Kép: Wix
Alaposan rájárt a rúd június 22-én Dennis Haugerre. A Forma 2-ben versenyző norvég pilóta a szombati sprintfutamon csak a 12. helyről vághatott neki a versenynek egy meglehetősen problémás időmérőt követően. Ezen a ponton csak abban reménykedhetett, hogy a futam legalább össze fog jönni, de történelmileg nem így alakult.
A sprintversenyen sokáig a 11. helyen haladt, majd megelőzte MP Motorsportos csapattársát, Franco Colapintót, ezután pedig Andrea Kimi Antonellit is levadászta, majd a 9. helyen ért célba, ami a június 23-i futamon egy 2. rajthelyet jelentett volna (a Forma 2-ben a sprintfutam első 10 helyezettje vasárnap fordított sorrendben rajtol). Azonban a versenybírák nem így gondolták, és Kinder-meglepetés felkiáltással megajándékozták egy 2x5 másodperces időbüntetéssel, amelynek következtében visszatért a 12. helyre.
A hivatalos indoklás az NTB értesülései szerint az volt, hogy a verseny során két alkalommal is szabálytalanul lépte át a pálya határait. Haugeren kívül még eléggé sokan megszívták ezt. A norvég versenyző a futam során értetlenkedett egy sort a csapatrádióban, majd a versenyt követően előállt a magyarázattal, hogy kicsit nehezen tudta a pályán tartani a versenyszemélygépjárművet, mert a kormány kicsit laza volt, és folyamatosan egy irányba húzott egy kicsit. A futamot a francia Victor Martins nyerte az indiai Kush Maini előtt. A pontversenyt jelen pillanatban az észt Paul Aron vezeti, Hauger pedig a 4. helyen áll, miután még a monacói sprintfutamon behúzott egy 3. helyet a 21 éves norvég pilóta.
Kovács Ádám
Forrás: VG
Comments