Mivel a koronavírus miatt az elmúlt években leginkább a belföldi nyaralás jöhetett szóba, idén nagyon sokan külföldi nyaralást terveznek.
Azonban tőlünk kicsit délebbre nem árt, ha fokozottan figyelünk, milyen erősen nyomjuk a gázpedált.
Sokba kerülhet, ha Dániában a kelleténél nehezebb a lábunk, ugyanis az újonnan bevezetett szabályok alapján, ha Dániában gyorshajtáson kapnak valakit, akkor nem csak a jogsi ugrik, de a kocsi is. Vagyis amellett, hogy elveszik a jogosítványunkat, az autót is elkobozzák és árverésen eladják - az eladásából származó összeg pedig a dán államkincstárba kerül.
A törvény tavaly március 31-én lépett életbe. A dán hatóságok azt mondták, odáig jutottak, hogy kénytelenek voltak kitalálni valamit a gyorshajtások visszaszorítása érdekében, hisz rengeteg olyan eset fordul elő, ahol ártatlan emberek halnak meg azért, mert egyesek úgy vezetnek, mint egy idióta.
A dánok részéről ebben az esetben szó sincs üres fenyegetésről, nem a levegőbe beszélnek. Két hónappal az új szabályok hatályba lépése után több, mint 100 jármű került lefoglalásra, és azóta ez a szám csak tovább nőtt.
Legutóbb a múlt héten koboztak el egy motort, aminek a sofőrje 250 km/órás sebességgel száguldott Koppenhága külterületén.
Egy másik, 50 év körüli férfi május 3-án veszítette el bérelt Ford Mondeóját, miután 107 km/órás sebességgel fülelték le egy városi övezetben, ahol 50 km/h a megengedett maximális sebesség.
Arról, hogy eddig összesen hány járművet foglaltak le, a TV2 nem tudott információt szerezni, de összesen több száz lefoglalt járműről beszélünk.
Nyilván nem minden gyorshajtásnál veszítjük el az autónkat, az autónk azonnali lefoglalásához az alábbi kritériumoknak kell teljesülnie:
Ha a megengedett sebesség legalább kétszeresével haladunk, és a sebesség meghaladja a 100 km/h-t. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy az, aki például 80 km/h-val halad egy 40-es zónában, az nem veszíti el az autóját, azonban ha 120 km/h-val vezet egy 60-as zónában, akkor ott már ugrik az autó.
Ha valaki 200 km/h-val vagy nagyobb sebességgel halad, függetlenül attól, hogy milyen magas a sebességkorlátozás a helyszínen. A maximális sebesség Dániában 130 km/h
Ha az ellenőrzés során mért véralkoholszint több, mint 2,0 ezrelék. (A dánoknál amúgy a megengedett határérték 0,5 ezrelék.)
A dán rendszer nem volt kihívásoktól mentes. Etikai és jogi szempontból egyaránt. Egyes esetekben, amikor lefoglalták a járműveket, nem az autó tulajdonosa vezetett, hanem a vétkes sofőr kölcsönautóval szabálytalankodott. Bár ez hangos vitákat váltott ki, ettől függetlenül semmilyen változás nem történt a szabályozásban.
Egyelőre úgy néz ki, Norvégiában nem terveznek hasonló rendszert bevezetni, vagyis nem fogják lefoglalni és értékesíteni a szabálytalankodó sofőrök gépjárműveit.
Forrás: TV2
Comments