A növekvő kiadások és folyamatos áremelések miatt egyre többen vannak olyanok, akik lemondják biztosításukat, hogy ezzel spóroljanak. A szakértők szerint azonban vannak olyan biztosítások, amelyeket mindenképp érdemes megtartani.
A TV2 megkérdezte a legnagyobb biztosító társaságokat, hogy érzékelik-e, hogy az emberek visszamondják biztosításaikat, hogy ezzel pénzt spóroljanak. A Trygg, a Gjensidige és a Storebrand is azt mondta, hogy a szokásosnál több ügyfél keresi fel őket abból kifolyólag, hogy csökkenteni szeretnék havi biztosítási költségeiket. A Fremtind szintén azt tapasztalja, hogy egyre több ügyfelük mondja fel, vagy csökkenti a személybiztosítását.
A norvégok nagy része “túlbiztosított”, mert különböző helyeken vannak biztosítva eltérő fedezetekre, sokszor több helyen is ugyanarra, így valószínűleg már az is spórolást jelenthet, ha átnézik és módosítanak biztosítási szerződéseiken.
Jorge Jensen, a Fogyasztói Tanács szakembere szerint nagy a kockázata annak, ha valaki duplán biztosított, de az áttekinthetőség hiánya miatt az is, ha valaki alulbiztosított.
- A biztosítók kötelesek az ügyfelek valós szükségletei alapján biztosítást nyújtani, de a fogyasztóknak maguknak kell nyomon követni, hogy mi az, amire már biztosítva vannak és mi az, amire még nincsenek, emiatt a biztosítótársaságok nehezen tudják betartani a szabályokat – mondja Jensen.
A Finans Norge, Huseierne és a Forbrukerrådet úgy véli, hogy a lakásbiztosítás, az ingóság biztosítás és utasbiztosítás megtartása a legfontosabb.
A lakás- és ingóságbiztosítás rendkívül fontos, mivel az emberek sokszor komolyabb értékeket tartanak otthonaikban.
Carsten Henrik Pihl, a Huseierne fogyasztói és kommunikációs menedzsere úgy véli, hogy a válsághelyzeteket kell biztosítani. Pihl azt mondja, az egy válsághelyzet, ha leég a házad, azonban az nem, ha mondjuk beleejted a mobilodat a vécébe, vagyis a lakásbiztosítás megléte jóval fontosabb, mint mondjuk a mobiltelefon-biztosítás, egyes útlemondási biztosítások, vagy a műszaki eszközök vásárlásakor megköthető biztosítások. Szintén rendkívül fontosnak tartja az utasbiztosítás kötését.
Mindenkinek joga van a szükséges egészségügyi ellátásra Norvégiában, ezért az egészségbiztosítás nem feltétlenül fontos, ez leginkább abban az esetben lehet jó, ha valaki gyorsabban akar ellátást kapni, hisz egészségbiztosítással a biztosított általában a magánszektorban kap segítséget rövid időn belül, nem pedig a közszférában, ahol általában hosszú a várakozási idő.
Cecilie Tvetenstrand a Storebrand biztosítási szakértője úgy véli, hogy óvatosnak kell lenni például a rokkantsági biztosítás felmondásával is, ugyanis, ha valaki megbetegszik, és nem tud dolgozni, az több tízmilliós bevételkiesést jelenthet.
Ha valaki rokkanttá válik, rokkantsági ellátást kap a NAV-tól, de ez legfeljebb a fizetése 66 százaléka, ráadásul az összeg maximalizálva is van bruttó 670 000 korona összegig. A bruttó 670 ezer korona, ami adózás utána körülbelül 440.000 korona, vagyis nettó havi 36 ezer korona nem olyan rossz fizetés, azonban, ha valakinek 670.000 korona alatti bruttó fizetése van, akkor annak a fizetésnek a 66 százalékával kell kalkulálni.
Tvetenstrand szerint gyermekbiztosítás nélkül egy súlyos betegség vagy baleset komoly anyagi gondokhoz is vezethet a szülők számára, még akkor is, ha a gyermek állami támogatásban részesül. Tehát ezt a biztosítást is érdemes fenntartani.
Forrás: TV2
Comments