17. november 2024
2024. 46. hét
E heti szerkesztőink:
Boros Judit, Hortobágyi Krisztina, Kovács Ádám,
Orbán-Kereki Renáta, Pál Bettina, Vida Réka
Szép napot nektek, itt az új magazin, a megszokottnál rövidebb, de azért tartalmas.
Réka arról számol be, miért és hogyan csökkentik a legnagyobb, menekültekkel foglalkozó szervezet létszámát.
Anna az iskolások romló teljesítményéről írt.
Ádám elköszön egy mindenki által ismert üzletembertől, de legalább a foci és a sífutás hírei pozitívak.
Ne felejtsétek el követni a Magyar-Norvég hírek Facebook-oldalát, ahol hét közben további rövidhíreket is olvashattok, illetve a magazin hírei is megjelennek újra.
Ezen felül használhatjátok mobilos alkalmazásunkat, látogathatjátok Instagram-oldalunkat (Magyar-Norvég Galéria), illetve a Discord szerver is vár benneteket.
Jó olvasást kívánunk!
Elhunyt Olav Thon
- Nagy szomorúsággal értesültünk ma arról, hogy Olav Thon elhunyt. 101 éves volt – írta sajtóközleményében Kjetil Nilsen, az Olav Thon Csoport konszernigazgatója. A norvég társadalom számos fontos szereplője is megemlékezett az üzletemberről. Jonas Gahr Støre miniszterelnök szerint Thon halálával egy korszak ért véget a norvég üzleti életben. A Munkáspárt politikusa szerint rendkívüli üzletember volt, aki belföldön és külföldön is sok embernek teremtett munkahelyet. Emellett soha nem felejtette el, hogy honnan indult, és erősen kötődött a helyi közösségekhez és Hallingdalhoz.
Erna Solberg, volt miniszterelnök szerint nem sok norvég hozott létre annyi munkahelyet, mint Olav Thon, aki két üres kézzel, és egy borotvaéles elmével vágott neki az életnek. Solberg meglátása szerint nagyon kevesen vannak, akik felnőhetnek a jótevő és emberséges milliárdoshoz. John Christian Elden, aki Thon közeli barátja és ügyvédje volt, úgy vélekedik, hogy egy nagy ember távozott el, akinek a legendája tovább fog élni. Elden még azt is hozzátette, hogy nemrégiben megbeszélték a pár héten belül esedékes karácsonyi vacsorát, amit már mindenki nagy örömmel várt.
Petter Stordalen ingatlanfejlesztő és szállodatulajdonos Facebook-bejegyzésben emlékezett meg Thonról. Véleménye szerint Olav Thon igazi úttörője és legendás alakja volt a norvég üzleti életnek, aki egy birodalmat épített fel, és rengeteget adott vissza a társadalomnak. Emellett valódi inspirációként szolgálhat mindazok számára, akik nagy dolgokról álmodnak.
Olav Thon 1923-ban született norvég üzletember, ingatlanfejlesztő, befektető és filantróp (olyan ember, aki gyakorta adakozik a saját vagyonából nemes célokra) volt. Leginkább a szállodaipar, kereskedelem és az ingatlanpiac területén alkotott maradandót. Régóta Norvégia leggazdagabb emberei közé tartozik, azonban köztudott, hogy visszafogott életet élt (értsd: a vagyonát nem luxusjachtokra, űrhajók fellövésére, meg közösségi médiafelületek felvásárlására költötte). Thon a fiatalságát a hallingdali Ålban található családi farmon töltötte. 16 évesen Oslóba költözött néhány rókaprémmel együtt, ahol egy évvel később már egy szőrmeboltot vezetett. Az Olav Thon Csoport logója két vörösróka-prémet ábrázol, amit 600 koronáért adott el, hogy indulótőkét szerezzen magának. 1950-ben megvásárolta a Karl Johans gate 5-7. szám alatt található ingatlant, innentől pedig csak egy irányba vezetett az út.
