Az augusztus 10-i versenynap norvég szempontból kivételesen eredményes volt (a történelmi távlatokat is figyelembe véve). Holnap pedig jön az utolsó nap összefoglalója.
Súlyemelés – Aranyat érő olimpiai rekord
Solfrid Koanda még 2022-ben hagyta ott a villanyszerelői szakmát, hogy minden figyelmét a súlyemelésnek szentelhesse. Ez eddig egy EB és egy VB-aranyat ért, majd augusztus 10-én este az olimpiai játékokon is győzedelmeskedett a női súlyemelők 81 kilogrammos kategóriájában. A szakítást követően 121 kilós eredménnyel a 2. helyen állt, majd a lökésben 154 kilóval zárt, ami összesen 275 kiló, ez pedig új olimpiai csúcs, ami értelemszerűen aranyat ért Koandának. A norvég kiválóság úgy nyilatkozott, hogy most éppen istennőnek érzi magát. Az NRK azon kérdésére, hogy ezután visszamegy-e villanyszerelőnek, a 25 éves norvég versenyző azt felelte, hogy még nem tudja, és lehet, hogy el kell majd adnia a most megnyert érmét, hogy tudja finanszírozni a következő olimpiai indulását. Szerinte Norvégia nem egy nagy súlyemelő nemzet, de örül, hogy azzal a kevéssel, amilyük van, ilyen eredményt tudtak elérni. Koanda eredetileg crossfittel foglalkozott, az egyik edzőjétől azt a tippet kapta, hogy vágjon bele a súlyemelésbe, pár nappal később bejutott az országos bajnokság résztvevői közé, a többi pedig már történelem. Mindez kb. 4 évvel ezelőtt történt. Norvégia egyébként ezelőtt 1972-ben, Münchenben nyert aranyérmet súlyemelésben, akkor Leif Jenssen félnehézsúlyban végzett az élen.
Forrás: NRK
Síkfutás – Szia uram! Aranyérem érdekel?
A férfi síkfutók 5000 méteres számának döntőjében 2 norvégért (Jakob Asserson Ingebrigtsen – 23 éves, és Narve Gilje Nordås – 25 éves) is szoríthattunk. Miután az 1500 méteres távon Ingebrigtsen és Nordås is lemaradt a dobogóról, itt szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy innen is érem nélkül távozzanak. Előbbinek sikerült, miután a táv idei legjobb eredményével, 13:13,66-al olimpiai bajnok lett, míg utóbbi csak a 17. helyen végzett 13:31,34-es idővel. Ingebrigtsen szerint fantasztikus dolog így futni és olimpiát nyerni, hogy ezt megoszthatja feleségével, és alig 1,5 hónapos kislányával. A 23 éves sandnesi futó a győzelmét kitűnő utolsó körének köszönheti, miután a verseny nagy részét a mezőny sűrűjében töltötte. Emellett a futam vége felé komoly csatát vívott az etióp Hagos Gebrehiwet ellen, aki végül az 5. helyen ért célba. Ingebrigtsen az NRK-nak kifejtette, hogy saját magával szemben mindig nagyon komoly elvárásokat támaszt, és ha ezeket nem sikerül teljesíteni, akkor az neki rossz. Szerinte az 5000 méteres távon elért siker egyértelműen csapatmunka eredménye, ugyanis az őt segítő stáb nélkül nem jutott volna idáig. Nordås már sokkal kevésbé volt elégedett. Saját futását rettenetes nagy csalódásnak nevezte, és szerinte az elejétől a végéig rendkívül nehézkesen ment neki a futás. Ingebrigtsen mögött a kenyai Ronald Kwemoi és az amerikai Grant Fisher futott be.
Taekwondo – Kiesés a negyeddöntőben
Richard Ordemann, a férfi taekwondósok 80+ kilogrammos kategóriájában versenyző norvégnak a negyeddöntő jelentette a végállomást, ahol 3 menetben 2-1-re alulmaradt a horvát Ivan Sapina ellenében. Ordemann a maga részéről úgy nyilatkozott, hogy őszintén megvallva rettenetesen dühös saját magára, hogy kikapott egy olyan ellenféltől, akit korábban már meg tudott verni. Pedig a norvég versenyző tornája jól kezdődött, ugyanis 3 menetben 2-1-re verte az első körben a szlovén Patrik Divkovicot. Erről Ordemann a negyeddöntőbe jutást követően úgy vélekedett, hogy indokolatlanul szoros volt a mérkőzés.
Forrás: NRK
Női kézilabda – Tusen takk, Stine!
