top of page
Szerző képeRenata Orban-Kereki

A 17 éves fiatal - aki nappali tagozatos tanuló - illegálisan sokat túlórázott koronavírus tesztelők


A tinédzser tavaly nyáron egy hónap alatt több, mint 107 órát túlórázott illegálisan. A járvány csúcsán koronavírus-állomáson dolgozott, ahol a páciensek tesztelése volt a feladata az oslói, privát rendszerben működő Legevakt Vest-nél. A cégnek városszerte voltak tesztelő állomásai, és többek között Oslo kommune is a megbízói között volt.


A kiskorúnak még azt követően is törvénytelenül hosszú munkanapjai voltak, hogy az önkormányzat decemberben tudomást szerzett a bűncselekményről. Idén januárban például egyetlen nap alatt 15,5 órát dolgozott a kiskorú munkavállaló.


Vigleik M. Aas, az Arbeidstilsynet (Norvég Munkaügyi Felügyelet) szekcióvezetője ismertette a vonatkozó jogszabályokat az NRK-val: ha egy kiskorú nyolc óránál többet dolgozik egy nap, vagy 40 óránál többet dolgozik egy héten, akkor az illegális.

Hozzátette, hogy ezt a határt azért szabták meg ilyen szigorúan, hogy megvédjék a fiatalokat a munkaidővel kapcsolatos visszaélésektől.


A Legevakt Vest egyike azon magánintézményeknek, akikkel Oslo önkormányzata szerződést kötött a pandémia alatt. A tesztelés ilyen módon történő kiszervezése extra feladatokat adott az ullerni privát sürgősségi osztálynak, így ez a személyzet létszámának növelését és a cég növekedését is jelentette.


A társaság legutóbbi éves beszámolója szerint 2020 és 2021 között a Legevakt Vest bevétele 18 millió koronáról 71,5 millió koronára nőtt.


A főigazgató, Kari Lise Jacobsen Eidjar fizetése ugyanebben az időszakban 2,3 millió NOK-kal nőtt.


Eidjar az NRK-nak küldött e-mailben a következőket írta az iskolás alkalmazottjuk munkaidejével kapcsolatosan: a Legevakt Vest elnézést kér a munka törvénykönyvének megsértése miatt, és intézkedéseket vezetett be a jövőbeni jogsértések megelőzésére.


Forrás: NRK

14 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page