Kép: Christtian Aras Shuany / NRK
Szakmunkástanulók és frissen végzettek attól tartanak, hogy az új nyugdíjszabályok alapján 70 éves korukig, a tanulóéveket is beleszámítva több, mint ötven évig kell majd dolgozniuk. Vannak, akik úgy gondolják, hogy hamarabb rokkannak majd bele a munkába, mint hogy elérnék a nyugdíjkorhatárt.
A megállapodás legfontosabb pontja, hogy a nyugdíjrendszerben az 1964-ben születettektől kezdve fokozatosan emelkedik a nyugdíjkorhatár.
A fiatalok arra kérik a politikusokat, hogy látogassanak el az építkezésekre, a tanárokhoz és az egészségügyi dolgozókhoz, és nézzék meg, hogy valójában milyen kemény a munka világa. Úgy gondolják, hogy rossz a sorrend. Először a munkakörülményeket, a munkaerőpiacot kellene megreformálni, és nem a nyugdíjkorhatár emelésével kezdeni.
A jelenlegi megállapodás azt jelenti, hogy az 1964-ben születettek "becsült normalizált nyugdíjkorhatára" 67 év. Ez az a kor, amelyben mindenki jogosult a minimális ellátás igénybevételére.
Az 1973-ban születettek esetében a megállapodás szerint a nyugdíjkorhatár 68 év és egy hónap lesz. A 2002-ben születettek számára ez már 71 év lesz. Akik fizikai munkát végeznek, azok teljesen elhasználják már a testüket, mire elérik ezt az életkort.
A megállapodásban résztvevő felek abban is megegyeztek, hogy létrehoznak egy rendszert az úgynevezett “küzdők” számára. Ezek azok az emberek, akik nehéz, fizikailag megterhelő szakmákban dolgoznak, és nem feltétlenül tudnak a nyugdíjkorhatárig kitartani. A felek a megállapodásban ígéretet tesznek arra, hogy a korhatár-korrekcióra addig nem kerül sor, amíg a “küzdő” munkavállalók rendszere létre nem jön.
A megállapodás, amelyet most véglegesítenek a Parlamentben, az 1964-1973 között születettekre vonatkozik. A nyugdíjrendszert körülbelül tízévente értékelik majd, hogy nyomon kövessék a szociális és a pénzügyi fenntarthatóság terén bekövetkező változásokat. A rendszer rugalmas lesz, így bárki dönthet úgy, hogy a nyugdíjkorhatárnál hamarabb fejezi be a munkát valamivel alacsonyabb nyugdíjkifizetés mellett.
A Norvég Statisztikai Hivatal friss adatai szerint Norvégiában a várható átlagos élettartam jelenleg 81,4 év a férfiak, és 84,6 év a nők esetében.
Azzal egyidőben, hogy a Norvég Parlament munkaügyi és szociális bizottsága március 14-én befejezte a nyugdíjreformmal kapcsolatos munkáját, több mint 100 szakszervezet transzparensekkel demonstrált a Parlament épülete előtt. Az ügyet március 21-én tárgyalja a Parlament.
Forrás: NRK
Commentaires