A bunad a norvégok nemzeti viselete, amelyet keresztelőkön, konfirmációkon, esküvőkön, dipomaosztókon és természetesen május 17-én, a közelgő nemzeti ünnepen is viselnek. A bunadok különböző mértékű történelmi és helyi kötődéssel rendelkeznek, és bár a többség a saját területéhez tartozó nemzeti viseletet részesíti előnyben, ez változóban van, és egyre többen választanak egyszerűen az ízlésüknek megfelelő bunadot. Van is miből választani, hiszen ma Norvégiában összesen 450 különböző típusú bunad létezik, és a norvég nők 80 %-ának van saját bunad-ja, míg ez a szám a férfiak esetében csak alig több, mint 20%. A Norvég Bunad Intézet dokumentája a népviseletek formáját és őrzi a norvég bunad hagyományt.
A 19. század elején még senki sem beszélt népviseletről – a parasztok egyszerűen ezekben a hagyományos ruhákban jártak, a mindennapjaik része volt -, és abban az értelemben, ahogyan ma hasznájuk, még a bunad szó sem létezett. A nemzeti romantika térhódításával – a 19. században - váltak a nemzeti viseletek is egyre fontosabb szimbóummá.
Az első, bunadról szóló könyv 1903-ban jelent meg Norsk klædebunad címmel. Ez egy szerény, mégis nagy jelentőséggel bíró, mindössze 30 oldalas kis könyv volt. Hulda Garborg volt a szerzője, aki nem csak összegyűjtötte az ország népviseleteiről szóló tudást, de tanácsokat is adott, hogy mit érdemes átvenni, továbbvinni, vagy éppen végleg elfelejteni.
A bunadkészítés az 1920-as években egyre inkább elterjedt, és folyamatosan jelentek meg újfajta bunadok. A második világháború 1945-ös befejezése után a bunadot azonnal az új, felszabadult Norvégia jelképévé tették. A lillehammeri olimpia (1994) után ismét nőtt a bunad népszerűsége, miután a megnyitóünnepség egyik attrakciója volt az ország minden részéből érkező, bunadba öltözött párok felvonulása és tánca. Ez az esemény hozzájárult ahhoz is, hogy a férfi bunadra már ne csak a népzenei előadók ünnepi viseleteként tekintsenek.
A bunadkészítés a szellemi kulturális örökség részét képezi. A kihalófélben lévő tudás megőrzése érdekében 1998-ban létrehozták a szakmunkás bizonyítványt adó bunadkészítő szakmát, amelynek nincs saját középiskolai programja, nagyrészt gyakorlati képzésből áll.
Ma már vásárolhatunk külföldön, olcsó munkaerővel, tömegtermelésben készült “bunad”-okat is, de akik hagyományos, kézzel készített bunadra vágynak, azoknak több tízezer koronás kiadásra kell készülniük.
Boros Judit
Forrás: SNL
Comments