top of page
Szerző képeBettina Pal

A fiatal felnőttek fele abbahagyja az ADHD-gyógyszer használatát


Kép: Wix


A koncentrációs nehézség az ADHD egyik tünete. A legtöbb embernél gyerekkorban diagnosztizálják, azonban egyeseknél tinédzserkorban vagy felnőttként állapítják meg. Vannak olyan gyógyszerek, amelyek enyhíteni tudják a tüneteket, és ADHD-val diagnosztizált emberek 80%-a el is kezdi őket szedni.

- A korábbi vizsgálatokból tudjuk, hogy sokan még a kezelésük elején abbahagyják a gyógyszer szedését – mondta Isabell Birkell, a Bergeni Egyetem Globális Egészségügyi és Közösségi Orvostudományi Intézetének kutatója.

Kollégáival összesen nyolc ország viszonylatában vizsgálták meg azon emberek arányát, akik abbahagyják a gyógyszer használatát, az életkor és nemek függvényében.

Birkell és kollégái olyan embereket vizsgáltak, akiknek újonnan írták el a gyógyszert, majd 5 évig nyomon követték őket. Összesen 1,3 millió embert adatait elemezték, akiket életkor szerint (gyerekek 4-11 éves korig, fiatalok 12-17 éves korig, fiatal felnőttek 18-25 éves korig, felnőttek 25+ év) osztottak csoportokba. Azt figyelték meg, hogy a recept felírása után mennyi idő telt el addig, amíg abbahagyták a gyógyszer használatát (akkor tekintették befejezettnek, ha valaki legalább fél évig nem váltott ki gyógyszert).

A legfiatalabbak 65%-a folytatta a gyógyszer fogyasztását egy évvel a megkezdés után, a fiatalok esetében kb. 50%, a fiatal felnőtteknél pedig valamivel kevesebb, mint 40% folytatta a gyógyszerhasználatot. A résztvevők neme nem bírt nagy jelentőséggel.

Úgy találták, hogy azok közül, akik felfüggesztették a gyógyszer fogyasztását, legtöbben 18-19 évesek voltak, ez az az életkor, amikor sokan elköltöznek otthonról és megkezdik a felnőtt életet. 

- A tanulmányban nem vizsgáltuk a gyógyszerhasználat felfüggesztésének okát, úgyhogy csak találgatni tudunk – mondta Bjerkell.

A kutatásból az is kiderül, hogy Dániában kevesebb ADHD-gyógyszert írnak fel a népességszámhoz viszonyítva, mint más skandináv országokban.

- Ez arra utalhat, hogy Dániában főleg azoknak írják fel a gyógyszert, akiknek a leginkább szükségük van rá. Svédországban talán túl sok gyógyszert írnak fel – feltételezi Birkell, aki maga is svéd állampolgár.

- Fontos, hogy megismerjük a páciensek szemszögét is. Mi az oka annak, hogy nem szedik tovább a gyógyszert? Vajon segíthet, ha megváltoztatjuk a gyógyszert vagy az adagolást? Ha megismerjük, hogy kik ők és miért történik ez, könnyebb működőképes megoldásokat találni – mondta Birkell.


Kékedi Anna


Forrás: Forsking

9 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page