4. juni 2023
2023. 22. hét
E heti szerkesztőink:
Hortobágyi Krisztina, Kékedi Anna, Kovács Ádám, Orbán-Kereki Renáta, Pál Bettina, Solberg Kajari Dia
Szép napot nektek, megérkeztünk a legújabb hírösszefoglalóval. Kivételesen a habos kakaó/kávé helyett fagylaltot is lehet fogyasztani mellé, hiszen végre itt a nyár.
Ne felejtsétek el követni a Magyar-Norvég hírek Facebook-oldalát, ahol hét közben további rövidhíreket is olvashattok, illetve a magazin hírei is megjelennek újra.
Ezen felül használhatjátok mobilos alkalmazásunkat, látogathatjátok Instagram-oldalainkat (Magyar-Norvég Galéria, és MaNo light), illetve a Discord szerver is vár benneteket.
Néhány hír a hétről:
Haaland költözik
Megfordult a harrytur
A stavangeri, akinek igaza lett (és kis extra zsebpénze)
Bunadpiac
Norvég győzelem Cannes-ban
Jó olvasást kívánunk!
Megfordult a határmenti vásárlás: most a svédek járnak át vásárolni
A Statisztikai Hivatal (SSB) első negyedéves adatai szerint míg a norvégok 9%-kal kevesebbet vásároltak a svéd testvéreknél (bár tavaly még pandémiás korlátozások voltak életben), addig a norvég határmenti boltok bevétele megnőtt idén a gyenge valuta és a magasabb svéd infláció miatt.
Korábban látni lehetett a vásárolt termékek alapján, hogy ki svéd, mert főleg a minőségi termékeket vásárolták, mint makrélát vagy másfajta halat, most ezzel szemben a svédek már mindenféle terméket vásárolnak és tele van velük az üzlet, mondták a haldeni Kiwi üzletek vezetői. Továbbá a svédek mellett a helyiek is többet fordulnak meg mostanában a norvég üzletekben. Így a haldeni üzletek rekordbevételt könyvelhettek el a múlt héten.
Az NHO Mat og Drikke nagy örömmel köszönti az új számokat, de ugyanakkor vezetőjük, Petter Haas Brubakk óvatosságra is int, mert a gyenge korona átmeneti lehet, hiszen ahogy erősödik a korona, a norvégok vissza fognak térni a szomszédaikhoz és az a 1,9 millió korona, amit Svédországban költöttek el, továbbra is vesztesége Norvégiának.
Forrás: E24
Stoltenberg Ukrajnáról és Utøyáról
A NATO elnöke, Jens Stoltenberg párhuzamot húzott a július 22-i norvégiai terrortámadás és az ukrajnai háború között a szerdai megemlékezésen mondott beszédében.
Stoltenberg volt Norvégia államfője, amikor 12 évvel ezelőtt megtörtént a terrortámadás Norvégiában, és ő volt a NATO főtitkára akkor, amikor Oroszország két évvel ezelőtt megtámadta Ukrajnát.
- Egy vonal köti össze Utøyát és Ukrajnát, ahol egy brutális terrortámadás és egy törvénytelen támadó háború történt. Azok az értékek, amelyeket akkor megtámadtak, ugyanazok, mint amelyek most vannak támadás alatt: demokrácia, szabadság, gondolatszabadság, szólásszabadság és hit – mondta Stoltenberg a július 22-i emlékmű előtt tartott beszédében szerda délután.
- A cél ugyanaz: politikai célokért gyilkolni, félelmet és megosztottságot kelteni. Ez nem működött már akkor sem, nem működik most sem, és soha nem is fog működni – folytatta.
A megemlékezésen jelen volt Jonas Gahr Støre miniszterelnök, Astrid Hoem, az Arbeidernes Ungdomsfylking vezetője, Lisbeth Røyneland, a Nasjonal støttegruppe etter 22. juli (Nemzeti támogatócsoport július 22. után) vezetője, illetve a NATO külügyminiszterei, akik azért érkeztek Oslóba, hogy részt vegyenek egy informális találkozón.
Støre kihasználta az alkalmat, hogy megköszönje a résztvevőknek a támogatást, amelyet Norvégia a terrortámadás után kapott. Arra szólította fel a külügyminisztereket, hogy harcoljanak a demokratikus értékekért.
- Fel kell lépnünk a gyűlölet ellen, és meg kell védenünk az értékeinket. A leghatékonyabb fegyvereink a méltóság, a biztonság és a szabadság, ez a mi szövetségünk lényege – mondta Støre.
