top of page
Szerző képeMaNo hírszerkesztő csapat

A csapdába esett bolti tolvaj


Nem egészen úgy alakult egy betörés a tolvaj számára, ahogy remélte. A férfi egy Észak-Norvégiában található boltba tört be. A pórul járt elkövető az egész éjszakát egy zajos pincében volt kénytelen eltölteni.


A boltos, Gunnar Jürgensen mit sem sejtett a betörésről egészen addig, ameddig szeptember 6-án reggel hétkor valaki a Joker bolt szomszédságából meg nem kereste telefonon. Jürgensen az NRK-nak elmondta, hogy azzal hívták fel, hogy valaki van a boltjában. Az elképedt boltos erre kapásból azzal reagált, hogy az nem lehetséges. Ám aztán kiderült, hogy egy fickó van a pincében, aki nem tud kijönni, és az ajtón dörömböl, hogy engedjék már ki.


Az egész helyzetre a magyarázat annyi, hogy a pincében van az összes hűtőberendezés és egy ventilátor is. Emiatt alacsony a légnyomás odalent, és hacsak nem rak valaki valamit a kijárati ajtó elé, akkor az ismételten bevágódik. Az acélból készült kijárati ajtó elromlott. Jürgensen elmondás szerint volt még egy tűzvédelmi ajtó, aminek a kilincse darabokra tört, és ezt nem lehet belülről kinyitni. Ennek köszönhetően a betörő eltöltött egy kellemes éjszakát egy zajos pincében anélkül, hogy lehetősége lett volna kijutni.

A boltos a hívást követően riasztotta a helyi őrző-védő cég embereit, akiknek nem sokkal később sikerült kinyitniuk a tönkrement ajtót, ami mögött ott állt egy fickó, fehér műanyag szatyorral a kezében. Arra a kérdésre, hogy ellopott-e valamit, nemleges válasz érkezett, ugyanis emberünk volt annyira jól nevelt, hogy a nagydolgát egy szatyorba végezte el. A betörő megígérte, hogy kijavítja és megtéríti az általa okozott kárt, a boltos pedig úgy döntött, hogy nem tesz feljelentést a szerencsétlenül járt betörő ellen. Erre a betörésre Tjøttában került sor, ami Sandnessjøentől 45 percnyi autóútra található. Tom Giertsen, az Ytre Helgeland-i rendőrkapitányság vezetője elmondta, hogy korábban ilyesmit még nem tapasztalt.

Forrás: NRK

13 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comentários


bottom of page