29. september 2024
2024. 39. hét
E heti szerkesztőink:
Boros Judit, Csonkáné Balczer Tünde, Hortobágyi Krisztina, Kovács Ádám,
Orbán-Kereki Renáta, Pál Bettina, Solberg-Kajári Dia, Vida Réka
Szép napot nektek, megérkezett az új magazin. Kicsit összetorlódott időben az előzővel, de nem baj, olvassatok szorgosan, mert sok érdekeset írtunk nektek.
Néhány ajánlat a hétről:
Tünde bemutat nektek egy új norvég zenei rekordot, amire talán nem is gondoltatok.
Anna egy szegény múzeumra hívja fel a figyelmeteket.
Reni ír például arról, hogy közeledik a tél. Sajnos. De megtudhatjuk tőle azt is, hogy mivel keresik fel nagyon gyakran a norvégok a háziorvost.
Betti elmeséli (többek között), hogy mit tapasztalt Sylvi Listhaug Dániában, miben szenved hiányt Norvégia, illetve a megtámadott halászhajó történetét.
Judit mesél egy pozitív, illetve – együtt Renivel – egy negatív irányú csökkenésről is.
Kriszta az ukrán menekülteket érintő változásokról írt.
Ádám hoki, foci (kiemelten Haaland és az új karrierről álmodó Solskjær), kézilabda, csavargó madár és a rendőrség esküvői kiadásai témákban hozott nektek olvasnivalót.
Ne felejtsétek el követni a Magyar-Norvég hírek Facebook-oldalát, ahol hét közben további rövidhíreket is olvashattok, illetve a magazin hírei is megjelennek újra.
Ezen felül használhatjátok mobilos alkalmazásunkat, látogathatjátok Instagram-oldalunkat (Magyar-Norvég Galéria), illetve a Discord szerver is vár benneteket.
Jó olvasást kívánunk!
Jóval több krematóriumra lenne szükség Norvégiában
Környezetvédelmi szempontok miatt a norvégiai krematóriumokban maximalizálva van, hogy hány embert lehet elhamvasztani. Például a Trøndelag megyei Stenkjerben évente 200 fő elhamvasztására van lehetőség. Ezt a kvótát azonban rendkívül hamar elérte a település, még úgy is, hogy a hamvasztás ára egy év alatt 2500 koronáról 7000 koronára emelkedett. Ilyen esetekben a családoknak azt javasolják, hogy az elhunytat más városban hamvasztassák el, ahol vannak még szabad kapacitások. A halálozások száma egyre emelkedik, ez azonban súlyos kapacitásbeli gondokat fog okozni a jövőben az országnak.
A kapacitás növeléséhez hatalmas, becslések szerint 1,4 milliárd korona értékű beruházásra lenne szükség országszerte. Tavaly körülbelül 44 ezer ember hunyt el Norvégiában. 2050-re ez a szám akár 60 ezerre is nőhet.
A hamvasztásos temetés egyre népszerűbb: az egyházakat és más, nonprofit szervezeteket tömörítő Hovedorganisasjonen KA szervezet friss jelentése szerint 2050-re várhatóan 15 ezerrel több hamvasztás fog történni Norvégiában.
A koporsós temetéssel ellentétben a hamvasztás költségei változóak: van olyan önkormányzat, ahol ingyenes, van ahol támogatott, de az is gyakori, hogy a hamvasztás teljes költsége a hozzátartozókat terheli. Egy új krematórium építése körülbelül 160 millió koronába kerül.
Kjersti Toppe, gyermek- és családügyi miniszter az NRK-nak küldött e-mailjében azt nyilatkozta, hogy a minisztérium tisztában van azzal, hogy Norvégiának problémái vannak a krematóriumok kapacitásával kapcsolatban. Átfogó vizsgálatra és költségelemzésre van szükség ahhoz, hogy megoldást lehessen találni a jövőbeni kihívásokra.
Pál Bettina
Forrás: NRK
20 centiméter hó várható a hegyekben
A hűvösebb időjáráshoz már kezdünk hozzászokni, de ideje felkészülni a még hidegebb napokra és éjszakákra. A jövő hét elején ugyanis megérkezhet az őszi szezon első fagyos éjszakája.
A meteorológusok sárga riasztást adtak ki havazásra Nordlandban és Dél-Norvégia hegyvidéki területein.
Az 500-600 méter feletti hegyekben vasárnap éjszakától 5-20 cm friss hó várható. A meteorológusok szerint a szezon első fagyos éjszakájára sok helyen szombat és vasárnap éjszaka lehet számítani.
A Meteorológiai Intézet felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy aki a hegyekbe készül a hétvégén, mindenképpen gondoskodjon arról, hogy az autóján téli gumi legyen.