Valóságos kézilabdasulit rendezett a norvég női kézilabda-válogatott a Franciaország elleni döntőben, amit a helyszínen, Lille-ben több mint 26 ezren tekintettek meg, ez pedig rekord a kézilabda történelmében. 2016 és 2021 bronzérmese azzal a céllal érkezett a fináléba, hogy visszavágjanak az alig fél éve, a részben norvég rendezésű EB-n elszenvedett vereségért. Ez pedig sikerült, de még hogy! 15-13-as első félidőt követően végül 29-21-re leiskolázta Norvégia Franciaországot, ezzel 2012 után ismét felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. A döntő volt Stine Bredal Oftedal utolsó, 269. válogatott meccse, mivel még korábban bejelentette, hogy az olimpiát követően, 32 évesen visszavonul a profi kézilabdától. A búcsúja pedig sikerekkel teli pályafutásához méltóra sikerült, ugyanis a 32 éves irányító 5 gólt dobott, ezzel pedig nagy szerepet vállalt hazája diadalában. Oftedal a mérkőzést követően úgy nyilatkozott, hogy elmondhatatlanul hálás, hogy ilyen sikereknek is részese lehetett, és szinte túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Egyik legközelebbi barátnője, Nora Mørk, aki 3 góllal vette ki a részét a norvég sikerből, könnyeivel küszködve csak annyit nyilatkozott, hogy nem tud mit mondani, csak annyit, hogy ez nagyon jó, és megerősítőleg feltartja a hüvelykujját. A Max szakértője, Ole Gustav Gjekstad szerint fantasztikusan zárták az olimpiát a norvégok, ennél jobban pedig nem lehetett volna megírni Oftedal pályafutása történetének végét. Oftedal és Mørk mellett oroszlánrészt vállalt a sikerből a 8 gólig jutó Henny Reistad, a 6 találatot jegyző Kari Brattset Dale és a korát meghazudtoló teljesítményt nyújtó Katrine Lunde, aki 44 évesen az olimpia legértékesebb női kézilabdázója lett, emellett az egyetlen norvég játékos, aki 3 olimpiát nyert. Emellett a férfiak és a nők mezőnyéből is kiemelkedik, a válogatottal 11 tornát nyert ezidáig, és behúzott 7 Bajnokok Ligája-győzelmet klubszinten (ebből többet is a Győri ETO játékosaként). Az utolsó pillanatokban a pályán volt még a 37 éves Camilla Herrem is, aki 2. olimpiai aranyérmét nyerte, a franciáknak pedig ezen a napon 3-szor is beköszönt. A VG értékelése szerint Stine Oftedal lett a mérkőzés legjobbja, ő 10-es osztályzatot kapott, 9-est kapott Katrine Lunde, Kari Brattset Dale, Henny Reistad, és Þórir Hergeirsson szövetségi kapitány is. A meccs elején Norvégia alaposan beragadt, Franciaország egy 3-0-s rohammal indított. Innen 5-4-re fordítottak a norvégok, majd ismét a házigazdákhoz került az előny, akik utoljára 11-12-re vezettek. Innen Norvégia egyenlített, majd 14-12-re ellépett, a félidő pedig 15-13 skandináv előnnyel zárult. A második félidőben Kari Brattset Dale találatával már 3-al vezetett Norvégia, Stine Skogrand révén pedig már 18-14-re is elléptek, a védelem pedig a tornán korábban látott szintet hozta. Ennek köszönhetően Norvégia úgy nyúlt el, mint a rágógumi, hiába kértek időt többször is a franciák, a norvég expresszvonatot még csak lelassítaniuk sem sikerült. A vége pedig igazi örömkézilabda lett, Norvégia támadójátéka pedig a 2021-es VB-döntős szintet idézte, akkor egy gyenge első félidőt követően a második 30 percben szabályosan legázolták a franciákat (akkor 12-16-os első félidő után 29-22-re nyert Norvégia). Az olimpiai döntő legeredményesebb játékosa norvég részről a 8 gólig jutó Henny Reistad lett, míg a franciák legeredményesebbje az 5 gólig jutó Orlane Kanor lett. Norvégia ezzel a 2012-es londoni olimpiát követően ismét a csúcsra ért, Stine Oftedal végleg búcsút intett, Nora Mørk csak átmenetileg, Hergeirsson, és az olyan veteránok, mint Katrine Lunde, Camilla Herrem, Kari Brattset Dale és Sanna Solberg-Isaksen pedig egészen biztosan folytatni fogják még egy darabig. Végezetül csak annyit mondhatok, hogy: Tusen takk, Stine! Ez egy sikerekkel teli pályafutás méltó befejezése volt.
Birkózás – Íme egy bronzérem
A norvég Grace Bullen remek birkózást mutatott be a női birkózók 62 kilogrammos szabadfogású küzdelmeinek bronzmeccsén, miután alig 57 másodperc alatt 11-0-ra földbe döngölte a kanadai Ana Paula Gonzalezt. Bullen a VG-nek azt nyilatkozta, hogy hatalmas dolog, hogy lesz érem a bőröndjében, amikor hazatér Norvégiába. A boldog bronzérmes még azt is elárulta, hogy hazatérése után műtétekre lesz szüksége, ugyanis többek között az ujjai sincsenek 100%-os állapotban, ezért muszáj lesz úgymond kés alá feküdnie.
