Kép: Wix
A norvégok által olvasott könyvek 75%-a hagyományos könyv, 8%-uk e-könyv, 17% pedig hangoskönyv, majdnem negyedük angol nyelvű.
A legfrissebb, olvasói szokásokat vizsgáló norvégiai felmérés eredménye szerint a lakosság 81 %-a olvasott vagy hallgatott egy vagy több könyvet 2023-ban. Ez a 2021-es adathoz képest (83%) pici csökkenést jelent. Viszont azok, akik olvastak tavaly, átlagosan 12 könyvet fogyasztottak az év során, ez eggyel több, mint 2021-ben. Ami viszont elkeseríti a Norvég Könyvkiadók Szövetségének igazgatóját az az, hogy egyre kevesebb szülő olvas fel a gyermekének. 2017-ben ez a szám még 93% volt, ma már csak 75%. Ugyanakkor az olvasói felmérés azt mutatja, hogy azok, akik olvasnak a gyermekeiknek, gyakrabban teszik ezt, mint korábban, akár hetente kétszer-háromszor is.
A lakosság 85%-a látogatott el könyvesboltba a tavalyi év során, könyvtárba pedig 53% jár. Azok, akik inkább mellőzik az olvasást, azzal indokolják, hogy nem szeretnek olvasni, inkább filmet és tévét néznek, illetve nehezen tudnak az olvasott szövegre koncentrálni. (Szerk: Érdemes elolvasni Johann Hari: Tönkretett figyelem - 12 ok, amiért nem tudunk koncentrálni című könyvét.)
Boros Judit
Forrás: NRK
Comments