Kép: Wix
Senki nem tudta bevenni a másik kapuját, ezért a 2023-as BL-döntő „újrajátszása” alkalmából szeptember 18-án az olasz Internazionale és az angol Manchester City 0-0-s döntetlent játszott a labdarúgó Bajnokok Ligája első fordulójában. Ez egyben azt is jelenti, hogy az angol bajnoki címvédőt erősítő Erling Haaland legjobb esetben is „csak” beállíthatja Cristiano Ronaldo elképesztő rekordját.
A mérkőzés nagyobbik részében a vendégek irányítottak, és több komoly gólszerzési lehetőségük volt, ám a meccs végére Pep Guardiola tanítványai feljöttek, mint a törökök az egri várfalon 1552-ben, és Simone Inzaghi csapata szerencsésnek mondhatta magát, hogy vége lett a találkozónak. A City ugyanis több nagy helyzetet is kidolgozott, legközelebb Ilkay Gündogan, a nagy visszatérő járt a gólhoz, ám a hosszabbítás 4. percében eleresztett fejese nem jutott át a gólvonalon. Ami már kevésbé pozitív a manchesteri csapat számára, hogy egyik legnagyobb klasszisuk, Kevin De Bruyne kisebb sérülést szedett össze, és a félidőben cserét kért.
Az emlegetett rekord, amit Haaland legjobb esetben is már csak beállíthat, az nem más, mint legkevesebb meccs az első 100 gólig egy klubcsapatben. C. Ronaldo ezt az álomhatárt a Real Madrid színeiben lejátszott 105. meccsén érte el, akkor 2011 november 2-án egy BL-meccsen duplázott a Lyon ellen a portugál legenda (az a bizonyos gól egy 70. percben értékesített tizenegyes volt, igen, utánanéztem, és így van). Haaland az Inter elleni meccsre úgy érkezett, hogy első 103 Manchester City-meccsén 99 gólt szerzett, ám itt nem jött össze neki sem a gól. Viszont még mindig beállíthatja Ronaldo rekordját, amennyiben szeptember 22-én a Premier League rangadóján betalál az Arsenal ellen.
Kovács Ádám
Forrás: VG
Yorumlar