top of page
Szerző képeBettina Pal

Olimpiai gyorshírek - augusztus 6.


Augusztus 6-áról csak annyit tudok elmondani norvég szempontból, hogy jó, hogy vége van. A női kézilabda-válogatott győzelmén kívül így hirtelen semmi pozitívat nem tudok elmondani.


Gátfutás – Itt se lesz norvég döntős


A női 400 méteres gátfutók elődöntőjének egyetlen norvég résztvevője, Amalie Iuel futama 5. helyén zárt 54,88-as idővel. Ezzel pedig értelemszerűen lemaradt a döntőről. Edzője, Leif Olav Alnes szerint a 30 éves norvég atlétának nincs oka szégyenkezni, mert mindent beleadott, és legalább annyira jól futott, mint a selejtezőben. Alnes még azt is hozzátette, hogy valami egészen elképesztő, hogy Iuel alig egy évvel első gyermeke megszülése után ilyen magas szinten képes teljesíteni.


Forrás: NRK

 

Síkfutás – Még egy elődöntő, még egy norvég kieső


A férfiak 400 méteres síkfutószámában Håvard Bentdal Ingvaldsen 45,60-as idővel a 7. helyen fejezte be futamát, ezzel ő is lemaradt a szám döntőjéről. Edzője, és édesanyja, Mari Ann Bentdal szerint nem volt cél a döntő, csak egy jól sikerült futás, azonban szerinte ez se jött össze, azon az állásponton van, hogy fia kicsit erőltetetten fut és nincs olyan jó formában, mint tavaly. Miután az idei EB-n sem jött össze a döntő, Ingvaldsen kissé csalódottan értékelte eddigi szezonját, szerinte unalmas, hogy megint ugyanaz történt vele, mint az EB-n.


Forrás: NRK

 

Női kézilabda – Tarolás norvég módra


Ahogyan azt egy bölcs ember megfogalmazta: „Ínséges időkben az apró kis örömök is kárpótolnak.” Ez igaz a norvégok augusztus 6-i napjára, amely a női kézilabda-válogatott Brazília elleni negyeddöntőjével zárult. A norvégok esélyesekhez méltóan szabályosan agyonverték a brazilokat, ezzel bejutottak az elődöntőbe, ahol Dánia vár rájuk. Az első félidőben 16-8-as előnyre tettek szert, amit a másodikban tovább növeltek, és végül 32-15-re győztek. Az egyenes kieséses meccseket már Lille-ben rendezik, Camilla Herrem, a norvégok veterán klasszisa szerint az egyik legjobb hangulatú aréna volt a Stade Pierre-Mauroy, ahol valaha játszott. A 37 éves balszélső saját elmondása alapján beleborzongott, annyira remek hangulatot varázsoltak meccsre kilátogató 21.522 szurkoló (az aréna egyébként LOSC Lille focicsapatának hazai pályája). A 4 gólt szerző Sanna Solberg-Isaksen is megdicsérte a stadion hangulatát, hozzátéve azt is, hogy a mutatott játékkal rendkívül elégedett volt. A meccs sok szempontból rekordot jelentett, ugyanis soha nem nyert ekkora különbséggel csapat negyeddöntőt az olimpián, illetve soha nem kapott még ilyen kevés gólt. Az első meccsen, Svédország ellen Katrine Lunde kiváló teljesítménye ellenére 32-t kaptak a norvégok, azóta sorrendben Dánia ellen 18-at, Dél-Korea ellen 20-at, Szlovéniától 22-t, Németország ellen 18-at, Brazíliától pedig csk 15-öt. Ahogyan azt egy bölcs ember mondta, jó támadójátékkal meccseket lehet nyerni, jó védekezéssel tornákat. Katrine Lunde szerint az eredmény azt mutatja, hogy aznap végig kézben tartották a meccset. A korábban emlegetett rekordok előző birtokosa is Norvégia volt, 2016-ban a negyeddöntőben 33-20-ra intézték el Svédországot, 2000-ben pedig 28-16-ra Romániát. Az augusztus 6-i meccsen Norvégia legeredményesebb játékosa Marit Røsberg Jacobsen volt 6 góllal, őt Camilla Herrem követte 5 találattal. Brazil részről ketten osztoztak ezen a címen, ugyanis Bruna De Paula és Guilia Guarieiro egyaránt 3-3 gólig jutottak. A Norvégia-Dánia elődöntőre augusztus 8-án 21:30-as kezdettel kerül sor. A másik ágon Svédország-Franciaország elődöntő lesz, szintén aznap.


Forrás: VG, VG

 

Síkfutás – Norvég fiaskó a döntőben


Augusztus 6-án este rendezték a férfi síkfutók 1500 méteres számát, ahol címvédőként állt rajthoz a norvég aranyifjú, Jakob Ingebrigtsen. Azonban ez nem az ő estéje volt. Ez alatt nem azt értem, hogy csak 1 másodperccel verte meg a komplett mezőnyt, hanem azt, hogy még a dobogós helyezés sem jött neki össze. A 23 éves norvég kiválóság csak a 4. helyen végzett 3:28,24-es idővel, míg honfitársa, Narve Gilje Nordås csak a 7. helyen futott be 3:30,46-os idővel. Ingebrigtsen érthetően csalódott volt, saját bevallása szerint eltaktikázta magát, míg Nordås arról számolt be, hogy érzése szerint alaposan elrontotta a rajtot. A számot némi meglepetésre az amerikai Cole Hocker nyerte, 3:27,65-ös olimpiai csúccsal, mögötte a brit Josh Kerr és az amerikai Yared Nuguse ért célba. Aki érti, hogy mi történt Ingebrigtsennel, és el is magyarázza, annak következő norvégiai tartózkodásom során fizetek egy általa választott alkoholos vagy alkoholmentes italt (csak ne essetek túlzásba, vær så snill).


Forrás: VG

 

Kajak – Nem jött össze a döntő – egyelőre


A női kajak 4-esek 500 méteres sprintszámában a norvég Kristine Amundsen, Anna Sletsjøe, Maria Virik, Hedda Øritsland négyes 1:34,28-as idővel a 4. helyen ért célba, ezért még egy kört kell menniük, hogy legyen esély a döntőbe jutásra. A norvég hajó fél másodperccel maradt le a 3. helyen végző lengyelek mögött, akik viszont már ott vannak a döntőben, akárcsak Magyarország, akik a futamuk 2. helyén végeztek a németek mögött. Augusztus 9-én rendezik az elődöntőt, majd aznap valamivel később a döntőt is. Virik és Sletsjø párosban is elindult az 500 méteres távon, azonban futamukban az 5. helyen zártak, így mehettek a negyeddöntőbe, ahol szintén az utolsó helyen értek célba, ezzel pedig kiestek.


Forrás: NRK

 

Díjugratás – Messze volt az érem


Victoria Gulliksen és hűséges paripája, Mistral van de Vogelzang nem tudott hibátlanul teljesíteni a döntőben, és végül 84,83-as idővel és 13 büntetőponttal a döntő 24. helyén zártak. Pedig a futam jól kezdődött, az első pár akadályt hiba nélkül vették, azonban később számos akadályt nem sikerült hibátlanul átugrani. Gulliksen a Maxnak nyilatkozva elmondta, hogy lova remek formában volt, ő hibázott, és miatta nem tudtak előkelőbb helyen végezni. A futamot a német Christian Kukuk nyerte a svájci Steve Guerdat és a holland Maikel van der Vleuten előtt (a német lovas nálam emellett megnyerte az olimpia legjobb nevű sportolója díjat is).


Forrás: NRK


0 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page