A norvég sakknagymester, Magnus Carlsen váratlan helyről kapott támogatást, miután egyik komoly riválisa, Hikaru Nakamura, egy YouTube-ra felrakott videójában kijelentette, hogy Carlsennek van bizonyítéka arra, hogy ellenfele, Hans Niemann csalt, de nem tudni, hogy konkrétan mi. Az amerikai színekben versenyző Nakamura szerint, ha Niemann ártatlan, akkor meg kell kérnie Carlsent, hogy mutassa be a bizonyítékait, ha viszont továbbra is hallgat, az rendkívül gyanússá teszi őt.
A norvég nagymester még szeptember 26-án, a Twitteren írta azt, hogy szerinte Niemann többször is csalt, és azt is kijelentette, hogy soha többet nem lesz hajlandó a 19 éves amerikai ellen játszani.
Nakamura szerint ezek hihetetlenül erős kijelentések Carlsentől. Maurice Ashley, az ismert amerikai sakk-kommentátor szerint sok minden még mindig nem egyértelmű, és szerinte az is rejtélyes, hogy Niemanntól kell engedélyt kérnie, hogy még több mindent elmondhasson, miután verbális atombombát dobott rá.
Mint ahogy az közismert, Carlsen Niemann elleni veresége után visszalépett a Sinquefield Cup küzdelmeitől, majd egy lépés után feladta a partit, miután a Champions Chess Tour keretein belül is találkoztak.
Forrás: VG
Comments