2019-ben összeházasodott a nála 19 évvel fiatalabb Sissel Berdal Hagával. Akkor megosztották a VG-vel, hogy életkoruk ellenére még mindig heti 40 órát dolgoznak. Az élet a koronavírus-járvány idejére sem állt meg, Olav akkor is rendkívül tevékeny maradt, és feleségével közösen a konyhai feladatokból is kivette a részét. 2021-ben, 98 évesen lemondott konszernigazgatói posztjáról, amit akkor több, mint 70 éve töltött be. Erről a VG-nek azt mondta akkor, hogy csak azért, mert a lábai már nem annyira fürgék, mint régen, ám az esze szerencsére továbbra is vág, mint a borotva. Akkor, ikonikus vörös sapkáját viselve bevallotta, hogy ugyan szomorú amiatt, hogy lemond, ám úgy van vele, hogy itt az ideje átadni a vezetést a fiataloknak.
Végezetül pedig álljon itt néhány tény Olav Thon életéről és munkásságáról:
- Norvégia egyik leggazdagabb embere, 1923. június 29-én született a hallingdali Ålban.- Megalapította az Olav Thon Csoportot, amely a Thon Eiendomból és a Thon Hotelsből áll.- Az ingatlanokért felelős részleg 84 norvég és 10 svéd bevásárlóközpontot igazgat. A Thon Hotelsnek pedig 10.000 szállodai szobája van Norvégiában, és 1600 Belgiumban.- 2019 az Olav Thon-csoport működési bevétele kb. 10 milliárd norvég korona volt.- A konszernnek 2020-ban több mint 3200 alkalmazottja volt. A Csoport az Olav Thon Alapítvány tulajdonában áll, amely a Csoport bevételeinek egy részét jótékony célokra ajánlja fel.- Az Alapítványt 2013-ban hozták létre.- Az Olav Thon Alapítvány évente mintegy 50 millió norvég koronát adományoz kutatásra és egyéb jótékony célokra.- Olav Thon a Norvég Természetjárók Egyesületének tiszteletbeli tagja, és a svéd Karlstadi Egyetem díszdoktora volt.
Kovács Ádám
Forrás: VG
Minden idők legnagyobb leépítése a Menekültsegítő Szervezetnél
Soha nem látott számú ember kényszerül a háborúk és üldöztetések előli menekülésre, miközben Norvégia legnagyobb humanitárius szervezetének számos alkalmozottját kell elbocsátania.
A Flyktninghjelpen (Menekültsegítő Szervezet) második világháború utáni menekültek megsegítésére Európában 1946-ban létrejött szervezet – amely pártpolitikai és vallási szempontból is független – ma már a világ 40 országában 15 ezer munkatárssal van jelen. Segítséget, védelmet és tartós megoldásokat kínál a lakóhelyét elhagyni kényszerülő közel 10 millió ember számára. Az oslói központhoz és a regionális irodákhoz kapcsolódó mintegy 650 pozícióból ez év januárjától várhatóan év végéig 50-et kényszerülnek megszüntetni.
Az alkalmazottak között nyugtalanság és bizonytalanság tapasztalható. Elsősorban a központi iroda kiszolgáló funkciói lehetnek érintettek az intézkedésben – többek között a támogatás és a tanácsadás az országos kirendeltségek és szóvivők számára, a lakosság tájékoztatása, az intézményi és magánadományozóktól származó adománygyűjtés koordinálása –, ezek megszűnése azonban a külföldön terepen tevékenykedőkre is hatással lesz.