Rámutatott arra is, hogy kormányának két minisztere és frakcióvezetője, Tonje Brenna oktatásügyi miniszter, és Jan Christian Vestre ipari és kereskedelmi miniszter az utøyai események túlélői.
- Ők az élő bizonyítékai annak, hogy ők győztek, a terrorista pedig veszített – mondta Støre.
Forrás: Nettavisen
Erdőtűzveszély Dél-Norvégiában
A Meteorológiai Intézet sárga riasztást adott ki erdőtüzekre Dél-Norvégia nagy részére. Mindaddig, amíg nem érkezik nagyobb mennyiségű csapadék, fennáll a tűz veszélye.
A meleg és száraz idő növeli a fű- és erdőtüzek veszélyét. A sárga jelzés azt jelenti, hogy a növényzet könnyen kigyulladhat.
Kedd délután a fetsundi Helltjernsveienből riasztották a tűzoltókat egy tűzesethez. 18:30 környékén jelentette be a 110-es központ a Romerikes Bladnak, hogy a tűz 400 méter széles, és a széllel tovább terjedt. A 20 tűzoltó mellett egy helikopter is részt vett a tűz oltásában.
Egy sajtójelentésben arra kéri a Frende Forsikring az embereket, hogy most legyenek különösen elővigyázatosak az egyszer használatos grillekkel, cigarettacsikkekkel és más tűzforrással.
A Tűzbiztonsági és Veszélyhelyzeti Készenléti Igazgatóság szerint az erdőben és a parlagon kialakuló tüzeknek tízből kilenc esetben az emberi tevékenység és gondatlanság az oka. Leginkább a figyelmetlenség az oka a tábortüzeknek.
- A leggyakrabban elkövetett hiba az, hogy az emberek nem oltják el rendesen a grillt. Néhányan a házfalak közvetlen közelében grilleznek, mások egyenesen a szemetesbe öntik a hamut. Minden évben van rá példa, hogy kigyullad – mondta Øystein Øren tűzvédelmi szakértő a Frende Forsikringtól.
A biztosítótársaság emlékeztet arra is, hogy Norvégiában általános tűzgyújtási tilalom van az erdőkben és a mezőkön április 15-e és szeptember 15-e között. Akár száraz a nyár, akár nedves, a tilalom érvényben van.
Forrás: ABC Nyheter
A USS Gerald R. Ford kihajózott az Oslo-fjordból
Az amerikai USS Gerald R. Ford repülőgép-hordozó május 29-én reggel felhúzta horgonyát, és kihajózott az Oslo-fjordból. A továbbiakban a hadihajó számos hadgyakorlaton vesz részt a Norvég Szárazföldi Erőkkel, a Norvég Királyi Légierővel, a Norvég Királyi Haditengerészettel és a Fegyveres Erők különleges csapatával. Az NRK értesülései szerint a hajó részt vesz a kétévente megrendezésre kerülő Arctic Challenge Exercise elnevezésű hadgyakorlaton is Vesterålen térségében. Biztonsági okokból a hadihajó pontos útvonalát nem osztják meg az amerikaiak.
Forrás: NRK
Nem lesz szivárványos zászló a parlamenten
Alapos mérlegelést követően még 2019 tavaszán döntött úgy a norvég parlament, hogy sem a Pride ünnepen, sem más ünnepnapokon nem tűzik ki a szivárványos zászlót a parlament épületére. A tavalyi év kivétel volt, mert a homoszexualitás dekriminalizációjának 50. évfordulójára emlékeztek Norvégiában. A parlament elnöke, Masud Gharahkhani hozzátette, hogy ő és sokan mások is részt fognak venni az idei Pride eseményen.
Forrás: NRK
A NATO tagállamok külügyminisztereinek oslói találkozója
Június 1-jén a NATO 31 tagállama informális találkozón vett részt Oslóban. Meghívottként ott volt az eseményen Svédország külügyminisztere is. A találkozó a NATO júliusi, vilniusi csúcstalálkozójának előkészítése volt, illetve fő témája az orosz-ukrán háború. Anniken Huitfeldt norvég külügyminiszter elmondta, hogy létfontosságú feladat Ukrajna hosszú távú polgári és katonai támogatása. A Nansen-program keretén belül Ukrajna közel 7 milliárd euró támogatást fog kapni az elkövetkezendő 5 év alatt.
