top of page
Szerző képeRenata Orban-Kereki

A Fosen-ügyről 10 pontban


FOTO: onlyyouqj / Freepik
FOTO: onlyyouqj / Freepik

Március elején számi zászlós aktivisták jelentek meg a kormányzati negyedben Oslóban. Miről szólnak ezek a demonstrációk?


  1. A történet két trøndelagi szélerőművel kezdődött Fosenben. A turbinákat még 2019-ben és 2020-ban építették.

  2. Azok a területek, ahol ezek a szélturbinák állnak, fontos területnek számítanak hat számi családnak és rénszarvascsordájuknak.

  3. A családok nem tudják folytatni a rénszarvastartást ezeken a területeken, mert a turbinák túlságosan zajosak, és zavarják az állatokat. A kártérítés nem megoldás, mert a családoknak területre van szükségük, ahol az állatok szabadon mozoghatnak. Ezért úgy döntöttek, hogy perre viszik az ügyet.

  4. A bírósági ügy 2021-ben ért véget, ahol a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy az állam megsértette a számik jogait, amikor engedélyt adott a beruházáshoz a fejlesztőknek.

  5. A kormány azonban úgy döntött, hogy nem rendeli el a turbinák lebontását, hanem más alternatív megoldást keres.

  6. A számi családok szerint amíg nem történik semmi, addig a jogaik folyamatosan sérülnek.

  7. Több mint 500 nap telt el az ítélet óta. A számi aktivisták valamint a “Nature and Youth” nevű szervezet demonstrációt szervezett a norvég Olaj- és Energiaügyi Minisztérium előtt, hogy a turbinák lebontását követeljék.

  8. A rendőröknek többször el kellett vinniük a tüntetőket, mert azok eltorlaszolták a bejáratokat.

  9. Február 26-án Greta Thunberg is részt vett az egyik tüntetésen.

  10. Az államnak sürgősen megoldást kell találnia a problémára. Ha elrendelik a turbinák lebontását, azzal a meglévő és jövőbeli beruházásokat is megkérdőjelezik.


Forrás: VG


28 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page