Orbán-Kereki Renáta
Forrás: Nettavisen
Kevesebb étel végzi a norvégok kukáiban
A Norstat májusi felmérésének eredménye szerint a világjárvány óta kevesebb élelmiszert dobunk ki Norvégiában. 2023-ban ez a szám átlagosan 35 kg volt fejenként, és a csökkenés mindenféle élelmiszerfajtára vonatkozik.
Leggyakrabban az ételmaradékok landolnak a szemétben. A változás iránya pozitív, de a felmérés csak a háztartásokat vizsgálta. A hatóságok és az élelmiszeripari szereplők részéről is nagyobb erőfeszítésekre van szükség.
Boros Judit
Forrás: Klar Tale
Az FrP vezetője dán mintát követne a bandaháborúk elleni küzdelemben
Sylvi Listhaug, az FrP vezetője tanulmányúton járt Koppenhágában, amelynek célja a szigorú bevándorlási és igazságügyi politika megismerése volt. Listhaug találkozott a Szociáldemokrata párt (S) képviselőjével, Bjørn Brandenborggal, aki a dán parlament Jogi Bizottságának is tagja. Brandenborg négy különböző, bandaháború elleni “csomagot” is bemutatott Listhaugnak, melyeket 2009-ben vezettek be az országban.
Ezek a megoldások több eszközt adnak a dán rendőrségnek, és szigorúbb intézkedéseket jelentenek a bűnbandák ellen. Ilyen például az arcfelismerés és az ún. látogatási zónák létrehozása. Ez utóbbinak lényege, hogy a rendőrség létrehozhat olyan speciális zónákat, ahol a bűnözők dupla büntetést kapnak az illegális tevékenységeikért. Listhaug ellátogatott egy zárt börtönbe is, ahova már 10 éves kortól bekerülhetnek az elítéltek. Az intézményben a legtöbben 12-17 éves korúak. Listhaug szerint ezekre a megoldásokra Norvégiában is lenne igény, mert kontrolláltabb körülmények között egyszerűbb lenne a fiatalokat a helyes útra terelni.
A közelmúltban több norvég politikus is tanulmányúton járt Dániában, és több párt is szigorúbb intézkedéseket javasolt a csoportos bűnözés megállítására. A norvég kormány nemrég jelentette be, hogy 2,4 milliárd koronával megerősíti a rendőrség működését. Listhaug szerint azonban a kormány már tavaly is több forrást biztosított a rendőrségnek, mégis sok helyen csökkent a rendőrök száma.
A norvég kormány arról is döntött, hogy megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy új típusú zárt intézményeket hozzon létre a gyermekkorú bűnözők ellen. Az Frp vezetője szerint Norvégiában túl lassan történnek a dolgok, vagy egyáltalán nem történik semmi. A bandaháborúk elleni küzdelemben azonban nincs lehetőség időt vesztegetni, gyors fellépésre lenne szükség.
Pál Bettina
Forrás: UTROP
Spórol a Posten
A Posten 250 álláshely megszüntetésével 1 milliárdot készül spórolni 2026-ig. A leépítés első körben a személyzeti és támogató munkakörben dolgozókat érinti, de ez csak a kezdet. A jövőben még több leépítést terveznek, amiről a dolgozók október végén kapnak majd további információkat.
- A piac kemény, és a haszonkulcsok kicsik. A biztos munkahelyek megőrzéséhez versenyképes és stabil vállalatra van szükségünk. Emellett a tulajdonos által elvárt megtérülési ráta is része ennek a döntésnek - mondja Gerd Øiahals, a Postai Dolgozók Szakszervezetének vezetője.
Kenneth Pettersen, a Posten Bring sajtófőnöke szerint a Posten Bring csoport mindent megtett annak érdekében, hogy olyan megtakarítási intézkedéseket találjon, amelyek nem járnak létszámleépítéssel.
A teljes munkaidőben foglalkoztatottak számának csökkentése egy rendkívül nehéz döntés volt, azonban a Posten Bring csoport jövőjéről van szó, és ezeket az intézkedéseket feltétlenül szükségesnek tartják ahhoz, hogy olyan tartós változásokat hozzanak létre, amelyek versenyképesebbé teszik őket az elkövetkező években.
Boros Judit, Orbán-Kereki Renáta
Forrás: Nettavisen
Növekszik az egyszemélyes háztartások száma
A Központi Statisztikai Hivatal (SSB) adatai szerint egyre többen élnek egyedül Norvégiában, főként a fővárosban. A norvég háztartások 40,8 százaléka egyszemélyes, ez azt jelenti, hogy több, mint egymillió ember él egyedül. Ez az érték három százalékponttal több, mint 2014-ben. Idén átlagosan 2,1 fő él egy háztartásban, ez a szám tíz évvel ezelőtt 2,2 fő volt. A kétfős háztartások száma 2014 óta stabil.
