Kép: Wix
Håkon Sivertsen egy átlagos, 35 éves, futballszerető norvég. Ám története minden, csak nem átlagos. A trøndelagi Hommelvikben élő férfi gyerekkora óta szerette a focit, és sok időt töltött a helyi focipályán. Az első rendkívüli dolog az életében, hogy ő nem elsősorban játékosokra, hanem edzőkre néz fel. Közülük is világítótoronyként emelkedik ki a Liverpool német edzője, Jürgen Klopp. Nem túlzás azt állítani, hogy Håkon szinte kizárólag Kloppnak és a Liverpoolnak köszönheti, hogy még életben van.
A történet 2017-ben kezdődött, amikor mély depresszióba zuhant, elzárta magát a külvilágtól, és napjait szobájába zárkózva töltötte, sötét gondolatai társaságában. Saját elmondása szerint rohadtul unta akkoriban az életet, és azt érezte, hogy ő nem ér semmit és nincs semmi haszna. Ezen a ponton csak kedvenc csapatának, a Liverpool FC-nek a soron következő meccse tudott örömöt hozni az életébe. Håkon pedig élete mélypontján alkut kötött önmagával, melynek értelmében nem int búcsút az életnek, amíg nem látja bajnoki címet nyerni szeretett csapatát. A „The Normal One”-ként is ismertté váló Klopp az egyetlen oka, hogy a 35 éves férfi nem adta fel a reményt. Gegenpressing, ne add fel, bármi lehetséges. Klopp ezen jelmondatai Håkonnál eléggé komolyan betaláltak. És miközben ő a saját sötét gondolataival küzdött, a Liverpool felemelkedése folytatódott, 2020-ban pedig 30 év várakozás ért véget, miután a Vörösök 1990 után ismét bajnoki címet nyertek. Ez pedig nem csak azt jelentette, hogy a Liverpool Anglia legjobb csapata, hanem azt is, hogy Håkon betartotta a magának tett ígéretét. Ekkorra lelkileg már sokkal jobb állapotba került, miután megnyílt a párja előtt, ahelyett, hogy magába fojtotta volna a gondjait. A sötét gondolatokat maga mögött hagyta, és ismét kilépett a fénybe. Saját bevállasa szerint ő ebből a szempontból egy tipikus férfi, aki nem szívesen beszél a lelki dolgokról.
Tom Henning Øvrebø, aki korábban játékvezető volt, ma pszichológusként dolgozik. Szerinte remek dolog, hogy Håkon Sivertsen az életet választotta. Szerinte fontos az embereknek, hogy tartozzanak valahová, ami nagyobb náluk, a futballszurkolói lét pedig pontosan ezt testesíti meg. Ugyanakkor álláspontja szerint nincs tuti recept öngyilkos gondolatok ellen, ám nem árt egy közösséghez tartozni. Øvrebø szerint az ember lecserélheti a munkáját, a házastársát, a lakhelyét, de a kedvenc focicsapat élete végéig elkíséri a rajongókat.
Azonban Håkon életében nem Klopp az egyetlen edző, akire felnéz. Futballszerető trøndelagi lakosként Nils Arne Eggen Rosenborgja is rendkívül komoly hatást gyakorolt rá. A norvég sikeredző Håkon saját bevallása szerint egyfajta nagypapafigura volt, kétszer is találkozott vele, és ugyan nem beszélgettek el egymással hosszasan, de a 35 éves Håkon kellemes emlékeket őriz ezekről a beszélgetésekről. Klopp lemondásáról pedig úgy nyilatkozott, hogy amikor hallotta hírét, nagyon elszomorodott, de mentálisan felkészült erre is. Szerinte kifejezetten pozitív, hogy a német sikeredző a saját kedve szerint távozhat, ahelyett, hogy kirúgták volna. Jürgen Klopp 2024. május 19-én vezeti ki utoljára csapatát a Liverpool FC vezetőedzőjeként. Ekkor a 3. helyet már bebiztosító Vörösök hazai pályán, az Anfielden 60 ezer néző előtt Wolverhampton csapatát fogják fogadni.
Kovács Ádám
Forrás: TV2
Comments