2022. október 16-án csúcsrangadót rendeznek az angol labdarúgó bajnokság élvonalában. A szezont a vártnál kissé gyengébben kezdő Liverpool hazai pályán fogadja a kiváló rajtot produkáló Manchester Cityt. Az október 14-i sajtótájékoztatón Jürgen Kloppot, a Liverpool vezetőedzőjét többek között Erling Haalandról is kérdezték. Még 2019 szeptemberében, amikor a Haalandot is felvonultató Salzburggal került egy BL-csoportba a Liverpool, a német szakvezetőt arról kérdezték, hogy van-e terve Haaland megállítására. Klopp ekkor nem volt hajlandó válaszolni a kérdésre, a mostani sajtótájékoztatón viszont elhalmozta Haalandot dícséretekkel.
Elmondása szerint a norvég gólvágó fizikuma új sztenderdet jelent a futball világában, illetve elismerésre méltó az ébersége, továbbá az, ahogy tájékozódni tud a pályán. Az 55 éves német szakember szerint elsősorban arra kell figyelni, hogy a pillanatnyilag legjobb formában lévő csatár ne kapjon sok labdát. Klopp szerint azonban amennyiben ez sikerül, még akkor sem lehetnek nyugodtak, mert a Manchester Citynek még Haalandon kívül is számtalan kiváló játékosa van.
Klopp még azt is elmondta a norvég klasszisról, hogy remekül veszi észre, hogy hol van a leshatár, illetve hogy ő az ideális kombinációja a fizikális és a technikás játékosnak. A Liverpool korábbi kiváló szélsője, John Barnes hasonló állásponton van. Az 58 éves egykori játékos a Manchester Evening Newsnak kifejtette, hogy Haaland egy rendkívül veszélyes játékos, Virgil Van Dijk pedig egy fantasztikus védő (Van Dijk 2018 januárja óta a Liverpoolt erősíti, a maga idejében 75 millió fontos vételi árával a világ legdrágább hátvédje volt a holland középhátvéd), de ha fogadnia kellene, akkor azt mondaná, hogy a Liverpool védelme nem fogja tudni Haalandot nulla gólon tartani. Barnes szerint sokkal jobb védekezés kell Klopp csapatától, mint amit idén eddig láthattunk.
Forrás: VG
Comments