Forrás: VG
Gerelyhajítás – Nem lett norvég érem
Marie-Therese Obst már azzal is elégedett volt, hogy bekerült a női gerelyhajítók döntőjébe. A finálét egy 61,14 méteres dobással kezdte, amivel az első kört követően a 6. helyen állt. Következő két dobása 60,57 és 58,78 méteres volt, ami nem volt elég ahhoz, hogy a legjobb 8 közé kerüljön, akik még kaptak 3 extra dobási lehetőséget. Obst végül összesítésben a 11. helyen zárt. Az NRK-nak azt mondta, hogy egész nap annyira izgult, hogy azt hitte, ki fog ugrani a helyéről a szíve. A versenyt a japán Haruka Kitaguchi nyerte a dél-afrikai Jo-Ane van Dyk és a cseh Nikola Ogrodnikova előtt.
Forrás: VG
Maratonfutás – Etióp arany, norvég lemaradás
Az eredetileg tartalékversenyzőként érkező etióp esélyegyenlőségi ombudsman, bocsánat maratonfutó Tamirat Tola nyerte a 42.195 méteres táv olimpiai küzdelmeit. A 32 éves veterán 2:06:26-ot futott, ami új olimpiai rekord. Mögötte a belga Bashir Abdi és a kenyai Benson Kipruto végeztek. A számban induló két norvég, Sondre Nordstad Moen és Zerei Kbrom Mezngi nem tudtak beleszólni az érmekért folyó csatába. Moen 2:11:36-os ideje (amivel idei legjobbjától 19 másodperccel maradt el) a 32. helyre volt elég, amiről úgy nyilatkozott, hogy remélte, ott lesz a legjobb 20 között, de ma nem volt ezen a szinten. Mezngi 2:14:14-es idővel az 52. helyen ért célba, vagyis neki sem termett sok babér, ami a maratonfutást illeti.
Forrás: VG
Golf – Messze volt az érem
A női golfozók utolsó versenynapján eldőltek a végső helyezések. Ez alapján a két norvég induló, Celine Borge és Madelene Stavnar is messze voltak az élmezőnytől. Borge a napot 71 ütéssel, vagyis 1-el par alatt zárta, összességében pedig 290 ütéssel, 2-vel par fölött fejezte be a versenyt, ami a 29. helyre volt elég. Stavnar az utolsó versenynapot 3-al par fölött zárta, összességében 300 ütésébe került teljesíteni a versenyt (12-vel par fölött). A versenyt az új-zélandi Lydia Ko nyerte, aki végül 10-el par alatt zárt összességében, őt követte a dobogón a -8-at teljesítő német Esther Henseleit és a -7-el záró kínai Lin Xiyu.
Forrás: VG
Strandröplabda – Egy bronzérem a rekordnap végére
Miután némi meglepetésre az elődöntőben kiesett az olimpiai címvédő Anders Mol-Christian Sørum páros a férfi strandröplabdázók versenyében, az augusztus 10-i, este 9-es bronzmeccsen remek formában játszottak, és 2-0-ra verték a katari Cherif Younousse Samba-Ahmed Tijan Janko kettőst, miután az első szettet 21-13-ra, a másodikat pedig 21-16-ra behúzták. A lelátón egyébként csak olyan kevésbé ismert norvégok foglaltak helyet, mint Jonas Gahr Støre miniszterelnök, Håkon trónörökös és Mette-Marit trónörökösné. Ezzel egy kivételesen erős norvég nap zárult le, ennyire éremre (3 arany és 2 bronzérem) egyetlen nap alatt az 1920-as antwerpeni olimpia óta nem volt példa. Kåre Mol, a páros edzője, és Anders édesapja elmondta, hogy ők az érmekért küzdő többi norvégot egy náluk lévő számítógép képernyőjén keresztül követték figyelemmel. Sørum szerint egy varázslatos napot tudhatnak maguk mögött a norvég atléták, ez pedig rájuk is inspirálóan hatott. Maga a bronzmeccs az elején szoros volt, a norvégok többet is hibáztak, ám ezután fokozatosan elhúztak, alaposan frusztrálva katari ellenfeleiket, és végül simán, 21-13-ra hozták az első szettet. A második szett már kicsit szorosabbra sikerült, mint az első, azonban a norvég kettős végig kontroll alatt tartotta a mérkőzést, és 21-16-ra megnyerték a 2. szettet, ezzel a mérkőzést és a bronzérmet is. Mol és Sørum 2021-ben Tokióban aranyérmet nyert ebben a számban, címüket nem sikerült megvédeni, de a bronzérem is fantasztikus teljesítményt. A férfi strandröplabdázók küzdelmeit a svéd Klas David Åhman-Anders Jonatan Hellvig kettős nyerte, miután a fináléban rendkívül simán, két szettben 21-10 21-13-ra verték a német Nils Ehlers-Clemens Wickler párost.
Forrás: NRK
Comments