Kép: Wirestock
Kiderült, hogy norvég diplomaták és politikusok találkoztak a jemeni hútikkal, akik ugye jelenleg az Egyesült Államok terroristalistáján is szerepelnek. A külügyminisztérium az ügyben nem akart interjút adni az NRK-nak, azt azonban megerősítették, hogy hosszabb ideje kapcsolatban állnak a hútikkal a jelenleg fennálló konfliktus kapcsán, valamint az ENSZ békét célzó erőfeszítései miatt.
Stig Jarle Hansen Jemen-szakértő szerint Norvégia vékony jégen táncol ezzel, mert a hútikat jelenleg terrorszervezetnek minősítik, terroristákkal meg ugye nem kéne egyeztetni. A hútik aktualitása az, hogy az utóbbi időkben ők kezdték el megtorpedózni a Vörös-tengeren áthaladó áruszállító hajókat, ezzel foglalva állást az Izrael-Gáza konfliktusban. Abdul Malik al-Houthi, a hútik vezetője nemrég azt mondta, hogy az akciókat a következő szintre emelik, és nekikezdenek az Indiai-óceánon is támadni olyan hajókat, melyek a Jóreménység foka felé próbálnának hajózni.
Abdul Majid Hanash, a hútik tárgyalóbizottságának egyik tagja szerint Norvégia álláspontja fantasztikus az ügyben. Ezt azért gondolja, mert Norvégia nem gátolta meg a segélyezési munkákat Jemenben, még a hajótámadások ellenére sem. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia vezette ellentámadásokban Norvégia nem vesz konkrétan részt, csak néhány tisztet küldtek ki a feladatra.
Azt nem tudni, hogy Norvégia mennyi ideje áll kapcsolatban a hútikkal, és azt sem, hogy milyen magas szinten zajlanak az egyeztetések. Februárban Hussein al-Ezzi külügyminiszter-helyettes azt nyilatkozta egy sajtótájékoztatón, hogy Norvégia közvetítő szerepet tölt be az EU és a hútik között, a cél pedig az, hogy az EU-s hajók biztonságosan átkelhessenek a Vörös-tengeren. Ezt az egész történetet az EU tagadja.
Sylvi Listhaug FrP-vezér is megszólalt az ügyben. Szerinte a Külügyminisztérium részéről elég naív dolog terrorszervezetekkel tárgyalni, legyenek azok a hútik, a Hamasz vagy a tálibok. Ebből Norvégia szerinte csak rosszul jöhet ki. Azonban szerinte a hútik elleni támadásokban sem kéne részt venni.
Listhaug meg is kérdezte Espen Barth Eide külügyminisztert arról, hogy mennyi ideje van politikai párbeszéd Norvégia és a hútik között, valamint mekkora támogatást nyújtott Norvégia Jemennek ebben az időszakban? A kérdéseket az NRK továbbította a Külügyminisztériumnak. Andreas Kravik államtitkár a következőt válaszolta:
- A hútik civil hajók ellen intézett támadásai a Vörös tengeren teljesen elfogadhatatlanok, és véget kell érniük. Norvégia ezzel kapcsolatban nagyon konkrétan fogalmazott. Felvetettük a Vörös tengeri helyzet de-eszkalációját a regionális hatóságoknak.
Ezen kívül megjegyezte, hogy az Egyesült Államok és Norvégia egyetért abban, hogy a civil hajók elleni támadásoknak véget kell vetni, de Norvégia szerepe más ebben a történetben. Végül Listhaugnak címezve annyit mond, hogy Listhaug részéről nagyon naiv, ha azt hiszi, hogy a nyugat csak szétbombázhatja Jement, és azzal a történet be van fejezve.
Forrás: NRK
Comments