top of page
Szerző képeBettina Pal

Johaug visszatért és oktatott


Kép: Wix


Amikor Therese Johaug bejelentette, hogy a 2021/22-es lesz az utolsó szezonja, amikor rajthoz áll, nem sokan gondolták, hogy Norvégia, sőt talán a világ legjobb női sífutójátmég egyszer versenyezni láthatják. Ám ahogy azt Stevie Wonder is mondta már, majd meglátjuk, hogy mi fog történni. Nos, annyi történt, hogy Johaug arra a döntésre jutott, hogy rajthoz áll a norvég nemzeti bajnokság lillehammeri futamának 3 mérföldes távján (ezeknél a lökött skandinávoknál egy mérföld 10 kilométerrel egyenlő, ezt soha nem fogom megszokni). A március 23-i versenyen pedig azt csinálta, amit Michael Schumacher csinált a komplett Forma 1-es mezőnnyel a 2000-es évek elején. A 35 évesen visszatérő Johaug rendkívül sima győzelmet aratott, a második helyen végző Magni Smedåst 49 másodperccel verte meg, míg a harmadik helyen célba érő Astrid Øyre Slind – aki ebben a szezonban az egyik legjobb volt a sífutók mezőnyében – pedig 3 perccel maradt le. 


Slind rendkívül csalódottan nyilatkozott. Elmondása szerint Johaug egy teljesen más kategóriában versenyzett aznap, szerinte emellett a komplett mezőny azon tűnődik, hogy mi értelme van egyáltalán rajthoz állni, ha van valaki a mezőnyben, aki klasszisokkal jobb mindenkinél (mondjuk szerintem ez a kérdés húszból tizenkilenc jelenlegi Forma-1-es versenyzőben is megfogalmazódott, látva Verstappen egyeduralmát, amihez csak a pályája csúcsán lévő Schumacher érhet fel). Slind szintén ezt érzi, hiszen neki rengeteg erőfeszítésbe kerül, hogy jó sífutó legyen, erre jön valaki, aki két éve nem versenyzett és agyonveri a komplett mezőnyt. Megértem, eléggé kellemetlen lehet. 


A korrektség kedvéért a boldog győztest is kifaggatta a VG. Johaug úgy nyilatkozott, hogy jó formában van, és képes jó teljesítményt nyújtani, habár közel sem annyira jót, mint régebben. Jann Post, aki komoly síszakértő hírében áll, arra a következtetésre jutott, hogy a négyszeres olimpiai bajnok klasszis szabályszerű erődemonstrációt tart. Kollégája, Fredrik Aukland bőszen helyeselt, és leszögezte, hogy Johaug ezen a versenyen fegyverhasználat nélkül adott le figyelmeztető lövést a teljes sívilágnak. A kérdésre, hogy lesz-e még folytatás, annyira ködös választ adott, hogy ahhoz képest egy átlagos jövendőmondó tisztán és világosan fogalmaz. Szerinte jó móka volt versenyezni, sportszempontból ez a futam egy pozitív visszajelzés volt. Viszont ott vannak még a megérzései, amelyeknek 120%-ig biztosnak kell lenniük.


Forrás: VG

8 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page