top of page
Szerző képeMaNo hírszerkesztő csapat

A legkisebbek ne üljenek a képernyő előtt



Az Egészségügyi Igazgatóság (Helsedirektoratet) úgy véli, a képernyőt nem kellene gyerekcsősznek használni a legfiatalabbak esetén.


A WHO javaslatai alapján az Igazgatóság minden évben tanácsot ad a fizikai aktivitással kapcsolatban. Idén egy olyan pont van, amely különösen kitűnik: nem tanácsolják a képernyőhasználatot kétéves kor alatt. Bjørn Guldvok egészségügyi igazgató hangsúlyozta, hogy egy kevés képernyőidő nem veszélyes, de nem tanácsos gyermekőrzőnek használni.

A két és fél éves Almának fél éve született meg a kishúga, és most megpróbál hozzászokni a nagytestvér szerepéhez. Édesapja, Haakon Nikolai Olsen szerint nehéz lesz az újszülöttet megvédeni a médiától. Szerinte az a kulcs, hogy észszerűen járjunk el a gyerekeket és a képernyőidőt illetően.


Bjørn Guldvok azt mondja, igyekszenek olyan tanácsokat adni, amelyek elősegítik, hogy a lehető legjobban fejlődjenek a gyerekek.

- A háttérben a képernyőnek a gyerekekre, a fizikai aktivitásukra és a mindennapi szociális lehetőségeikre gyakorolt hatásaival kapcsolatos ismereteink állnak – mondja Guldvog.

Emellett azt tanácsolják, hogy az 1-5 éves korú gyerekek naponta legalább három órát töltsenek fizikai tevékenységgel.


Az Egészségügyi Igazgatóság a képernyőidőre vonatkozó tanácsok mellett egyúttal a felnőtteknek is azt tanácsolja, hogy legyenek aktívabbak. Azt javasolják többek között, hogy legalább 150-300 percet töltsenek fizikai aktivitással, és tartsanak erősítő edzést legalább kétszer-háromszor egy héten. Az igazgatóság tanácsaiban hangsúlyozza, hogy minden mozgásforma számít, minden fizikai tevékenység, a könnyűek is, mivel fontosak az egészség szempontjából.


Forrás: TV2


8 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Commentaires


bottom of page