top of page
Szerző képeMaNo hírszerkesztő csapat

Ellentmondásos norvég metálegyüttes


A Taake nevű norvég metálegyüttes szeptember 5-én lépett volna fel Párizsban, azonban az énekes, Orjan Stedjeberg (színpadi nevén Hoest) iszlamofóbnak és neonácinak ítélt kijelentései vitát váltottak ki. A Backstage by the Mill koncertterem végül levette a plakátokat és eltávolította az együttest a programból.


- 2007-ben a Taake énekese egy horogkereszttel a testére festve adott koncertet Essenben, ezzel kiérdemelték, hogy kitiltsák őket Németországból. 2013-ban egy glasgowi koncerten az énekes egy iszlamofób pólót viselt, amelyen egy pirossal áthúzott félhold volt látható. Egy 2019-es interjúban pedig több szélsójobboldali és iszlamofób kijelentést is tettek – számolt be a La Horde antifasiszta közösség.

A Mediapart újságírója, Donatien Huet szerint a Backstage by the Mill „diszkréten eltávolította” az esemény plakátját a Facebook oldaláról, és az együttes neve a honlapon sem szerepel már. Ugyanakkor a párizsi koncert dátuma továbbra is látható az együttes Facebook borítóképén.

A Facebook-eseménynél ez olvasható: „Csak a Kampfar és a Necrowtech fog fellépni, meghosszabbított programmal. A jegyek igény szerint visszaválthatóak az értékesítési ponton.”


Az Ouest-France megkeresésére a koncertterem így nyilatkozott: - Az intézményünk két hete megkérte a koncert szervezőjét, hogy véglegesen távolítsa el a Taake nevű együttest a szeptember 5-ei este programjáról. Az együttes fellépésének törlését a szervező augusztus 24-én jelentette be a Facebook eseményben.

Forrás: OUEST FRANCE


8 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page