Erling Haalandot felkenték a falra. Szerencsére nem úgy, ahogy sokan elképzelik. Egy Pøbel álnéven tevékenykedő művész ugyanis Brynében egy hatalmas, Erling Haalandot ábrázoló műalkotást készített, amit a május 17-i ünnepségek előtt egy nappal leplezett le. A nagy mű elkészítését még április hatodikán kezdte meg Pøbel.
És hogy mi a kapcsolat Haaland és Bryne között?
A norvég szupersztár ebben a Stavangertől mintegy félórányi autóútra található kisvárosban kezdte labdarúgó-pályafutását 2005-ben a Bryne FK ificsapatában, majd 2016-ban 15 évesen és kilenc hónaposan bemutatkozhatott a felnőttek között, miután a tartalékcsapat tagjaként 14 meccsen 18 gólt szerzett. Pøbel alkotása azonban nemcsak egy falfestmény, szerves részét képezi egy 2 tonnás, acélból készült ököl is.
Ez a hír Haalandhoz is eljutott, aki külön Instagram-posztban köszöntötte a művészt és alkotását, emlékeztetve követőit, hogy soha nem szabad elfelejteni, honnan is jöttünk. Pøbel saját elmondása szerint művét inspirációul szánja minden ember számára. Üzenete az, ha keményen dolgozol, akkor elérheted az álmaidat. Haaland számára ez a labdarúgás volt, de ami azt illeti, lehetett volna belőle világhírű zenész vagy orvos is.
Forrás: NRK
Commentaires