Huitfeldt hozzátette, hogy Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborúja rávilágított arra, hogy a NATO mennyire fontos Norvégia biztonsága szempontjából. Finnország formálisan már csatlakozott a szövetséghez, és Svédország is hamarosan tagállammá válik, miután csatlakozását az összes NATO-tag jóváhagyta. Svédország immár hivatalos NATO-meghívottként vesz részt a NATO ülésein. A norvég külügyminiszter reméli, hogy Svédország még a vilniusi csúcstalálkozó előtt tagja lesz az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének.
Forrás: Regjeringen
500 millió korona támogatás Moldovának
Jonas Gahr Støre miniszterelnök június 1-jén Moldovában járt, hogy részt vegyen az Európai Politikai Közösség (EPC) második csúcstalálkozóján. Az EPC-t 2022-ben hozták létre, és célja a 47 európai ország közötti politikai párbeszéd elősegítése. A csúcstalálkozó megbeszélései elsősorban az ukrajnai háborúról, az energiabiztonságról és a zöld átállásról szóltak.
2023-ban Norvégia 500 millió korona támogatást nyújt Moldovának a Nansen-programon keresztül. Moldova rengeteg ukrán menekültet fogadott be, ezért a helyi hatóságoknak szüksége van a nemzetközi segítségre. Az ukrán villamosenergia-ellátási infrastruktúra károsodása és az orosz gázellátás megszakítása miatt súlyos energiaválság alakult ki az országban.
A norvég miniszterelnök nyilatkozatában elmondta, hogy Moldova Európa egyik legszegényebb országa, de még mindig mindent megtesz, hogy támogassa Ukrajnát. Fontos, hogy Moldova tudja, nincs egyedül ebben a nehéz helyzetben, egy szélesebb európai közösség része, amely egységesen áll szemben Oroszország ukrajnai háborújáva. Emiatt létfontosságú Moldova támogatása.
Støre június 1-jén Maia Sandu moldovai elnökkel folytatott megbeszélésen jelentette be a norvég támogatást. Az 500 millió korona támogatáson kívül Norvégia 472,4 millió koronát irányzott elő humanitárius segítségnyújtásra Moldovának. A humanitárius segítséget olyan szervezeteken keresztül juttatják el a rászorultaknak, mint például az ENSZ, Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörös Félhold Mozgalom.
Forrás: Regjeringen
Az Egyesült Államok diplomáciai képviseletet hoz létre Tromsøben
Antony Blinken amerikai külügyminiszter június 1-jén jelentette be Oslóban, hogy az Egyesült Államok ismét diplomatát szeretne küldeni Tromsøbe. A tromsøi diplomáciai képviselet lesz az Egyesült Államok legészakibb jelenléte a világban. Anniken Huitfeldt külügyminiszter szerint Norvégia és az Egyesült Államok együttműködése hosszú múltra tekint vissza az Északi-sarkvidéken.
Huitfeldt elmondta, az amerikai képviselet létrehozása következtében nem lesz magasabb amerikai katonai jelenlét északon. Az Egyesült Államoknak volt már irodája Tromsøben 1994-ig. Gunnar Wilhelmsen, Tromsø polgármestere elmondta, hogy szerinte a tromsøi amerikai képviselet azt jelzi, hogy megnövekedett a geopolitikai feszültség északon, ugyanakkor megnyugtató, hogy Norvégia egyik legnagyobb szövetségese komolyan veszi a helyzetet, és képviseletet nyit a “sarkvidék fővárosában”.
Forrás: NRK
Norvégia a Cannes-i Filmfesztiválon
Az Eivind Landsvik filmrendező által készített “Tits" (Cicik) című norvég filmet ugyan jelölték a legjobb rövidfilm kategóriában a 76. Cannes-i Filmfesztiválon, de nem sikerült nyernie. Az Arany Pálma díjat végül a magyar Buda Flóra Anna kapta a “27” című rövidfilmért. A magyar-francia koprodukcióban készült filmet 11 alkotás közül választották ki nyertesnek.
A diákfilmek kategóriájában (La Cintéf) Marlene Emilie Lyngstad “Norwegian Offsprings” (Norvég utódok) című alkotása nyerte meg a kategória díját. Ő az első norvég, aki nyerni tudott ebben a kategóriában. A díjakat az Enyedi Ildikó vezette zsűri adta át a díjazottaknak.
