A kormány március 10-én jelentette be, hogy jövő év márciusáig meg szeretnék hosszabbítani az áramtámogatást. A jelenlegi felállás szerint amennyiben az áram havi átlagára 70 øre felett van, akkor az állam fedezi a 70 øre fölé jutó összeg 80%-át. Az SV sokkal inkább szociális rászorultság alapján adná a támogatást. Azt mondják, a szociálisan nehezebb helyzetben lévők kevesebb áramot fogyasztanak, így jól le lehet mérni, hogy kik azok, akiknek valóban szükségük van a magasabb támogatásra. Az SV modellje alapján
az államnak az 50 øre-t meghaladó kilowattóránkénti (kWh) áramár 100 %-át kellene fedeznie az egy hónapban felhasznált első 1000 kWh után.
az ugyanabban a hónapban felhasznált következő 2000 kwh-ra 80 %-os támogatás járna (vagyis a havi fogyasztás 3000 kWh feletti részére már nem járna támogatás).
Szintén fontosnak tartják a lakhatási támogatás megerősítését. 50000 ember, akik decemberre, januárra vagy februárra kaptak támogatást, az áram számlájuk kifizetéséhez is többlet támogatást kaptak. Decemberre 1500, míg januárra és februárra 2500 NOK-kal többet kaptak, valamint további 150 NOK-ot minden egyes velük egy háztartásban élő személy után. Az SV javaslata nem aratott osztatlan sikert a pártok között, mind az FRP, mind az AP képviselője azt mondta, hogy ez egy borzasztóan rossz konstrukció.
Forrás: VG
Comments