Első alkalommal ítéltek (több százezer koronás) kártérítés fizetésére egy norvég kommune-t az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértése miatt.
Az ügy egy, több örökbefogadott gyermeket nevelő családdal kapcsolatos. A gyerekek állítólag fejlődési traumát szenvedtek el annak következtében, hogy még Norvégiába érkezésük előtt egy árvaházban nevelkedtek.
A szülők 2020-ban perelték be az önkormányzatot. Többek között úgy vélték, hogy a kommune megsértette a titoktartási kötelezettséget, amikor az iskola kifogásolható bejelentéseket küldött a gyermekvédelemnek, valamint úgy gondolták, hogy a gyermekek nem kaptak megfelelő lehetőséget az oktatásban való részvételre.
A szülők nem csupán a fentiek miatt fordultak bírósághoz, hanem egy 2019 nyarán történt incidens kapcsán is, amikor egy pszichológus szakértő kifogásolható jelentést küldött a gyermekvédelmi szolgálatnak, melynek következtében egy héttel később sürgősségi döntés született a gyerekek saját otthonukon kívül történő azonnali elhelyezéséről.
A gyermekvédelmi szolgálat sürgősségi döntést hozott, ami azt jelentette, hogy egy reggel a rendőrök előzetes figyelmeztetés nélkül jelentek meg a család otthonában, felébresztették a gyerekeket, elvették őket szüleiktől, majd egy ismeretlen helyszínen található intézménybe költöztették őket.
A szülők azonnal fellebbeztek a döntés ellen, melyet helyben is hagytak, így 12 nappal később visszakapták a gyerekeket.
A bíróság ítéletében megállapította, hogy ez a sürgősségi határozat megsérti az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltakat, így mind a szülők, mind a gyermekek kártérítésre jogosultak a kommune-től.
A bíróság rámutatott arra is, hogy a gyermekek gondozása nehéz feladat és kihívást jelent a szülők számára, azonban a bíróság azon kívül, hogy a szülők tökéletesen ellátják feladatukat, boldogok gyermekeikkel és jól gondoskodnak róluk semmi mást nem látott bizonyítottnak
A bíróság ítéletében az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértése miatt kártérítés fizetésére kötelezte a kommune-t , melyet gyermek részére 100 000, a szülők számára pedig 50 000 norvég koronában állapítottak meg.
Forrás: NRK
Comments