Pál Bettina
Forrás: Klar Tale
Megszűnik a kollektív védelem
Az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint hat ukrán megyéből érkező menekültek esetében Norvégia felfüggesztette a kollektív védelmet. Az UDI álláspontja szerint Lviv, Volyn, Zakarpatska, Ivano Frankivsk, Ternopil és Rivne megyék biztonságos területnek számítanak.
Az eddigi menekültek körülbelül 10%-a jött ezekről a területekről. Emilie Mehl (Sp) igazságügyi miniszter szerint a bevándorlásnak fenntarthatónak és ellenőrzöttnek kell lennie. Az intézkedéseknek konkrétan azokat kell céloznia, akik tényleg védelemre szorulnak.
A háború kezdete tőle Norvégia több, mint 85.000 ukrán menekültet fogadott be, és a kormányzat már korábban is szigorított a szabályokon. Mehl a héten felhívta a figyelmet, hogy további megszorítások is várhatóak, mind az ukrán, mind a más országokból érkező menedékkérők esetén, hogy csökkentsék a jelentkezések számát.
Azok, akik a fent említett területekről érkeznek, egyedi elbírálás alapján kaphatnak menedékjogot, ami azt jelenti, hogy azt el is utasíthatják.
Ezek a rendelkezések az ezután érkezőkre vonatkoznak, és nem érintik azokat a betegeket, akiket Ukrajnából evakuáltak, valamint az ő hozzátartozóikat sem.
Hortobágyi Krisztina
Forrás: NRK
Figyelmeztető lövéseket adott le egy orosz hadihajó
Szeptember 12-én Øystein Orten, egy kis, norvég halászhajó kapitánya nem várt hívást kapott egy közelben hajózó, 163 méter hosszú orosz hadihajóról. Az orosz kapitány arra kérte Ortent, hogy hagyják el a halászterületet, mert a hadihajó hadgyakorlatot tart a Barents-tenger norvég gazdasági övezetében, Vardøtől északra.
A norvég kapitány nemet mondott a kérésre, ugyanis a jogszabályok szerint a norvég hajóknak nem kötelező elhagynia a norvég tengeri övezetet, még hadgyakorlat esetén sem. Ezt követően az orosz hadihajó teljes sebességgel elindult a kis halászhajó felé, majd körülbelül 200 méteres távolságról figyelmeztető ágyúlövéseket adott le, robbanóanyagot feltehetően nem tartalmazó, ún. hideggránátot használva.
A norvég kapitány biztonsági okokból felajánlotta, hogy egy kicsit nyugatabbra hajóznak, az orosz fél pedig közölte, hogy körülbelül 5-6 óra múlva már visszatérhetnek a halászterületre.
Az orosz hatóságok szerint a hadihajó az “Ocean 24” elnevezésű, nagy katonai hadgyakorlaton vett részt Kínával együtt kb. 400 hadihajóval és 120 repülőgéppel.
Az NRK felkereste az oslói orosz nagykövetséget is, azonban kijelentette, hogy semmit nem tudnak az esetről.
Pál Bettina
Forrás: NRK
Norvégia megduplázza a Szudánnak nyújtott támogatását
A szudáni humanitárius katasztrófa súlyossága miatt Norvégia megkétszerezi a Szudánnak és a szomszédos országoknak nyújtott támogatását. A szudáni háború 2023. április 15-e óta dúl, és a világ legnagyobb menekültválságához vezetett. A konfliktus következtében több, mint 26 millió ember éhezik, és körülbelül 755 ezer embert közvetlen éhhalál fenyeget. Az egészségügyi rendszer összeomlott, a fertőző betegségek rohamosan terjednek, ezenkívül árvíz sújtja az ország legnagyobb részét. Becslések szerint 2,5 millióan menekültek a szomszédos országokba.
Tavaly Norvégia 218 millió korona értékű humanitárius segélyt ígért Szudánnak, és 2024-ben legalább 485 millió koronával járul hozzá a szudáni válság kezeléséhez. Anne Beathe Kristiansen Tvinnereim fejlesztési miniszter elmondta, hogy a pénzügyi támogatásokon túl Norvégia azon dolgozik, hogy megvédjék a polgári lakosságot, támogassák a békefolyamatot és biztosítsák azt, hogy a humanitárius segélyek elérik a rászorulókat.