A vezetőség szerint az utóbbi években kevesebb bevételük érkezett, amely már nem tudja fedezni az egyre több kiadást jelentő, növekvő tendenciájú humanitárius szükségleteket. Emellett számos adományozó – többek közt az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és az Egyesült Királyság – is csökkentette a támogatását. Geir Olav Lisle főtitkárhelyettes ennek egyik okát a megugró inflációban látja, de leszögezte, hogy a szükségben lévők felé végzett munka színvonalát a támogató funkciók hatékonyabb megszervezésével fenntartják. Az intézkedéssel 80 millió koronát szeretnének megtakarítani a 2025-ös költségvetésükben.
A szakszervezeti képviselők szerint a folyamat többnyire szabályosan zajlik, azonban számos panasz is érkezett hozzájuk a tagoktól, akik azt kifogásolják, hogy a vezetőség nem hallgatja meg és nem vonja be őket a folyamatba, annak ellenére, hogy több konzultációs kört is lefolytattak. A jelenlegi fázisban a munkáltató választja ki, hogy mely alkalmazottaknak kínál lehetőséget az új szervezeti keretek között. Annak ellenére, hogy a szakszervezet jelezte a vezetőség felé, hogy milyen végkielégítési csomagra számítanak, erre csak azok fognak ajánlatot kapni, akiknek más megoldást nem találnak.
A szakszervezeti képviselők szerint ekkora leépítést még nem éltek át sosem, ezért taggyűléseket szerveznek és nagy hangsúlyt fektetnek a kollégáik tájékoztatására, támogatására.
Vida Réka
Forrás: Fri Fagbevegelse
Országos oktatási felmérés az ötödik és nyolcadik osztályban
Az országos oktatási felmérésen már második éve romlott a nyolcadik osztályos diákok teljesítménye matematikából. Az ötödik osztályosok eredménye is romlott, de nem olyan nagy mértékben.
Az angol nyelvi felmérés eredményei mindkét évfolyam esetében javulást mutatnak.
- Az idei 8. évfolyam 2 skálaponttal rosszabbul teljesített matematikából, mint a 2022-es. Olvasásból a tavalyihoz hasonló eredmények születtek, ami a 2022-es eredményekhez képest egy skálaponttal gyengébb – írta az Oktatási Igazgatóság az összefoglaló jelentésében.
A nyolcadikos diákok 2022-ben 50, 2023-ban 48,8, 2024-ben pedig 48,1 pontot értek el matematikából.
Idén legalacsonyabb szinten teljesítő diákok aránya a 2022-es évi 9,3%-ról 14,4%-ra nőtt. A lányok átlagosan 1,6 ponttal jobbak a fiúknál olvasásból, míg a fiúk átlagosan 2,3 ponttal többet kaptak matematikából, mint a lányok.
A nyolcadik évfolyamból 60000, az ötödik évfolyamból pedig 56000 diák vett részt a felmérésen.
Az ötödikesek kicsit gyengébben teljesítettek olvasásból és matematikából, mint a tavalyi diákok, azonban angol nyelvből valamivel jobb eredményeket értek el.
- Szeretnénk, ha minden iskola felhasználná a felmérés eredményeit arra, hogy lássák, miben szorulnak a dákok segítségre, illetve hogy hol van szükség intézkedésekre – mondta Morten Rosenkvist oktatási igazgató.
A nemek közötti eltérés matematikából az ötödik osztályosok között a leginkább szembetűnő. Kétszer annyi olyan fiú van, akik a legmagasabb szinten teljesítettek, mint ahány lány, és a különbség növekvő tendenciát mutat.
Kékedi Anna
Forrás: VG
Fölényes norvég siker Szlovéniában
November 14-én a norvég labdarúgó-válogatott fölényes, 4-1-es sikert aratott Szlovéniában a Nemzetek Ligája B Ligájának aznapi játéknapján. A mérkőzés legjobbja a 19 éves Antonio Nusa volt, aki két góllal vette ki a részét a sikerből. Ståle Solbakken szövetségi kapitány a VG-nek elmondta, hogy az Ausztria elleni 5-1-es vereséget követően alaposan elbeszélgetett az RB Leipzig játékosának fejével, mivel szerinte túl sokat tökölt a labdával.
