Április 2-án kezdődik a ramadán, ami a muszlimok böjtöléssel töltött hónapja. Eddig gyülekezetenként és mecsetenként eltérőek voltak az imaidők, néha csak pár perccel. Abdirahman Diriye, a Norvég Iszlám Tanács elnöke szerint szükség volt az egységesített imaidőkre, hogy könnyebb legyen a muszlimok számára a közös ima tervezése.
Az északi országok jellegzetessége, hogy a nagy földrajzi távolságok miatt jelentős eltérés van a napok hosszában. Például március 30-án, két nappal a ramadán kezdete előtt Tromsø-ben majdnem 40 perccel később megy le a nap, mint Oslóban. Ezenkívül az is gyakori volt, hogy a különböző etnikumú mecsetek (pakisztáni, iráni, szomáliai stb.) saját naptárakat készítettek, így Oslo városán belül is eltérő imaidők voltak. Ennek vet most véget a közös naptár, mert egy régión belül azonos időpontok lesznek az ima idejére, ami a napot követi. Földrajzilag pedig két részre osztják az országot, északi és déli zónára.
Forrás: NRK
Comments