Kép: Wix
A változatosság kedvéért ismét viták kereszttüzébe került Erling Haaland. Ezúttal nem azért, mert gólképtelen maradt. De még csak nem is azért, mert a nyílt utcán nekiállt embereket fagyasztott pizzával dobálni. Hanem azért, mert a Manchester City Wolverhampton elleni május 4-i meccsén a City 5-1-es sikeréből 4 góllal vette ki a részét, de a meccset nem játszotta végig, mert Pep Guardiola lecserélte a lefújás előtt. Haalandnak ez nem tetszett, és ellenérzéseinek hangot is adott. Ebből pedig ismét balhé lett, mert Angliában minden ilyen apróságra rárepülnek. A Manchester United csapatát korábban favágóként/hentesként erősítő Roy Keane is megszólalt az ügy kapcsán, nemes egyszerűséggel elkényeztetett hülye kis szarosnak nevezve a norvég csatárt. Mondjuk nem vagyok meglepődve, hogy egy egykori Man United-játékos ilyen primitív módon nyilvánul meg, néhányuknak mintha kötelezővé tették volna, hogy legyenek suttyó parasztnak. Keane azt is hozzátette, hogy gyorsan el fogják felejteni az emberek a Haaland-hisztit, mert egyébként 4 gólt szerzett. De Haalandnak nem csak kritikusai akadnak. A szintén megmondóemberként tevékenykedő Alan Shearer, aki a Premier League történelmének legtöbb gólt szerző játékosa, kiállt a City norvég gólgyárosa mellett. Szerinte Haaland reakciója teljesen érthető, ő is dühös lett volna ugyanebben a helyzetben. Gary Lineker, aki szintén gólérzékenységéről volt híres játékosként, szintén Haaland mellé állt. Szerinte a norvég klasszis joggal volt dühös a lecserélését követően, miután gyakorlatilag egymaga megnyerte a meccset csapatának. Egyébként a Haaland-Keane konfliktus eléggé komoly történelemmel rendelkezik. 2001-ben egy Manchester City-Manchester United összecsapáson Roy Keane egy „THIS IS MANCHESTER!!!” felkiáltással agyonrúgta Alfie Haalandot, aki belesérült a belépőbe. Ezt a rúgást sokan minden idők legbrutálisabb szabálytalanságának tartanak. Majd a földön fekvő norvég fölé hajolva még be is szólt neki. Egy évvel később bevallotta, hogy mindezt szándékosan, bosszúból csinálta, miután Alfie Haaland még 1997-ben, a Leeds United játékosaként súlyos sérülést okozott Keane-nek, majd beszólt neki, hogy miért játssza meg magát ennyire. Úgy tűnik, ha már a pályán nincs ott, akkor legalább szóban rúg oda időnként egyet az ifjabbik Haalandnak. Keane ha már valódi karatésnak nem volt elég jó, legalább szájkaratéban remekel.
Kovács Ádám
Forrás: VG
Comments