Pál Bettina
Forrás: Regjeringen
A norvég külügyminiszter találkozója a palesztin elnökkel
Szeptember 23-án, New Yorkban találkozott Espen Barth Eide norvég külügyminiszter Mahmoud Abbas palesztin elnökkel. Abbas köszönetet mondott Eidének, amiért Norvégia még májusban elismerte Palesztinát önálló államként, ugyanakkor aggodalmát fejezte ki a ciszjordániai helyzet miatt. Eide a találkozón támogatásáról biztosította a palesztin elnököt és a palesztin állam felépítését célzó politikai folyamatot. A külügyminiszter hozzátette, hogy a világ országainak többsége támogatja az önálló palesztin állam létrehozását, ugyanakkor a kétállami megoldás elérésében nehézséget jelentenek az izraeli illegális települések és a palesztin intézmények elleni izraeli támadások.
Pál Bettina
Forrás: Regjeringen
Növekszik a zsidók és muszlimok elleni gyűlölet a TikTok-on
John Peder Egenæs, az Amnesty civil szervezet norvégiai főtitkára szerint október 7-e óta egyre növekszik a zsidók és muszlimok elleni gyűlölet a közösségi médiában. Az Amnesty friss jelentésében 300 ezer Facebook és TikTok tartalmat vizsgáltak, melyből egyértelműen látszik a növekvő gyűlölet. A TikTok-on, ahol a felhasználók általában fiatalabbak, rosszabb a vita légköre, mint a Facebookon. Egenæs attól tart, hogy ez oda vezethet, hogy az ellenségeskedés meggátolja a párbeszédet és egymás megértését, ami nagyon fontos része lenne a békéhez vezető folyamatoknak. Egenæs szerint a társadalmi vitáknak más fórumokon kellene zajlania, ahol biztonságosabb környezetben lehetne feltenni a fontos társadalmi kérdéseket. Erre azonban a mai közösségi média még moderátorok jelenlétében sem megfelelő.
Pál Bettina
Forrás: UTROP
Influenza elleni oltás
Dübörög az influenzaszezon, lépten-nyomon tüsszögő, köhögő és szipogó emberekkel futhatunk össze. A legtöbben viszonylag könnyen átvészelik a betegséget, azonban Norvégia lakosságának viszonylag nagy része, mintegy 1,6 millió ember a fokozott kockázati csoportba tartozik. Nekik, valamint minden 65 év feletti idős embernek erősen javasolt az oltás felvétele.
Az influenza tüdőgyulladáshoz, agyvérzéshez és számos krónikus betegség súlyosbodásához vezethet.
A Népegészégügyi Intézet (Folkehelseinstituttet, FHI) honlapja szerint egy átlagos influenzaszezonban 5000 ember kerül kórházba, és egy év alatt akár 2000 ember is belehalhat influenzába vagy annak szövődményeibe.
Az influenzaszezon általában késő ősszel robban be és karácsony/újév környékén tetőzik. Az oltás felvételét érdemes úgy időzíteni, hogy a lehető legjobb védelmet nyújtsa.
A fokozott kockázati csoportba tartozók mellett az asztmás betegeknek is erősen javasolt az influenza elleni védőoltás.
Az asztma olyan betegség, amely növelheti az influenza okozta súlyos megbetegedés kockázatát, és az influenza súlyosbíthatja az asztmát. Az influenza elleni védőoltás ezért az asztmában szenvedő gyermekek és felnőttek számára egyaránt ajánlott.
Az FHI szakembere kiemelte, hogy bár a vakcina nem káros a fitt és egészséges szervezetre, azonban számukra nem ajánlják a védőoltást.
Orbán-Kereki Renáta
Forrás: Nettavisen
Ingyenessé kellene tenni a fogászati ellátást a gyermekek és fiatalok számára
A héten Christian Vestre (Ap) egészségügyi és ápolási miniszter mintegy 40 javaslatot kapott a fogászati egészségügyi bizottságtól.
A bizottság úgy véli, hogy Norvégiának az egyetemes fogászati egészségügyi rendszer mellett kellene döntenie - vagyis a fogászati ellátásnak ugyanúgy az általános egészségügyi szolgáltatások részévé kellene válnia, mint a többi egészségügyi ellátásnak.
Az még nem teljesen tisztázott, hogy mi számít „szükséges fogászati ellátásnak”, ezért a pontos összeget rendkívül nehéz megmondani, de a bizottság becslése szerint az összeg valahol 4,2 és 12,7 milliárd korona között valószínű.
Az embereknek ugyanúgy önrészt kellene fizetniük a fogászati ellátásért, ahogyan teszik ezt például a háziorvosnál, vagy más egészségügyi szolgáltatóknál is. A fogászati ellátást is be lehetne vonni a “frikort” rendszerbe - vagy átmeneti intézkedésként külön “frikort” rendszert kellene bevezetni a fogászati ellátásban.
