Amíg Jair Bolsonaro volt a köztársasági elnök, Norvégia leállította a Brazíliának az amazonasi esőerdők védelméhez nyújtott anyagi támogatását. Lula győzelmével azonban kezdeményezi az újbóli együttműködést Brazíliavárossal, jelentette be a norvég környezetvédelmi miniszter az APF-nek október 31-én.
- Bolsonaro előtt egy jól működő és közeli együttműködést tudtunk létrehozni a kormánnyal, és az erdők pusztítása Brazíliában erőteljesen csökkent Lula da Silva elnöksége alatt – magyarázta Espen Barth Eide. – Emellett szembekerültünk Bolsonaróval, akinek az álláspontja az erdők pusztítását illetően szöges ellentétben állt a miénkkel.
A skandináv ország, amely meghatározó támogatója az amazonasi erdők védelmének, Németországhoz hasonlóan felfüggesztette a Brazíliába küldött anyagi segítséget 2019-ben, amikor Bolsonaro lett a miniszterelnök. A szélsőjobboldali politikus miniszterelnöksége alatt 70%-kal nőtt az amazonasi erdők pusztítása, amely Barth Eide szerint egy botrányos szám.
Állítása szerint körülbelül 5 milliárd norvég koronát tartogatnak az amazonasi erdők megőrzése érdekében létrehozott alapban.
- Ami Lulát illeti, megállapíthatjuk, hogy a kampány alatt az amazonasi esőerdők megőrzésére, és az Amazonas környékén élő őslakosok védelmére helyezte a hangsúlyt – értékelte a norvég miniszter az AFP-vel folytatott telefonos interjúban. – Így szeretnénk minél hamarabb felvenni vele a kapcsolatot, hogy előkészítsük az együttműködést Norvégia és Brazília között – tette hozzá.
Luíz Inácio Lula da Silva, aki 2003 és 2011 között már volt Brazília államfője, megerősítette, hogy készen áll arra, hogy vezető szerepet töltsön be a klímaváltozás elleni harcban.
- Brazíliának és a bolygónak szüksége van egy élő Amazóniára – mondta.
Forrás: E24
Miért függesztette fel Norvégia a támogatást?
0%Különböző állásponton voltak a brazil miniszterelnökkel
0%Nem megfelelően használták fel az 5 milliárd NOK támogatást
0%Mert 70%-kal nőtt az erdők pusztulása.
Comments