Johannes Høsflot Klæbo továbbra is megfázással bajlódik, ezért kihagyja a norvégiai Beitostølenben december 10-11-én megrendezésre kerülő sífutó világkupa-futamot. A 26 éves sífutó most Skeikampenbben található hyttéjében tartózkodik, onnan továbbutazik Trondheimbe, ahol megtervezi majd útját a svájci Davosba, ahol a világkupa jövő hétvégi (december 17-18) futamai kerülnek megrendezésre.
Klæbo a maga részéről úgy nyilatkozott, hogy örült volna, ha jó formában lett volna, és rajthoz tudott volna állni Beitostølenben. A világ jelenlegi talán legjobb sífutója remek formában kezdte a szezont, hiszen mind a hat futamot megnyerte, ahol rajthoz állt (ebből négy világkupa-futam). Emellett viszont már három futam kimaradt nála, legutóbb az előző hétvégén Lillehammerben, akkor egy torokgyulladás miatt nem vett részt két futamban. Klæbo jövőbeli terveiről azt mondta, hogy ha minden a terv szerint alakul, akkor elutazik Davosba, és ebben az időszakban mindenféleképpen magaslati levegőn szeretne tartózkodni. Továbbá a december 31. és január 8. közötti Tour de Ski-n szeretne rajthoz állni. A 26 éves sífutó azt is hozzátette, hogy kellemetlen, hogy a combhajlító izom sérülése és a megfázások miatt így alakult a szezon kezdete, de hát ez egy ilyen sport.
Forrás: VG
Comments