A bizottság szerint a gyermekeknek és fiataloknak ingyenessé kellene tenni a fogszabályozást is, de meg kell vizsgálni, hogy ebben az esetben mi tekinthető szükséges ellátásnak. A bizottság a fogszabályozás esetében sem tudja pontosan megmondani, hogy mennyibe kerülne a változtatás, de a becslések szerint a szükséges összeg 325 és 402 millió korona között mozog.
Jelenleg a gyermekek és fiatalok fogszabályozását főként magánfogorvosok végzik, a bizottság ennek vetne véget. Azt szeretnék, hogy a fogszabályozás is az állami ellátás keretében legyen elérhető.
Orbán-Kereki Renáta
Forrás: Nettavisen
A háziorvosoknak rengeteg idejük megy el a mentális betegséggel küzdő páciensek kezelésével
A Norvég Közegészségügyi Intézet által a 2006 és 2019 között készített felmérés szerint minden kilencedik háziorvosi konzultáció mentális egészségügyi problémák miatt történik.
Fartein Ask Torvik, a Népegészégügyi Intézet (Folkehelseinstituttet, FHI) kutatója szerint a vizsgált időszakban lezajlott 350 millió háziorvosi konzultációból több, mint 40 millió, azaz minden kilencedik konzultáció mentális egészségügyi problémákkal volt kapcsolatos.
Az, hogy az emberek mentális egészségügyi problémáik miatt a háziorvoshoz fordulnak, minden életkorban előfordulhat, de a legtöbben a 40-es éveikben keresik fel háziorvosokat problémáikkal. Ebben a korosztályban minden ötödik orvosi konzultáció mentális egészségügyi problémákkal kapcsolatos.
A mentális egészségügyi probléma a harmadik leggyakoribb ok, amiért a norvégok orvoshoz fordulnak (11,7 százalék). A lista élén a mozgásszervi problémák állnak 17,4 százalékkal, majd a szív- és érrendszeri betegségek 12,1 százalékkal.
A leggyakoribb mentális egészségügyi problémák a depresszió, az alvászavarok, a stressz és a szorongás, a memóriaproblémák, valamint a kábítószerrel való visszaélés.
Orbán-Kereki Renáta
Forrás: Nettavisen
A Munch Múzeum támogatást kér a Munch képek megvásárlásához
Az oslói Munch Múzeum anyagi támogatást kér Petter Olsen üzletember Munch-gyűjteményének megvásárlásához, írja a Dagens Næringsliv.
Az Olsen-gyűjtemény Norvégia egyik legnagyobb Munch-gyűjteménye, és a vestby-i Ramme gård-ban állították ki Akershusben. Ez az épület volt Munch nyaralója. Az üzletember csődje után a műalkotások most eladásra kerülnek, azonban a múzeum jelenleg nem engedheti meg magának, hogy megvásárolja őket.
- Egyáltalán nem vagyunk olyan anyagi helyzetben, hogy megtehessük. Szívesen fogadnánk olyan támogatást, amely biztosítaná az anyagi helyzetünket, annak érdekében, hogy műtárgyakat tudjunk vásárolni – mondta Tone Hansen, a múzeum igazgatója a Dagens Næringslivnek.
Kékedi Anna
Forrás: NRK
A hazatérő madár
Szeptember 27-én este nagy volt az öröm a Drammenben élő Deniss Matulséknál, ugyanis valamivel több, mint 2 nap után előkerült Zazu, a család 5 hónapos papagája. A madár még szeptember 25-én röppent fel és meg sem állt a Drammentől délnyugatra fekvő Sandéig. Szeptember 27-én egy helyi család értesítette Matulsékat, hogy megvan az elveszett papagájuk, miután a házuk közelében elterülő erdőből furcsa hangokat hallottak, amelyeket követtek egy darabig, és megtalálták a színpompás madarat, majd felvették a kapcsolatot Zazu gazdáival.
Az 5 hónapos papagájt Deniss, a felesége Julija és 5 éves kislányuk várta haza kétségbeesetten. A papagáj végül élve, egészségesen, ám kimerülten és éhesen került haza. Matuls beszámolója szerint anya és lánya is örömkönnyeket hullajtottak, amikor a kis papagájuk hazakerült. Ami pedig a fáradtan, éhesen és fázva hazakerülő Zazut illeti, gazdái egy kis banánnal várták szeretett házikedvencüket. A kedvenc csemegéjére, a mogyoróra, azonban még egy kicsit várnia kell.
Kovács Ádám
Forrás: VG
Az a-ha a “Take On Me”-vel új mérföldkőhöz érkezett
Magne Furuholmen sírva röhögős emojival üdvözölte a „Take On Me” 2 milliárdodik lejátszását a YouTubeon.
Vidám emojis üdvözletét - némi szöveges üzenettel kísérve - a Facebook-oldalán keresztül küldte az éterbe a szintis, dalszerző a-ha bandatag.
