Kép: Even Nævdal / VG
Emlékszik még a kedves olvasó, amikor szülei óva intették tinédzser korában a dohányzástól és az alkoholizálástól? Esetleg a kedves szülő olvasó is hasonlóképp inti saját gyermekeit? Hát…úgy néz ki, már nem kell sokáig integetni, az ifjúság számára ugyanis már egészen más meríti ki a hepaj fogalmát; a VG cikke szerint az új trend a vízivás.
Azért nem úgy kell ezt elképzelni, hogy a tinédzserek a sztenderd vizespoharakkal felsorakoznak, koccintanak, lehúzzák, majd kidülöngélnek a mosdóba megbeszélni az eseményeket. A trend kulcsa a kulacs! Történt ugyanis, hogy a vizeskulacsok valamiért olyan népszerűségre tettek szert, hogy a VG által megkérdezett 18 éves srácok már meztelennek érzik magukat kulacs nélkül. Történetünk egyik főszereplője, Jens Toverud (18) már egészen odáig megy, hogy kijelenti:
- Vízfüggővé váltam. Ha kicsit fáj a fejem, gyorsba iszok egy kortyot és máris jobban vagyok. Az is lehet persze, hogy ez egyfajta placebo.
Tine Sundfør táplálkozási szakértő örömmel szemléli ezt a fejleményt. Szerinte fontos, hogy a mindenféle lónyálak helyett inkább vizet igyanak a fiatalok, és tök jó, hogy meztelennek érzik magukat víz nélkül. A helyzet azonban az, hogy az üditők még mindig pörögnek, sőt, az Egészségügyi Hatóság számadatai szerint 1950-hez képest megtízszereződött a forgalmuk.
Forrás: VG
Comments