MAGYAR-NORVÉG FÓRUM

Talán nincs is olyan ember, aki akár csak néhány hónapos norvégiai tartózkodása során ne szembesült volna a hytték népszerűségével, amelyek talán azért terjedhettek el ennyire, mert a mindennapokban megfáradt embereknek remek kikapcsolódást biztosíthattak a civilizációtól távol eső (de mégiscsak megközelíthető) helyre épített, bizonyos kényelmi funkciókat nélkülöző erdei, hegyvidéki, tengerparti "kunyhók". Az már más kérdés, hogy az utóbbi időkben ezek a nyaralók, főleg a síterepek közelében épült hatalmas tepelepek, gyakorlatilag alig különböznek zsúfoltságukban, méretükben, felszereltségükben és persze áraikban a szokványos családi házaktól. Létezik azonban egy alternatíva, egy kifejezetten városi műfaj: a közösségi kert.

Az elmúlt években számos európai nagyvárosban, így például Budapesten is sorra nyíltak közösségi kertek. Azonban ez a folyamat - bármennyire úgy tűnhet - nem 21. századi divat. Amikor az iparosodás következtében megnőtt a városban élők aránya, hamar kiderült, hogy egyrészt hiányzik a saját kert, a saját veteményes, másrészt nehezebb is beszerezni a friss zöldségeket. Így nem meglepő, hogy már a 19. század folyamán sorra alakítottak ki közösségi kerteket Európa majd a Világ nagyvárosaiban a település szerkezetétől függően hol egészen közel az emberekhez, a lakóházak szomszédságában, hol a város peremén.

A közösségi kertek, ahogyan a neve is mutatja, nem magántulajdonban vannak, hanem egy közösség tulajdonában vagy működtetése alatt állnak, a kert fanntártsa is a bérlők feladata, azonban a parcellákat - bizonyos szabályok betartása mellett - az emberek sajátjukként használhatják. A közösségi kertek, illetve a telkek méretét természetesen az is meghatározza, hogy hol találjuk őket. Budapesten, ahol viszonylag új jelenségként általában lebontott házak helyén, sokszor belső kerületekben az épületek közé szorosan beékelve, kis zöld szigetként létesültek, ott néhány m2-es apró ágyások vannak. Ezzel szemben Norvégiában jellemzőek a nagyobb, 150-300 m2-es kertek, amikre sokszor épületeket (maximum 30-40m2-es ház, szerszámos sufni, üvegház stb.) is felhúznak, sőt az is előfordul, hogy az elektromos áramot, vízet, csatornát is bekötik. A tagok mindenhol fizetnek egy belépési díjat (ami függ a telek és - ha van - az épület nagyságától, adottságaitól elég tag hatarok között), illetve kisebb bérleti díjat és önkéntes munkával járulnak hozzá a kert működéséhez.

A közösségi kerteket eredetileg azzal a céllal hozták létre tehát, hogy városban lakó, elsősorban fiatal munkáscsaládok meg tudják termelni a saját konyhára való zöldségeket, gyümölcsöket, fűszereket, kikapcsolódásként pedig kertészkedhessenek, pihenhessenek, a gyerekeknek társaságuk legyen. A cél nem sokat változott, azonban az utóbbi években előtérbe került az ökológiai szemlélet, a város és a természet szervesebb kapcsolata, megerősödött egy-egy ilyen kert közösségépítő szerepe, igyekeznek minél jobban bekapcsolódni a környékbeliek életebe: sok helyen rendszeres programokat, képzéseket, beszélgetéseket, piacot szerveznek, kapcsolatban állnak óvodákkal, iskolákkal, kávézót üzelmeltetnek, közparkként is funkcionálnak. A társadalom szerkezete is változott, így ma már foglalkozástól függetlenül, a városi középosztály körében népszerű és inkább hobbi, mint tényleges szükségletek kielegítése a cél.

Norvégiában az első, ma is üzemelő kolonihagét (Rodeløkka) 1907-ben létesítették. Jelenleg 22 nagyobb, nyilvántartott közösségi kert működik az országban (Drammen, Haugesund, Kristiansand Oslo, Sandefjord, Skien, Stavanger Trondheim, Tønsberg területén), valamivel több, mint 2 ezer parcellával, aminek a fele Oslóban található. Összehasonlításképpen vannak országok, ahol ennél jóval több, például Dániában 40 ezer, Nagy-Britanniában 80 000, Németországban pedig kb. 1,4 millió. Az, hogy Norvégiában is sokkal nagyobb igény lenne rá, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egy-egy népszerűbb helyen, különösen, amik kifejezett a városi övezetben találhatóak, 10-20 éves várólista is előfordul és sokszor főleg fiatalok kezdeményezésére szerveznek a budapestihez hasonló kisebb parcellás kerteket, amíg a települések önkormányzataira kell várni.