Amellett, hogy kettesben megtárgyalták a dolgot, a csapattársai előtt is megkapta a magáét a fiatal támadó. Az 56 éves szakember arról is beszámolt a sajtónak, hogy külön terve volt Nusa számára. Szerinte fontos volt, hogy a meccset megelőzően a 19 éves játékos sokat eddzen, annak ellenére, hogy Lipcsében már alaposan meghajtották többször is ebben a szezonban. Solbakken meglátása szerint Nusa játéka eléggé lapos és egysíkú volt a Leipzig előző meccsein, és szerinte komolyan foglalkozni kellett a játékos erőnlétének helyrehozásával. Ez pedig működött a szlovéniai, libalegelőt idéző állapotú pályán, ahol Norvégia vitte be az első csapást, miután a 4. percben Antonio Nusa néhány szépségdíjas cselt követően elpöckölte a labdát Jan Oblak kapus mellett. (Jesper Mathisen, a TV2 szakértője egyenesen a pályája csúcsán lévő Ronaldinhóhoz hasonlította a 19 éves szélső megmozdulását.) Erre még az első félidőben Nusa lipcsei csapattársa, Benjamin Šeško tizenegyesből válaszolt. De a félidő mégis norvég előnnyel zárult, miután Erling Haaland meglőtte 35. gólját a válogatottban. A 2. félidőben Nusa egy újabb parádés megoldással rukkolt elő, miután az 59. percben Oblakot átemelve a kapuba ívelt. A 4. norvég gólt a csereként beálló Jens Petter Hauge jegyezte a 82. percben, akinek ez volt 1. válogatott gólja.
Nusa megmozdulásai a korábbi szövetségi kapitány, Egil „Drillo” Olsen elismerését is kiváltották. Szerinte a 19 éves játékos góljai a világklasszis kategóriába tartoznak. Alexander Sørloth, az Atlético Madrid csatára szerint Szlovénia ellen félelmetesen jól működtek csapatként, nagyon jól megtalálták egymást a pályán. Erling Haaland pedig úgy nyilatkozott, hogy nem igazán gondolt arra, hogy nekik most revansot kell venniük Szlovénián az Ausztria elleni 5-1-es vereség után.
A norvég válogatott következő mérkőzését november 17-én vívja hazai pályán Kazahsztán ellen az Ullevaal stadionban. Ezzel párhuzamosan Ausztria hazai pályán fogadja Szlovéniát. Amennyiben a norvégok nyernek, az osztrákok pedig nem, Norvégia megnyeri a csoportját és feljut az A Ligába. A második helyezett pedig selejtezőt játszik a feljutásért.
Kovács Ádám
Forrás: VG
Stenshagen legázolt mindenkit
Rendkívül erőteljes nyitányt produkált Mattis Stenshagen a sífutók Világkupájának szezonnyitóján. A finnországi Muonióban, november 16-án rendezett futamon a 28 éves sportember 32:30,6-os idővel végzett az élen, a második helyen a szintén norvég Erik Valnes ért célba, 29 másodperccel lemaradva. A dobogó 3. fokára a német Friedrich Moch állhatott fel, az ő lemaradása azonban már 43,3 másodperc volt. A legjobb hazai versenyző, Iivo Niskanen volt, aki 52,3 másodperces hátrányban a 4. helyen futott be.
A nők mezőnyében a német Victoria Carl hasonlóan meggyőző teljesítménnyel győzött. 35:47,5-es idejével 31,1 másodpercet vert az osztrák Teresa Stadloberre, a bronzérem pedig a Carlhoz képest 38 másodperces hátránnyal célba érő Kerttu Niskanené lett. A táv legjobb norvégja, Ingeborg Andberg Stenersen a 34. helyen ért be. A Világkupa november 17-én a szabadstílusú futamokkal folytatódik.
Kovács Ádám
Forrás: NRK