Forrás: NRK
5,9 millió korona értékű meglepetés a DNB banktól
Egy szám elütése miatt a DNB bank 5,9 millió korona értékű értékpapírt utalt egy stavangeri férfinak. A negyvenes éveiben járó férfit még 2021-ben érte a meglepetés. Nem esett kétségbe, az értékpapírokat eladta, és a befolyt összeget áttette a megtakarítási számlájára. A férfi ellen sikkasztás bűntette miatt vádat emeltek. A férfi május közepén került a Dél-Rogaland kerületi bíróság elé, ahol végül felmentették a vád alól. A férfi úgy nyilatkozott, hogy azt hitte, az évek alatt befizetett nyugdíjjárulékát kapta meg egy összegben. A bíróság elfogadta a magyarázatot, mert úgy gondolták, ha valóban sikkasztani akart volna, akkor egy másik banknál lévő számlára utalta volna a pénzt.
Forrás: NRK
Sokan válnak meg a bunadjuktól
A korábbi évekhez képest egyre többen válnak meg a használt bunadjuktól, azaz a norvég népviseleti ruhájuktól. A Finn.no használtcikk-piac igazgatója és szakértője, Kathrine Opshaug Bakke azt mondja, még sosem láttak ennyi bunad- és ünneplőruha-hirdetést az oldalon. 2018-ban kb. 9 ezer hirdetés szerepelt az oldalon, 2022-ben közel 13 ezer, idén pedig 15 ezer.
A Finn.no oldalnak nincs statisztikája arról, hogy mi az oka a használtbunad-piac fellendülésének. Valószínűleg több is van, ami közül az egyik, hogy Norvégiában egyre többen érdeklődnek a használt ruhák vásárlása iránt. A felnőtt lakosság több mint fele vásárol használt ruhát - köztük bunadot is - a statisztikák szerint. Az is közrejátszhat, hogy sokak szorultak meg anyagilag az elmúlt időszakban, és egy bunad eladásával viszonylag sok pénzhez lehet jutni. Vannak olyanok is, akik pedig egyszerűen nem hordják évek óta, és inkább megpróbálják eladni ahelyett, hogy csak a szekrényben porosodjon.
Forrás: NRK
Haaland költözik
Mielőtt még a Manchester City rajongói megrémülnének, és a többi angol focicsapat szurkolói megkönnyebbülten felsóhajtanának, Erling Haaland marad a Manchester City játékosa, viszont a 22 éves norvég focicsillag édesapja és tanácsadója, Alfie Haaland elköltözik Brynéből, a festői környezetben található Andermattba. Erről a Dagbladet számolt be először. A Folkeregisteret (a norvég népességnyilvántartó) oldalán az szerepel, hogy május 8-i dátummal elköltözött. Haaland papa sem a VG, sem a Dagbladet értesülését nem erősítette meg ezidáig.
Andermatt a svájci Uri kantonban fekszik, 1437 méteres tengerszint feletti magasságban, és nagyjából 2000 lakosa van. Alfie 2021-ben 36 millió norvég koronás vagyonnal rendelkezett, és 5,9 milliós éves bevétellel, emellett 2,2 millió norvég koronányi adót fizetett abban az évben. A VG még 2023 márciusában beszámolt arról, hogy Erling Haaland létrehozott egy luxemburgi tulajdonú norvég befektetési társaságot, a cég igazgatótanácsába Alfie Haaland mellé még a korábbi Southampton-, Blackburn- és Manchester City-játékos, Egil Østenstad került be. Alfie idén még azzal keltett feltűnést, hogy a Manchester City-Real Madrid BL-elődöntőben Arne Fredly és Øystein Stray Spetalen milliárdosok társaságában a Real Madrid szurkolóit heccelte.
A Dagens Næringsliv még 2022 nyarán arról számolt be, hogy a korábban emlegetett Østenstad Erling Haaland „pénzügyi igazgatója” lett, ám a 16-szoros norvég válogatott játékos nem nyilatkozott arról, hogy milyen szerepet tölt be Erling Haaland mellett.
Forrás: VG
Alexander Kristoff nyerte a Tour of Norway utolsó etapját
Nagyon kiegyenlített volt a küzdelem a győzelemért, de a televíziós felvételeken látszik, hogy Kristoff éppen a dán Tobias Lund Andersen előtt ért célba.
Ebben az évben ez volt a második győzelme az Uno-X versenyzőjeként. Kristoff összesen ötször nyerte meg a Tour of Norway és a Tour des Fjords utolsó etapját, és karrierje során ez volt a 88. győzelme.