„wowsa – a take on me-t 2 milliárdszor játszották le a youtube-on?! Nem rossz, tekintve, hogy csak az anyám vagy 1,2 milliárdszor nézte meg”
A “Take On Me” egyébként 1985-ben hozta meg a sikert a háromfős együttesnek. Azon az őszön ez a dal vezette a slágerlistákat egy csomó országban, többek között az USA-ban is. És bár mindhárom bandatag dalszerző volt (Morten Harket - ének, Paul Waaktaar-Savoy - gitár, Magne Furuholmen - szintetizátor), az ikonikus szinti-riffet Furuholmennek köszönhetjük.
A 2 milliárdos megtekintéssel a dal jelenleg a 96. helyen áll a YouTube legnézettebb videóinak listáján. A 80-as éveket ezzel be is húzták maguknak a ma már 60+-os fiúk, maguk mögé utasítva Michael Jackson 144. helyen álló „Billie Jean”-jét, Madonna 500. helyezett „La Isla Bonita”-ját és az 550. „Last Christmas”-t a Wham-től.
De nem ám az a-ha az egyetlen norvég ezen a toplistán!
18.! Igen, az előkelő 18. helyen találjuk például Alan Walker „Faded” című dalát, 3,7 milliárdos nézettséggel, és az Ylvis „The Fox” című száma sem szégyenkezhet az 1,2 milliádos látogatottságával, ami a 323. helyet biztosítja nekik a sorban.
És ne feledkezzünk meg azokról a skandináv nótákról sem, melyek ma 273., illetve 190. helyen vannak a listán. Ezek pediglen a „The Final Countdown” a Europe együttestől, mely két norvég tagot is számlál, és a „Barbie Girl” az Aqua-tól, mely norvég énekessel büszkélkedhet.
Visszatérve a “Take On Me”-re, nézettségi adataiból megjósolható, hogy jó eséllyel tovább fog emelkedni a ranglétrán. Látogatottsága ugyanis napról-napra növekszik, csak a tegnapi napon 661 069 újabb kattintást söpört be.
Csonkáné Balczer Tünde
Forrás: ABC Nyheter, Wikipedia, Wikipedia, Wikipedia, Wikipedia, Wikipedia, Wikipedia
Oszt aztán mibű’?
Mint ahogy az tudott, Márta Lujza hercegnő (aki mellékállásban tisztánlátó) és az amerikai csodatevő sámán/gyíkember/konteós/közönséges csaló Durek Verret még augusztus 31-én Geirangerben egybekeltek. Az eseményt a møre og romsdali rendőrség biztosította.
A rend bátor őreinek frissen kiadott közleményéből az is kiderül, hogy a sündőrök elszállásolására és étkeztetésére összesen 500 ezer korona ment el, plusz további 50 rugót tettek ki az egyéb anyagköltségek. Viszont azt még egy jövendőmondó sem tudja, hogy a teljes esküvő mibe került a rendőrségnek (vagy tudják, mint ahogy Mr. Verret is 2 évvel előre látta a 2001. szeptember 11-i terrortámadást).
Hans-Martin Gridseth, a helyi rendőrség kabinetfőnöke leszögezte, hogy hiba lenne részükről leállni spekulálni, hiszen októberben úgyis kiderül. Ahhoz viszont nem kellett se harmadik szem, se kristálygömb, hogy tudják, ez a buli eléggé sokba fog fájni nekik, ezért kértek 3 millió koronát az Országos Rendőrfőkapitányságtól. Ők azonban nemet mondtak, ezért Gridseth nyilatkozata szerint ők maguk fizették a lagzihoz kapcsolódó költségeiket.
Kovács Ádám
Forrás: Klar Tale
Brandsegg-Nygård nagy esélye
A 2024. június 29-i nap nagy jelentőséggel bírt a norvég jégkorong történelmében, ugyanis a Las Vegasban megrendezett drafton az észak-amerikai profi jégkorongligában, az NHL-ben szereplő Detroit Red Wings csapata a 15. helyen draftolta a norvég Michael Brandsegg-Nygårdot, ezzel ő lett az első norvég, aki az első körben kelt el (majd hamarosan jött a második norvég is, ugyanis Stian Solberget a 23. helyen választotta ki az Anaheim Ducks).
Már javában zajlik a szezont megelőző edzőtábor, ahonnan norvég szempontból remek hírek érkeztek, ugyanis 1 hét felkészülést követően a 18 éves támadó tovább folytathatja a készülést a csapattal. Legalábbis erről számolt be a játékos apja, Kjell Richard Nygård. Szerinte ugyanis egyértelmű, hogy a 11-szeres Stanely Kupa-győztes csapat lehetőséget akar adni Michaelnek, hogy a 8 meccses előszezonban más NHL-csapatok ellen is megmutathassa, hogy mit tud.
