Kenneth Folåsen (21) a BI hallgatója egyike annak a több mint 30 fiatal, multikulturális hátterű norvégnak, akik úgy gondolják, hogy a hadsereg tönkretette felnőtt életük kezdetét.
A VG korábban írt már Pardis Hafezinejad (19) és Daniel Øren (21) esetéről, akik mindketten azt mondják, hogy azért vesztették el helyüket a felsőoktatási intézményben, mert több mint egy évet kellett várniuk a biztonsági átvizsgálásra.
Többen azt mondják, hogy hónapokig vártak, és csak nem sokkal a szolgálatba lépés előtt kapták meg az elutasításról szóló végzést. Azt mondják, úgy érzik, hogy a norvég honvédelem becsapta és félrevezette őket.
A norvég-orosz Folåsen elmondása szerint 2020 januárjában kezdhette meg sorkatonai szolgálatát, de 38 nappal később kidobták, miután oroszországi családi háttere miatt még mindig nem tudtak neki biztonsági engedélyt adni. Folåsen azt mondja, mint mindenki más, a megadott helyen és időben megjelent, hogy megkezdje sorkatonai szolgálatát, és el is helyezték a Bardufossnál. Nagyon jól érezte magát és nagyon motivált volt. Rengeteg új barátot szerzett és élvezte a kihívásokat.
Bevonulása után nem sokkal ki is nevezték csapatparancsnoknak, azonban egy hónappal a sorkatonai szolgálatának megkezdése után egy hadnagy félrehívta, fegyverét azonnali hatállyal lefoglalták, és egy olyan épületbe vitték, ahol azelőtt még soha nem járt. Olyan emberekkel találta magát egy szobában, akikkel azelőtt még soha nem találkozott és csupán annyit mondtak neki, hogy ki van rúgva, mert a biztonsági engedélyét nem hagyták jóvá.
Folåsen édesanyja orosz, édesapja pedig norvég, így ő norvég-orosz kettős állampolgár. Gyermekkorában többször járt Oroszországban rokonlátogatás céljából, de azt mondja, nincs politikai kapcsolata az országgal. Ezt az információt soha nem titkolta, a katonai szolgálatra való jelentkezési lapján is feltüntette.
A VG megkérdezte a hadsereg véleményét Kenneth Folåsen ügyével kapcsolatban, azonban azt válaszolták, hogy Kenneth ügyét nem kívánják kommentálni, azonban egy általános nyilatkozatot adtak ki:
Vegard Norstad Finberg a hadsereg szóvivője azt nyilatkozta, hogy a fegyveres erők nagy hangsúlyt fektetnek a biztonsági átvizsgálás során felmerülő bizonytalanságok csökkentésére, azonban még nem sikerült minden felmerülő problémát kiküszöbölniük. Fontosnak tartják megemlíteni, hogy sajnálatos, hogy a szolgálatban lévő katonák félrevezetve és félretájékoztatva érzik magukat. Folyamatosan dolgoznak a helyzet javításán, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő.
Forrás: VG
Comments