Négy fekvőhely 9 nm-en. Ilyenek lehetnek a jövő hytte-i. Évente több ezer ember keresi fel a Norvég Turisztikai Szövetség (DNT) hytte-it. A 9 nm-es hétvégi házat Anneli Kolås, Julie Nyland Nilsen, Sanja Morzycki és Anastacia Tsivileva fejlesztette ki az NTNU mesterképzési projektjének keretén belül. Ez lehet a jövőbeni DNT-víkendház prototípusa, bár sokkal kisebb, mint a szokásos méret, hiszen ahhoz, hogy elérjük a klímacélokat, fenntarthatóbb koncepcióra van szükség. A diákok fél éve dolgoznak a projekten, már csak az utolsó simítások vannak hátra.
Egyre több a magántulajdonban lévő hétvégi ház. Korábban ezek sokszor szomszédok nélkül álltak, ma már ezekből egyre kevesebb van. Norvégiában összesen 473 000 szabadidős célra használt épület van, ezek 50 %-a sűrűn lakott területen található. 2014 óta ez az arány 3%-kal nőtt. Az emberek kényelemre vágynak, legyen út, víz, villany. Ez az infrastruktúra viszont drága, ha csak egyetlen nyaraló áll a környéken. Ezen felül egy nagy hétvégi házhoz sok építőanyag kell, sok energiát használ fel, még akkor is, amikor éppen nincs használatban. Nem igazán fenntartható.
De ez a kis 9 nm-es, négyágyas hytte más irányt képvisel: nincs benne folyóvíz és áram, az építéshez felhasznált faanyag mennyiségét is minimálisra csökkentik. Júliustól az természetben is találkozhatunk vele a turisztikai szövetség nyaralójaként a Tjoarvihytte-nél (Sulitjelmafjellan). Ezzel elindul egy 2-3 éves projektidőszak, ami alatt le lehet vonni a tanulságokat és tökéletesíteni a koncepciót.
Ellentmondásnak tűnhet, hogy miközben az a cél, hogy többet legyünk kint a természetben, egyre kisebb hytte-ket építünk. Mégis fontos, hogy olyan új megoldásokat találjunk, amelyek – megfelelve a klímaváltozásból adódó kihívásoknak - lehetővé teszik, hogy kevesebb erőforrást igényeljenek a természetben végzett szabadidős tevékenységek.
Forrás: NRK
Comments