Brandsegg-Nygård a nyári draftot követően aláírt egy belépő szintű szerződést a detroiti csapattal, majd a svéd bajnoki címvédő Skellefteå csapatánál kezdte meg a felkészülést.
A nitten.no-nak még nyáron azt nyilatkozta, hogy az NHL-csapat szeretne egy kicsit többet látni belőle most ősszel. Akkor Brandsegg-Nygård azon az állásponton volt, hogy az edzőtáborból rendkívül nehéz lesz bekerülni a Red Wings NHL-keretébe, ő viszont mindent bele fog adni, azonban így is kételkedik abban, hogy sikerülni fog. A korábban emlegetett előszezon első Red Wings-meccsére norvég idő szerint szeptember 26-án került sor. A Chicago Blackhawks elleni meccset 4-2-re a michigani csapat nyerte, Brandsegg-Nygård pedig jégre léphetett a találkozón. A két nappal későbbi meccsen, ahol 2-0-s detroiti siker született, a rotáció miatt nem játszott a norvég tehetség.
Brandsegg-Nygård apja úgy vélekedett, hogy nem tudni, hány meccsen léphet pályára a fia. Meglátása szerint leginkább azon múlik, hogy teljesít. Szerinte Michaelnek megvan az észak-amerikai jégkoronghoz szükséges mérete és ereje, és ha az edzői stáb úgy látja, hogy elég jó volt az előszezonban, akár még az is előfordulhat, hogy bekerül a Red Wings NHL-keretébe.
A The Hockey News beszámolója szerint a csapat vezetőedzője, Derek Lalonde azt mondta, hogy Brandsegg-Nygård remek teljesítményt nyújtott az edzéseken, és jelentős fejlődésen esett át. Azonban ha nem kerül be az NHL-keretbe, akkor két alternatíva is áll a korábbi Mora- és Vålerenga-játékos előtt. Az egyik, hogy marad Észak-Amerikában, és a Red Wings tartalékcsapatánál, a Grand Rapids Griffinsnél kezdi a szezont. A másik pedig, hogy a svéd bajnokságban, a Skellefteå csapatánál fog játszani.
A nitten.no szerint Brandsegg-Nygård ez utóbbit preferálná a maga részéről. Apja, Kjell Richard szerint fia rendkívül jó helyzetből várhatja a folytatást. Az mindenesetre biztató kezdés, hogy a fiatal norvég támadó nem hullott ki az első rostán, és az előszezonban már játszhatott is egy meccsen.
Kovács Ádám
Forrás: Nitten.no
Norvég óriásölők ismét akcióban
A labdarúgó Európa Liga szeptember 25-i játéknapján a norvég Bodø/Glimt csapata hazai pályán fogadta a Porto csapatát. Szerintem még a legfanatikusabb Glimt-drukkerek nagy része is azt mondta volna, hogy a portugál klub fog győztesen távozni az Aspmyrából. Ehhez képest komoly meglepetést okozva a norvég bajnoki címvédő Kasper Høgh góljával, és Jens Petter Hauge duplájával bravúros 3-2-es sikert aratott.
Hauge a duplája mellé még kiosztott egy gólpasszt is. Csapattársa, Villads Nielsen szerint Hauge egészen különleges játékos, aki kb. azt csinál, amit akar, és a Porto ellen hihetetlenül jó teljesítménnyel állt elő. Tor Ole Skullerud is alapos dicséretben részesítette Jens Petter Haugét, aki szerinte ezen az estén hozta a régi, kimagasló szintjét. A portugál csapat részéről Samu Omorodion és Deniz Gül voltak eredményesek.
A siker értékét tovább növeli, hogy Isak Määttä kiállítása miatt 40 percet emberhátrányban játszott a bodøi csapat. Määttä a 2. sárga lapját színészkedésért kapta, erről Kjetil Knutsen, a norvég klub vezetőedzője azt nyilatkozta, hogy ez bizony sárga lap volt, és biztos benne, hogy játékosa tanult ebből az esetből.
A norvég klub következő ellenfele október 3-án a belga Royale Union SG lesz.
Kovács Ádám
Forrás: VG
Haaland-rekord és dráma a hajrában
Bajnokesélyesekhez méltó meccset vívott egymással az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Manchester City és Arsenal. A két sztárcsapat meccse 2-2-re végződött, miután Haaland 9. percben esett góljára még az első félidőben kétszer is visszalőttek az Ágyúsok, előbb Ricardo Calafiori, majd Gabriel találtak be. Ezt követően labdaelrúgásért a londoni csapat játékosa, Leandro Trossard megkapta 2. sárgáját, emiatt mehetett zuhanyozni a félidő vége előtt, és bánatában kipancsolta az összes melegvizet.
