2022 október 6-án, szerdán bombaként robbant a hír, hogy a norvég sakkelnök, Joachim Birger Nilsen bevallotta, hogy a Pro Chess League küzdelmeit megelőző csoportmeccseken három alkalommal is csalt (a helyiségben elrejtőzött még egy ember, aki segítette Nilsent) a Norway Gnomes tagjaként. Nilsen ezért október 7-én, pénteken bejelentette, hogy lemond pozíciójáról.
A 29 éves sakkozó úgy nyilatkozott, hogy számára nagy megtiszteltetés volt az elmúlt 2 évben, hogy sok kiváló emberrel dolgozhatott együtt a Norvég Sakkszövetség és az Ifjúsági Sakkszövetség (Ungdommens Sjakkforbund) vezetőjeként. Elmondása szerint ebben a helyzetben a legjobb, amit tehet, hogy lemond tisztségéről. Torstein Bae sakkszakértő szerint akkora nyomás nehezedett Nilsenre, hogy a lemondása elkerülhetetlen volt.
Kollégája, Tarjei Svensen egyetért vele, szerinte nem tett volna jót a Norvég Sakkszövetségnek, ha a saját bevallása szerint csaló elnök a helyén marad. A VG megpróbálta Magnus Carlsen véleményét is kikérni, hogy szerinte mi történt. Carlsen, akinek egyébként enélkül is van elég baja (Nilsen és Carlsen csapattársak voltak a Norway Gnomesban), azt válaszolta, hogy erre Johannes L. Kvisla, az Offerspill Chess Club nevű sakk-klub tornamenedzsere tudna válaszolni.
Forrás: NRK
Comments