top of page
Szerző képeBettina Pal

Hauger megjárta – megint


Kép: Wix


Ezen a szép májusi hétvégén a száguldó cirkusz a festői San Marinoba látogatott. A Forma 2-es kategória sprintfutamát május 18-án, szombaton rendezték. Ez norvég szempontból csak azért érdekes, mert a mezőny tagja Dennis Hauger, aki talán földtörténeti korok óta az első norvég, aki a Forma 1 ajtaján kopogtat. Az viszont egészen biztos, hogy nem a mai teljesítményével fog magának ülést szerezni a sportág királykategóriájában. 


Ugyanis a sprintfutam első körében gyorsan bele is keveredett egy balesetbe, aminek a fiatal norvég által kormányzott versenyszemélygépjármű első terelőszárnya és jobb hátsó felfüggesztése is áldozatul esett. Atle Gulbrandsen és Stein Pettersen, a Viaplay kommentátorai nemes egyszerűséggel a balszerencse számlájára írták Hauger kiesését. Dobpergés, a felvételek tanúsága szerint a 13. helyről rajtoló 21 éves norvég tényleg vétlen volt. Az összetettben jelenleg 3. helyen álló Hauger a 2024-es szezonban eddig egyetlen győzelmet aratott, Szaúd-Arábiában a sprintfutamot nyerte meg. Ezen kívül a szaúdi főfutamon 3. lett, majd az ausztrál sprintfutamon a 2. helyen végzett. A versenyhétvége május 19-én a főfutammal folytatódik.


Kovács Ádám


Forrás: Aftenposten

4 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page