A második félidőben konkrétan egykapuzott a City, a statisztikák szerint labdabirtoklásban 90%-10%-ra nyertek, a kapura lövési kísérletek számában pedig 28-1-re bizonyult jobbnak a manchesteri klub. A gól viszont csak a végén jött, a 90+8-ik percben John Stones pontot mentett a hazaiaknak. Viszont a két elvesztett pont mellé ráadásként elvesztették legfontosabb játékosukat, Rodrit, aki súlyos sérülést szenvedett, és a szezonban már nem fog pályára lépni.
Haaland korábban emlegetett találata azt jelenti, hogy a Manchester City színeiben ő is elérte a 100 gólt.
A norvég szupersztárnak ehhez mindösszesen 105 meccs kellett, amivel beállította Cristiano Ronaldo rekordját, akinek a Real Madrid játékosaként ugyanennyi meccs kellett az első 100 gólhoz. Azonban Haaland a mai meccsen azt is bebizonyította, hogy nem csak a focihoz, hanem a kézilabdához is remekül ért, ugyanis rendkívül egyedi módját választotta az egyenlítő gól megünneplésének. Ugyanis örömében izomból hozzávágta a labdát az Arsenal védőjéhez, Gabrielhez. Mivel a fejét találta el, ezért plusz 50 pont jár neki. Viszont a beszédtémát elsősorban a norvég csatárklasszis gólja szolgáltatta. Lars Tjærnås, a Viaplay szakértője szerint Haaland olyan szinten jó, hogy tőle még a nehéz dolgok is nevetségesen egyszerűen tűnnek.
A korábbi Arsenal-játékos Freddie Ljungberg, aki szintén a Viaplay-en szakért, leszögezte, hogy a norvég támadó egészen egyszerűen kicsinálja a védőket.
A 2-2-es döntetlennek leginkább a Cityt és az Arsenalt üldöző csapatok, például a Liverpool vagy a Chelsea örülhet. A Premier League következő fordulójában az Arsenal hazai pályán fogadja a Leicester Cityt, míg a Manchester City idegenben lép pályára a Newcastle United ellen.
Kovács Ádám
Forrás: NRK
Egy győzelem és egy sérülés
Megszerezte első győzelmét a Kolstad a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután szeptember 25-én hazai pályán 13-13-as első félidőt követően 29-25-re verték a Zagreb csapatát (múltkori cikkemben tévesen állítottam, hogy a meccsre idegenben került sor). A norvég sztárcsapat legeredményesebb játékosa a 11 gólig jutó izlandi Sigvaldi Guðjónsson volt.
Viszont nem lehet felhőtlen az öröm a trondheimi csapat háza táján, ugyanis az első harminc perc folyamán elvesztették Sander Sagosent, aki egy esést követően a földet érésnél komoly ütést kapott a vállára. A 29 éves irányítót kórházba szállították kivizsgálásra. Itt kiderült, hogy szerencsére nem tört el a karja. Erről Øyvind Skarsaune, a csapat fizioterapeutája számolt be a TV 2-nek. A Kolstad legközelebb október 10-én játszik BL-meccset, ekkor a francia Nantes csapatához látogatnak idegenbe (ezt megnéztem, tényleg idegenben lesz a meccs).
Kovács Ádám
Forrás: TV2
Solskjær a szövetségi kapitány?
Ole Gunnar Solskjær, a korábbi kiváló norvég csatár szeptember 26-án az Oslo Business Forumon kijelentette, hogy amennyiben Ståle Solbakken, a norvég labdarúgó-válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya lemond/kirúgják/kiesik egy ablakon, ő szívesen átvenné a válogatott irányítását.
Karl-Petter Løken, a Norvég Labdarúgó Szövetség főtitkára egyelőre még nem reagált a lillestrømi találkozón elhangzott kijelentésre. Solskjærnak egyébként van edzői tapasztalata, hiszen 2008-2011 között a Manchester United tartalékcsapatát irányította, 2011-2014 és 2015-2018 között a Molde kispadján ült (második ciklusa idején beajánlotta az akkor a csapatnál nevelkedő Erling Haalandot a Manchester Unitednál, azonban a 20-szoros angol bajnok nem csapott le az akkor még tizenéves csatártehetségre).
2014-ben az akkor éppen a Premier League-ben szereplő Cardiff City csapatát is irányította, a kieséstől még ő sem tudta megmenteni őket. 2018 és 2021 között pedig a Manchester United csapatát irányította, azonban a 2021/22-es szezonban közös megegyezéssel kitették, mint macskát a dolgát végezni. Azóta az autóján kívül kb. semmit nem vezetett.
Kovács Ádám
Forrás: TV2