Annak ellenére, hogy pár kilométerrel a cél előtt még volt egy kemény emelkedő fel a Grisabakkenre, mégis egy utolsó hajrá döntött a stavangeri kezdetű és végű, 151,2 km-es szakaszon.
Forrás: ABC Nyheter
Történelmet ír-e Nora Mørk?
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is Budapest ad otthont a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének, ahol az elmúlt években mindent IS többször megnyerő (mondjuk az olimpiai aranyérem még nem jött össze, de ami késik, nem múlik) Nora Mørk megnyerheti pályafutása hetedik BL-címét. A jelen pillanatban az Esbjerg csapatát erősítő jobbátlövőről Thorir Hergeirsson, a norvég válogatott szövetségi kapitánya azt mondta nemrégiben, hogy Mørk egy rendkívül okos és győztes mentalitású játékos.
Ami a hétvégén esedékes Final Fourt illeti, az egyik ágon Ferencváros-Esbjerg, a másik ágon Győri ETO-Vipers Kristiansand összecsapást rendeznek, vagyis bőven benne van a pakliban a magyar házidöntő és a skandináv döntő is. Ha ez utóbbi bekövetkezik, akkor a döntőben nem Mørk lehet az egyetlen, aki a hetedik BL-sikerre hajt. A Vipers kapusa, Katrine Lunde is hat BL-sikernél tart. Mørk a VG-nek elmondta, hogy ez egy rendkívül különleges alkalom, de ha idén nem járnak sikerrel, akkor jövőre megint nekifuthatnak.
A 32 éves jobbátlövő egyébként kimeríti a kulcsjátékos fogalmát, hiszen nélküle a norvég válogatott is csak kínlódott, és a 2018-as EB-n csak 5. lett, a 2019-es VB-n pedig a 4. helyen végeztek. Ebben az időszakban Mørk összesen négy térdműtéten esett át, pályafutása során pedig összesen tíz ilyen beavatkozásra volt szüksége, szóval kisebb csoda, hogy még mindig ilyen magas szinten tud játszani.
A Győri ETO-Vipers Kristiansand meccs június 3-án 15:15-kor kezdődik, a Ferencváros-Esbjerg mérkőzés pedig 18:00-kor, Norvégiában a TV3 és a Viaplay, Magyarországon pedig az M4 Sport közvetíti élőben. A döntőre június 4-én 18:00-ás kezdettel kerül sor, míg a bronzmérkőzés aznap kerül megrendezésre 15:15-ös kezdettel.
Forrás: Aftenposten
Ő lett az év játékosa Angliában
Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalának zárófordulója előtt kiválasztották az év legjobb játékosát, és az év legjobb fiatal játékosát. Egyik kategóriában sem született meglepetés, ugyanis mindkét elismerés Erling Haalandhoz vándorolt. A Manchester City norvég gólgyárosa a Twitteren mondott köszönetet a díjakért, posztjában azt írta, hogy büszke arra, hogy ő lett az első, aki egy szezonon belül elnyerte mindkét díjat, és szeretné megköszönni a családjának és a rajongóinak, ugyanis ez nélkülük nem sikerült volna.
Haaland első bajnoki szezonjában letarolta a szigetországot, és ezidáig 36 gólt lőtt a bajnokságban, emellé kiosztott 8 gólpasszt is, vagyis összesen 44 gólban volt benne közvetlenül, ezzel beállította Thierry Henry 2002/03-as szezonbeli rekordját.
A cikk megszületése óta lement az utolsó forduló is, ahol a Manchester City idegenben 1-0-ra kapott ki a Brentfordtól, vagyis Henry rekordja nem dőlt meg, de így is elképesztő teljesítmény az, amivel Haaland idén előrukkolt. A szezonból még két meccs van hátra, június 3-án az FA-kupa döntőjében manchesteri rangadót rendeznek a Manchester City és a Manchester United részvételével, június 10-én pedig a BL-döntőre kerül sor, ahol a Manchester City az Internazionale csapatával mérkőzik meg a legrangosabb európai kupáért.
Ez azt jelenti, hogy Haaland lehet az első norvég játékos Ole Gunnar Solskjær óta, aki angol bajnoki címet, FA-kupát és BL-t is nyer egy szezonban, Solskjærnak ez a bravúr az 1998/99-es szezonban jött össze a Manchester United játékosaként.
Forrás: VG