat. Egymásnak támasztott ágasfákból készül, melyekre egyenes ágakat támasztanak, amit bőrökkel, durva szövésű vásznakkal vagy nyírfakéreggel vonnak be. A sátor teteje nyitott, hogy a sátor közepén tüzet tudjanak rakni. A tűzrakó helyet kövekkel rakják körül, a sátor többi részére fakérget vagy gallyakat, majd arra bundákat helyeznek el. Hagyományosan a tűz két oldalán alszanak. A goahti egy hagyományos sátor, ami nagyobb (kb. 5 méteres átmérőjű), és állandóbb otthont biztosít a számiknak. Kilenc belső területe van, ahol szintén fontos helyet foglal el a tűzrakó hely. A társadalmi szabályok pontosan meghatározták, hogy a különböző családtagok és vendégek hova ülhetnek. Egy átlagos goahti 200 darab kis fából készül.
Pándy Pál: egy magyar báró a számik között
Pándy Pál 1905-ben született Gyulán. Édesapja ideggyógyász főorvos, édesanyja finn állampolgárságú nővér volt. Apja egy stockholmi mentálhigiéniás előadáson ismerte meg későbbi feleségét. Helsinkiben házasodtak össze 1904-ben, majd Magyarországra költöztek, ahol Pál is megszületett.
A nyarakat a finnországi Tuusulában töltötték egy tóparti házban. Ez a környezeti sokszínűség nyitottá és érdeklődővé tette Pált, aki az apja után bárói rangot kapott. Kertészetet és politikatudományt is tanult, 8 nyelven beszélt folyékonyan (magyar, finn, svéd, angol, francia, olasz, spanyol és román nyelven).
1931-ben hagyta el Magyarországot és a lappföldi Ulkuniemiben vásárolt ingatlant. 1936-ban telepedett le végleg az Inari-tó partján, a sarkkör közelében. Megnősült és egy fogadót kezdett el üzemeltetni a turistáknak. 1939-ben önkéntes katona lett a finn hadseregben, főleg tolmácsként dolgozott. 1941-ben kapta meg a finn állampolgárságot.
Az 50-es években már az összes helyi viselkedési normát és szokást átvette: számi ruhákat viselt, pipázott, halászott, vadászott, rénszarvasokat és kecskéket tartott, burgonyát, fehérrépát, tormát, spárgát, spenótot, de még paprikát is termelt az északi sarkkör közelében. A 70-es években jelent meg róla egy nagy riport a magyar sajtóban "Virágzó kert túl a sarkkörön" címmel.
A turistákkal beszélgetve jött rá, hogy az emberek mennyire keveset tudnak Lappföldről, ezért egyfajta utazó nagykövete lett a számiknak. Bő húsz év alatt 1027 előadást tartott a számi kultúráról a világban, ami által nemzetközileg jegyzett diplomatája lett Lappföldnek. A magyar hagyományokat is megőrizte, egyik kedvenc étele a gulyásleves volt, amit gyakran készítettek feleségével.