top of page
Szerző képeBettina Pal

Norvégok, meccsek és elvárások az olimpián


Kép: Bjørn S. Delebekk / VG


Most egy nagy ugrással következzék egy másik sportág és egy másik esemény, amire a világ (és én is) napi szinten oda fog figyelni. Ez pedig nem más, mint a nyári olimpia, cikkünk témája pedig a két kijutott norvég kézilabda-válogatott, a férfi és a női. Először lássuk a nőket, mert ugye hölgyeké az elsőbbség (és ezt nem gúnyolódásból írom, hanem komolyan gondolom). A norvég női válogatottnál szinte biztosan ez lesz Stine Bredal Oftedal és Nora Mørk utolsó olimpiai megmérettetése, és szeretnének egy szép sikerrel, vagyis aranyéremmel búcsúzni. Az előző két alkalommal ez nem jött össze, mivel 2016-ban Rióban és 2021-ben Tokióban is csak bronzérmet nyertek. Párizsba szokás szerint az egyik legfőbb esélyesként érkeznek, és az első megmérettetésre már július 25-én sor kerül, ekkor a kedves szomszéd Svédország lesz a norvég női csapat ellenfele. A további program: július 28: Dánia-Norvégia, július 30: Norvégia-Dél-Korea, augusztus 1: Szlovénia-Norvégia, augusztus 3: Norvégia-Németország


Ami pedig az elvárásokat illeti, a norvég női kézilabda-válogatott minden tornára kiemelt esélyesként érkezik, ez most sincs máshogy. A házigazda, és egyébként rendkívül komoly tűzerőt képviselő, a harcot soha fel nem adó Franciaország mellett ők a legfőbb esélyesek az aranyéremre. 2021-ben egy második félidei feltámadással a VB-döntőben lecsapták kecsapnak a franciákat, majd 2022-ben az EB-döntőn Dánia sem tudott Norvégia útjába állni. Viszont a 2023-as VB-döntőben Franciaország revansot vett, és legyőzte Norvégia legjobbjait. Az 1990-91 között született, úgynevezett Nora Mørk-generáció egyik játékosa sem nyert még olimpiát, a várhatóan utazó keretből mindösszesen két játékosnak jött össze a végső siker: Camilla Herremnek 2012-ben, Katrine Lundének pedig 2008-ban és 2012-ben, ami azért nem semmi.


Most pedig eljött az urak ideje. A norvég férfi kézilabda-válogatott 2021-ben tért vissza az olimpiára 49 év kihagyás után (azt megelőzően utoljára 1972-ben voltak ott ezen a világversenyen), és egyből egy 7. hellyel nyitottak, ami visszatérőkhöz képest nem jó, de nem is tragikus. A fiúk július 27-én játsszák nyitómeccsüket, ekkor Argentínával meccselnek majd egy jóízűt. A továbbiakban: július 29: Franciaország-Norvégia (érdekes lett volna, ha ezen a meccsen nem a házigazda a pályaválasztó, mondjuk sok jelentősége nincs), július 31: Norvégia-Magyarország (aki kitalálja, hogy kinek fogok szurkolni, annak adok egy tábla virtuális csokit, vagyis kap egy képet egy tábla Freia-csokiról), augusztus 2: Norvégia-Egyiptom, augusztus 4: Dánia-Norvégia


A norvég férfi kézilabda-válogatott meglepő módon kerek nulla éremmel érkezik az olimpiára, és a nálam okosabbak és tárgyilagosabbak szerint meglepő lenne, ha ez a szám növekedne. 2020-ban EB-bronzérmet nyertek a fiúk, azóta az alábbi eredmények jöttek össze: 2021, VB: 6. hely, 2021, olimpia: 7. hely, 2022, EB: 5. hely, 2023, VB: 6. hely, 2024, EB: 9. hely. A 2024. márciusi olimpiai selejtezőt összességében jó játékkal, pontvesztés nélkül zárta Norvégia, ám mivel Dánia és Franciaország is vár rájuk a csoportkörben, így nagy valószínűséggel csak a csoport 3. helyén fognak végezni, vagy a 4. helyen, ha a magyarok meglepnek mindenkit. Ez pedig azt jelenti, hogy a negyeddöntőben eléggé kemény ellenfél várhat a norvég fiúkra. Ám ahogy a vak ember is mondta, majd meglátjuk. Mindenesetre rendkívül érdekes olimpiának nézünk elébe, amit norvég részről Asbjørn Myhre fog kommentálni Ole Gustav Gjekstad szakértése mellett.


Kovács Ádám


Forrás: VG

8 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page