Simen Hegstad Krüger győzelmével zárult a férfi sífutók 15 km-es egyéni rajtos VB-futama. A norvég klasszis második aranyérmét szerezte a szlovéniai Planicában zajló világbajnokságon. A „Super Simen” becenév alatt futó Hegstad Krueger mindösszesen 5,3 másodperccel előzte meg honfitársát, 2021 bronzérmesét, Harald Østberg Amundsent. A 2 évvel ezelőtti győztes, Hans Christer Holund bronzérmet szerzett, ezzel teljessé téve a norvég dobogót.
Krüger az elejét nagyon keményen megnyomta, majd kissé túlzó módon a közepét is, ennek következtében a végén erősen meg kellett küzdenie az aranyért. A 29 éves norvég versenyző saját elmondása szerint hihetetlenül büszke arra, hogy végre sikerült kedvenc távján VB-t nyernie. Amundsen pedig hiába hajrázott jól egy, a véleménye szerint rendkívül kemény versenyen, nem tudta utolérni Krügert. Holundnak pedig a bronzéremért kellett kemény csatát vívnia honfitársával, Johannes Høsflot Klæboval, de végül 0,9 másodperccel megelőzte nyolcszoros világbajnok csapattársát. Holund tavaly kétszer is negyedik lett az olimpián, így ezt a bronzérmet egy kisebb győzelemként élte meg. Véleménye szerint Krüger bebizonyította, hogy ő a világ legjobb síelője jelenleg.
Forrás: FIS Ski
Comments