Lassanként a végéhez közeledik a párizsi olimpia. Az augusztus 9-i napon ismét számos norvégért szoríthattunk, ráadásul egy némiképp meglepő ezüstérem is került a csomagba. Hogy ez pozitív, vagy negatív meglepetés, azt mindenkinek az egyéni megítélésére bízom.
Birkózás – Vége a nagy menetelésnek, de még lehet belőle érem
A női birkózók 62 kg-os kategóriájának versenyében az előzetesen az aranyéremre is esélyesnek tartott norvég Grace Bullen egészen az elődöntőig menetelt, ahol a japán Sakura Motoki útját állta. A norvég már 7-2-re vezetett, de túlságosan lekötötte az energiáit a támadás, ezért a védekezésre már nem figyelt, ezt pedig ellenfele könyörtelenül kihasználta. A bronzéremért a kanadai Ana Paula Godinez Gonzalez lesz a kihívója. Bullen az elődöntőig fantasztikusan menetelt, az első körben a tunéziai Siwar Bousetát intézte el 12-2-re, majd a negyeddöntőben alig 1 perc alatt a német Luisa Helga Gerda Niemesch (akit egyébként a 6. helyre rangsoroltak előzetesen).
Forrás: NRK
Gátfutás – Egy hibán ment el az arany
A férfi gátfutók 400 méteres számának döntőjében az esélyesek közé sorolták a szám címvédőjét, a norvég Karsten Warholmot, aki jól kezdett, ám a kilencedik akadálynál hibázott egyet, ami elmondása szerint az aranyérmébe került. Első helyen az amerikai Rai Benjamin végzett 46,46-os idővel, ami az idei legjobb idő, mögötte Warholm 6 tizedmásodperces hátrányban 2. lett, a dobogó harmadik fokára a brazil Alison dos Santos állhatott fel, aki 47,26-os időt futott.
Forrás: VG
Síkfutás – 8. hely és a 2. legjobb idő a döntőben
A női síkfutók 400 méteres számában kisebb meglepetésre volt norvég érdekeltség, ugyanis Henriette Jæger komoly bravúrt végrehajtva bekerült a legjobb 8 közé. A döntőben pályafutása 2. legjobb idejét futotta, amivel ugyan csak a 8. helyen zárt, ám ennek ellenére nem lehet elégedetlen. Ideje 49,96, ami csak 11 századdal maradt el egyéni legjobbja mögött. A 21 éves aremarki futó a verseny után elmondta, hogy hatalmas dolog egy ilyen kis helyről, mint Aremark, eljutni olyan nagyra, mint a párizsi olimpia. Emellett azt is hozzátette, hogy ez a teljesítmény átvitt értelemben meghozta az étvágyát, és szeretne még többet versenyezni ekkora közönség előtt ilyen nagy világeseményeken. A versenyt új olimpiai csúccsal, 48,17-es idővel a dominikai Marileidy Paulino nyerte, mögötte a bahreini Salwa Eid Naser futott be 48,53-al, míg a bronzérmet a lengyel Natalia Kaczmarek nyerte 48,98-as idővel.
Forrás: VG
Golf – Folytatódott a norvég visszaesés
A női golfozók versenyének 3. napját követően a norvég Celine Borge nem tudott közelebb kerülni a dobogósokhoz, miután a játéknapot 3-al par fölött fejezte be, ezzel összetettben a 27. helyen áll. Borge a versenyen ütött egy dupla bogey-t (2-vel par fölött teljesített lyuk), 3 bogey-t és 2 birdie-t. A másik norvég versenyző, Madelene Stavnar 4-el par fölött zárta a napot, miután ütött 1 dupla bogey-t, 5 bogey-t és 3 birdie-t, ezzel pedig az utolsó nap előtt a 46. helyen áll.
Forrás: VG
Síkfutás – Kiesés az elődöntőben
Nem jutott tovább Tobias Grønstad a férfi síkfutók 800 méteres számának elődöntőjéből, miután 1:46,37-es idővel futama 7. helyén zárt. Grønstad az NRK-nak úgy nyilatkozott, hogy a futam előtt eldöntötte, hogy becsületből megpróbálja, és igyekszik ott lenni az élmezőnyben. Féltáv környékén ott lihegett az élmenők nyakán, azonban az egyik kanyarban hibázott. Saját érzése szerint már bemelegítésnél kicsit kimerült volt, a végére pedig nem maradt energiája egy hajrára. A futamot 1:45,05-ös idővel a kanadai Marco Arop nyerte.
Forrás: NRK
Síkfutás – Döntőre esélytelenül
Henriette Jæger nélkül állt rajthoz futásban a norvég női 4x400 méteres váltó. Egyik legjobbjuk nélkül 3:28,61-es időt futott az Astri Lakeri Ertzgaard, Josefine Tomine Eriksen, Amalie Iuel, és Elisabeth Slettum összeállítású négyes, amivel futamuk 6. helyén végeztek, ezzel eléggé lemaradtak a döntőbe jutásról. Vebjørn Rodal, az NRK szakértője szerint a váltások egy kicsit lassan mentek a norvég csapatnak, ami miatt már az elején lemaradtak. Az előzetes elvárásuk önmagukkal szemben az volt, hogy legyen meg az észak-európai csúcs, ám ez nem jött össze. De ha mégis meglett volna, akkor a 3. helyen továbbjutott volna a norvég váltó. Amalie Iuel szerint fantasztikus, hogy egyáltalán idáig eljutottak a váltóval, és büszke az idei teljesítményükre.
Forrás: NRK
Nyíltvízi úszás – Egy utolsó hely
A férfi nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyszámában rajthoz álló Henrik Christiansen alaposan lemaradt, és végül az utolsó célba érőként a 25. helyen zárt 2:03:28,2-es idővel, ami 12:45,5-el rosszabb, mint a futamgyőztes magyar Rasovszky Kristóf időeredménye (a magyar kiválóság 1:50:52,7-es időt úszott, megelőzve a német Oliver Klemetet és honfitársát, Betlehem Dávidot. Christiansen a maga részéről rendkívül elégedetlenül nyilatkozott teljesítményéről. Az NRK-nak kifejtette, hogy abban reménykedett, a mai napon kicsit versenyképesebb lesz, ám a karjai nem igazán működtek úgy, ahogy azt ő elvárta. A 27 éves norvég úszó korábban 800 és 1500 gyorson is rajthoz állt, ám egyik számban sem került be a döntőbe, vagyis van oka elégedetlennek lenni.
Forrás: NRK
Comments